400 lóerős hibrid lehet a következő Toyota Supra
Elektromos támaszt kaphat a 4 év múlva esedékes új Toyota Supra
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
2017-ben léphet piacra a Toyota sportkocsijának 5. generációja, jó esély van arra, hogy a 400 lóerős teljesítményt elektromos segítséggel hozzák ki belőle.
Tokió 2007: Toyota FT-HS tanulmány, végül inkább a Lexus LFA fejlesztésére feküdtek rá
A Toyotának nagyon jól eshet, hogy ennyi kényeztető dicséretet kaptak az elmúlt évben a GT86-ért, és úgy tűnik, ez tovább bátorítja őket arra, hogy ismét felvegyék a programba a Supra utódjának megalkotását. Ráadásul a legújabb információk alapján úgy tűnik, erre nem is kell túl sokat várni, akár már 2017-ben - pont 10 évvel a következő Suprát beharangozó FT-HS tanulmányt követően - piacra kerülhetne az újdonság. [BANNER type="1"]
Ezek pedig egy fiatal svéd dizájner, Andreas Fougner rajzai két évvel ezelőttről. Kedvenc sportkocsijának megrajzolásához a régi Supra, a GT86, az FT-HS tanulmány és a Lexus LFA vonásait is figyelembe vette, a végeredmény igen lendületes lett
Addig még 4 év van hátra, és többféle találgatás is napvilágot látott a majdani, 400 lóerő környékére várt szupersportkocsi hajtásával kapcsolatban: hibridrendszerrel támogatott 3,5 literes V6-os, és szintén elektromos segítséggel üzemelő 2,5 literes négyhengeres benzinmotor is felmerült, idővel meglátjuk, melyik lesz a befutó, hacsak nem kerül elő egy újabb lehetőség.
A fenékrész a 4. generációs, eleddig utolsó Suprát idézi
Hátulról is dögös a svéd dizájn





