A legkisebb Mercedes-Benz SUV a GLA, azaz az A-osztály alapjaira épített gelandewagen. Csöppet sem tűnik alapmodellnek, már ez is komoly megjelenést ad. Vajon tudásával is ennyire felnőtt?
Tavaly indult el az első nagyszabású, zsűrijében több magas olvasottságú autóslap képviselőjét tömörítő Év Magyar Autója díjrendszer. A 2021-es évadra összesen 46 modellt, 48 díjra jelöltek a forgalmazók.
Tanulságos videót osztott meg Facebook oldalán az ORFK OBB. Nem az a lényeg, hogy ki a hibás benne, mert több ember is, a lényeg az, hogy okuljunk belőle.
Két hete merült fel és került megválaszolásra a kérdés: 5W40 motorolaj helyett alkalmazható-e a 10W40. A válasz már megvolt, most annak okáról is bővebben olvashatunk.
Lassan 4 éve, hogy bemutatkozott, tavaly frissült is a Toyota C-HR, ami minden korábbinál vagányabb formával hordozza a hibrid hajtásláncot. A tavalyi ráncfelvarrással még jobb lett.
Elképesztő mérföldkő volt a 2004-ben érkezett "bakancs" Swift az elődjéhez mérten, rengeteg is fut belőle útjainkon. Ha a megfelelő olajat kapja, nagy gond nem lehet vele, ráadásul abból sem kell bele túl speciális.
Az ország legnagyobb villanyautó-töltőhálózatában július eleje óta - az ügyfelek eltérő szokásai szerint - öt különböző díjcsomaggal választható a minél kedvezőbb árú töltés.