Az üzlet, az üzlet – VW Passat R-Line

Önzáró difi és sportos külső? Egész vonzó ez a Passat! - Volkswagen Passat 2.0 TDI DSG R-Line

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokat nem lett volna értelme változtatni a 2015-ös Év Autóján. A Passat enyhe külső frissítése jól áll neki, új technológiai részletei miatt pedig igazán modern. Unalmas? Én is azt gondoltam…

Némely modell esetében egy percig sem gondolná az ember, hogy képes lesz valaha is meglepni. A Volkswagen termékei erre tökéletes példák, a Golf évtizedek óta nyújtja ugyanazt, akárcsak a Passat, vagy a Touareg, és amíg rendszeresen nem kezdünk el használni egy ilyen modellt, nem fogjuk megérteni, miről is szól. Ezek az autók nem az első pillantásra fognak meg, nem az azonnali lenyűgözéssel, nem vesznek le hirtelen a lábunkról, apránként adagolják, amit ők tudnak a legjobban.

A Passat egy elegáns üzleti szedán, a flottás autó tökéletes megtestesítője.

Nem véletlenül ismerjük már alaposan a halogénizzós, fehér fényezésű alapkivitelét, rogyásig van vele a hazai autópark, már észre sem vesszük. Épp ezért érezhettem elsőre bántónak a tesztautó harsány, Azuritkék fényezését, egyszerűen valahogy nem passzolt hozzá elsőre. Egy Arteonhoz könnyebben képzeli el ezt az extravaganciát az ember. Pár nappal később valahogy annyira összeállt a kép, hogy jólesett ránézni, szikrázik még ebben a fénytelen időszakban is, és ez igaz az egész autóra is. Lassan mutatja meg az igazi arcát, amitől egy hét után úgy érezhetjük, hogy összenőttünk vele. Fura, de valahogy presztízsértéke lett a Volkswagen emblémának, nem érzem, hogy kevesebbnek néznének benne, mint egy Audiban. Egy ilyen, messziről is szemmel láthatóan magasan felszerelt Passatnak is erősen megvan a „megérkeztem” üzenete, aki ilyenben ül, elérhetett valamit, egy elég magas szintet a karrierjében. A Passat persze önmagában nem fogja ezt üzenni, ahhoz kell az Elegance felszereltséghez tartozó tonnányi króm kiegészítő, amitől prémiumos megjelenése van, valamint az új IQ.Light LED fényszórók is mutatós darabok, pláne eszméletlen fényerejűek. A frissítéssel érkezett új R-Line felszereltség, vagy inkább dizájn és műszaki kiegészítő csomag még érdekesebbé teszi. A fényes fekete elemek a lökhárítókban, a megtoldott küszöbök még mindig elegánsnak, de már rendesen sportosnak mutatják, ebben mondjuk nagy szerepe van a fényezésnek is, fehérben nem lenne ennyire feltűnő. Az R-Line alapból csak egy külső dizájncsomag, hozzá mindenképp érdemes kérni az R-Line sportcsomagot is, ha nem csak a mutogatás a lényeg. Ezzel a technikát is fejlesztik, 15 milliméterrel kerül lejjebb a karosszéria, ami nagyon jól áll a nyúlánk vonásoknak és főleg az úttartásnak, a vezethetőségén pedig egy elektronikusan vezérelt, részlegesen önzáró differenciálmű segít. Mégis minek egy Passatba ilyen? Jogosan merülhet föl a kérdés, de valahogy azt éreztem a teszt alatt, hogy a vezethetőség valamilyen furcsa módon része a Passatnak.

A könnyed kormányzás és az egészen jól beállítható vezetési pozíció megadja a lehetőségét, hogy kellően jól érezzük az autót.

