Három millióval drágábban is jóval lassabb az elődjénél az új Dacia Duster?
Végsebesség-teszten az új Duster: vajon miért lett lassabb az előző generációnál?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A német autópálya korlátlan szakaszán hajtották meg az új Duster 1,2 literes TCe változatát, ám közel sem tudott annyit, mint a korábbi generáció 1,33 TCe változata.
Így jutunk el az új Dusterhez, ami látszólag ugyanezt a trendet követte.
Az új Duster csúcsváltozata már a hibrid, ezért a hagyományos benzines a kínálat közepére szorult, ráadásul 1,33 liter helyett csak 1,2 literes lökettérfogattal, illetve 150 lóerő helyett csak 130 paripával büszkélkedhet. Ennek ellenére szégyellni valója aligha akad, hiszen GPS adat szerint is 11,8 másodperc alatt gyorsul állórajtból 100 km/órára, majd egészen dinamikus marad a GPS szerint 170, óra szerint 180 km/órás végsebessége eléréséig. Az egyetlen probléma az ár, hiszen a két videó forgatása között három év telt el. A korábbi, 2022-es felvételen látható Duster hazai alapára így 5,5 millió környékén mozgott, míg az alább látható, új változatot jelenleg 8,8 millió körül viheted haza.