Egy könnyebben vezethető Ferrarit ígérnek az olaszok

Exkluzivitás ide vagy oda, több modellt szeretnének értékesíteni a Ferrarinál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Ferrarihoz mindig is hozzátartozott a viszonylag kevés legyártott mennyiség, ami jó hatással volt az árra, persze a gyártó szemszögéből, ám úgy tűnik, most a darabszámnövelés lesz a cél, melyben az érkező SUV is segíthet.

Még idén bemutatkozhat egy olcsóbb, V6-os hibrid Ferrari, amely a GT szegmensben keresheti a vevők kegyeit. John Elkann, a Ferrari elnöke úgy nyilatkozott, hogy az olasz márka bővíteni szeretné a GT szegmens kínálatát, a profitot pedig az eladott mennyiség növelésével szeretnék hizlalni. A idei évben még jócskán számíthatunk újdonságra a Ferraritól, ugyanis szeptemberben leplezhetik le a 812 Superfast nyitott változatát, ami 100 millió forint feletti árával nem a legalkalmasabb eszköz a darabszám növelésére, alkalmasabb lehet viszont a Purosangue néven érkező SUV, amit szintén ősszel mutathatnak be.
Hirdetés
Az olasz gyártó idénre öt új modellt ígért, ebből kettőt már leleplezett (F8 Tributo, SF90 Stradale), a nyitott 812 Superfast és a SUV lehet a harmadik és negyedik új modell, eggyel viszont még adós a Ferrari. Az újdonság még hét lakat alatt van, annyit sejteni, hogy a bemutatása idén novemberben lehet. Az újdonság V6-os erőforrással és hibrid hajtással érkezhet, pletykák szerint az Alfa Romeo Giulia QV-ből is ismerős 2,9 literes turbós blokkot kaphatja meg elektromos hajtással kiegészítve, a teljesítményét pedig 720 lóerő körülire becsülik. Az erőforrás mellett a névről is beindultak a találgatások, elképzelhető, hogy 486 néven jön az újdonság, de az sem kizárt, hogy feltámad a legendás Dino név.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?