Könnyed, de nem ad kevés visszajelzést, ebben a hideg precizitásban is van egy furcsa íz, amit az önzáró difi azzal tesz még érdekesebbé, hogy száraz úton nagy gázra is úgy elfordul élesen a Passat, hogy csak pislogunk utána. A teszthét javarészt nyálkás idejében ezt sokszor nem élvezhettem, mert ilyenkor pont fordítva sül el, kitekert kormánnyal csak pörögnek az első kerekek, vagyis megyünk kifelé a kanyarból egyenesen, és ebbe meglepően későn szól bele a kipörgésgátló. A 2,0 literes dízelmotorból csak a 150 lóerős kivitel az új fejlesztés, az már kettős részecskeszűrőt is kap, valamint a teljes belseje új a dugattyúktól kezdve a hajtókarokon át a szelepekig. A 190 lóerős, mely tesztautónkban is szerepel, a jól ismert gázolajos, 400 Nm nyomatékával egy mindenre (is) tökéletes erőmű. Hangja dízelhez képest szép, ez a fajta morajlás a négyhengeres dízeleknél talán a Volkswagen csoportnak megy a legszebben.

Messze nincs teherautó érzésünk, gépszerű a hangélmény és a Passat hangszigetelése is csak a jóleső hangtartományokat engedi át.

A hétfokozatú DSG váltót egyre kevésbé érzem biztos pontnak, megvannak az előnyei, a váltások nagyon pengék, de az indulás továbbra sem bizalomgerjesztő élmény. Hát még a mélygarázsból való kihajtás, de volt, hogy egy szimpla kifordulásnál nem engedett időben gázt adni. Mellette szóljon, hogy haladás közben már penge gázreakciót enged, de talán még semmiben nem kapcsolgattam ennyiszer a váltó sport módját, idővel hozzászoktam, hogy ha el akarok indulni rendesen, akkor arra a sima D nem lesz elég.
Hirdetés
Jól állt volna hozzá a 4Motion összkerékhajtás is, épp annyit segített volna a csúszós úton, hogy kanyarban is stabilan gyorsíthasson. Ez a pont persze nem égető szükség, de ha már sportosra vesszük a figurát, ennyi még férjen bele a teljes élményhez. Így is gyors, a 400 Nm nyomaték egészen alacsonyról elérhető, a DSG ügyesen intézi a visszaváltásokat. Meglepően agilis autó, nem csekély méretei ellenére könnyedén terelgethető. Futóműve nagyon egyben van, kanyarban is ügyesen támaszt, a menetstabilizáló is zavartalanul tart minket az úton, ha valamilyen csoda folytán megcsúszna a feneke, ami nem épp jellemző. Súlyos érzetű a futása, nem zörög, még az ültetéssel sem üt, ráz, vagy lenne túl kemény. Masszív a karosszéria is, egyben érezzük az egész autót, ami kimondottan jó minőségérzetet ad az utazásnak és a vezetésnek. A minőségérzet messze nem rossz, de több ponton már érezni azért, hogy nem mai autóról van szó. Bár kicserélték az ajtókárpitokat, még mindig kicsit ridegnek tűnnek a műanyagjai, ahogy a középkonzol is kemény, itt-ott még sorjás is. Az összeszerelési minőség ennél az autónál nem volt a legjobb, a könyöklő kellemetlenül szorult, fülsértő hanggal nyílt minden nyitáskor, a tetőkárpit pedig lógott, ilyen élményeket nem kívánok egyetlen újautó tulajdonosnak sem. A négykamerás parkolókamera első napi szünetelése sem épp jó élmény, mentségére szóljon, hogy többször nem volt vele probléma, és minden további esetben óriási segítség volt, pláne, hogy a hátsó kamerát a VW az embléma alá rejti, így az sosem lesz koszos, csak az első. Vezetéstámogatói között Elegance szinten már a távolságtartós tempomat is jár, de holttérfigyelő, táblafelismerő, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, vészfékasszisztens és egy halom értékes megoldás szolgálja az új tulajt alapáron. Szép megoldás a Volkswagen csoporttól, hogy ezeket egy látványos grafikus felületen szabhatjuk személyre a multimédia kijelzőjén, ha már amúgy is ennyire szép és gyorsan futó szoftvert sikerült rá írniuk. A multimédia amúgy is az egyik legjobb pont a Passatban. Az integetéses oldalváltás nekem kicsit fura, pláne, hogy csak a Home képernyőn kell így, máshol működik az érintős oldalváltás. Temérdek beállítási lehetőséget találunk, és mivel már minden Passat online kapcsolatos, külön menüsort találunk arra is, mit kívánunk megosztani a felhővel, milyen funkciókat engedélyezünk az egyelőre Samsung okostelefonos, okoskulcsos applikációnak. Látványos és temérdek információt adó a virtuális műszeregység, ez is elég nagy százalékban személyre szabható, órákat lehet eltölteni egy ilyen Passat beállításaival, ami után tényleg úgy fogjuk érezni, hogy a kedvünkben jár. Apróság, de mindenképp kiemelném az elektromos csomagtérnyitást, láblendítésre is működik, de a lényeg, hogy gyorsan és halkan mozgatja a fedelet, ami messze nem annyira egyértelmű ma az autóiparban, a VW-nek ez is kimondottan jól megy.

