Meglepő megállapodás készülőben, hiszen egy amerikai székhelyű vállalat egy kínai márkának nyújthat segítséget az európai gyártással, így az egyik kikerülheti a büntetővámokat, míg a másik "okosabb" autókat gyárthat.
Finoman szólva is meglepő döntéseket hozott az elmúlt években a Ford az európai személyautós kínálatát illetően. Megszűntek kelendő modelleket, a helyükre pedig villanyos típusokat szántak, ezekből viszont egyelőre messze nem tudnak akkora volument értékesíteni. Ennek megfelelően az európai gyártási kapacitás lefoglaltsága is csökkent, sőt, a kölni üzemet egy az egyben beszántották. Úgy tűnik, az "üres helyek" egy részét Kínának adja a Ford.
A Kuga mellett hamarosan kínai autó is készülhet a Ford valenciai üzemében
Egyes források szerint ugyanis a Geely autóit hamarosan valamelyik európai Ford üzemben is gyártják majd - legalábbis erről számolt be a Reuters. A pontos helyszínt nem nevezték meg a források, de feltételezések szerint a Spanyolországban, Valenciában található üzem lehet a befutó, hiszen itt jelenleg csak és kizárólag a Kuga készül. Legkorábban pedig a tervek szerint 2027-ben bővülhet a gyár portfóliója, ugyanis a Ford a tervek szerint egy "európai Broncón" dolgozik, amelyet később itt szerelhetnek össze.
A kínai gyártók ügyeiben általában jól értesült CarNewsChina szerint a képen látható Geely EX5 készülhet majd a Ford gyárában, amennyiben tényleg megszületik a megállapodás
Az európai gyártás a Geely számára értelemszerűen kedvező lenne, hiszen így megkerülnék a jelenlegi büntetővámot, később pedig jó eséllyel a minimum értékesítési összeg sem vonatkozna a Spanyolországban készülő autókra. Bár, ezzel kapcsolatban egyelőre még nincs hivatalos álláspont. Az üzletből természetesen a Ford is profitálhatna, hiszen a kínai partner átadná a vezetéstámogatók egy részét, legalábbis a szivárogtatók erről számoltak be. A két fél egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyben.
Ha van még Ford márkakereskedés amely nem tért át kínai márkákra most majd az is át fog.
A Fordtól lassan bármi is csak jobb lehet!