A 2,0 literes 190 lovas dízel városi fogyasztása DSG-vel magas, 10 liter fölötti, de pici országutazással már jelentősen lejjebb szorítható.

Ha a gyári értéket nem is, de azért a 10 liter felét képes lehet megközelíteni vegyes és országutas használatban. Az érdekes és látványos összeállítás ellenére sem kúszott 15 millió forint fölé a tesztautó ára, igaz, ebben a 1,5 milliós árengedmény is benne van már. Látványos és komoly értékeket tartogat egy ilyen üzleti szedán, aminek az egyetlen igazán komoly ellenfele éppen házon belüli, méghozzá az Arteon, ami valljuk be, végső soron egy még inkább vonzó autó, szinte pontosan ugyanezekkel az értékekkel.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes és masszív futás, jó vezethetőség, szép hangú dízelmotor, erő, stabilitás, multimédia
Negatív
Minőségérzet, automata váltó
Árak
Tesztmodell alapára
10 994 770 Ft (2020.01.23.)
Tesztautó ára
14 996 000 Ft (2020.01.23.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 3500-4000 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1900-3300 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.90 s
Végsebesség:
236 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4775 mm
Szélesség:
1832 mm
Magasság:
1483 mm
Saját tömeg:
1560 kg
Össztömeg:
2110 kg
Tengelytáv:
2786 mm
Karosszéria-kivitel:
sedan
Csomagtér:
586 l
Belső szélesség elöl:
1506 mm
Belső szélesség hátul:
1506 mm
Belmagasság elöl:
1021 mm
Belmagasság hátul:
963 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
265 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d Temp
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
400 Nm 1900-3300 1/min-nél
Teljesítmény:
140 kW (190 LE) 3500-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
236 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.90 s
CO2-kibocsátás:
117 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
64 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.01.23. at 08:58
    Permalink

    “órákat lehet eltölteni egy ilyen Passat beállításaival”

    Ó hagyjuk már, csak beülök és megyek – tavasszal még az óra is napokig a régi idő szerint jár. Ezzel szemben elrontják a váltót, ami minden sarkon, minden enyhébb emelkedőn való induláskor zavar. Soha nem fogom felfogni, hogy miért kell az autókból guruló okostelefont csinálni, a valódi funkciói kárára.

    • 2020.01.24. at 19:34
      Permalink

      Bementem VW-ékhez konfigurálni egy Polo Gti-t, mikor az “Infotainment” részhez értünk az eladóval, megkérdeztem, hogy van-e USB-és fejegység, igen válasz után mondtam, hogy akkor nem kell semmi, volt is nagy hümmögés. 😀

Vélemény, hozzászólás?