Kémfotókon a ráncfelvarrott Volkswagen Amarok

6 év után frissül a Volkswagen igáslova

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két faceliftes VW Amarok pickup is körözött a havas svéd utakon. Motorválasztéka marad a 2,0 literes turbódízeleknél.


A VW terepre szánt pickupja már hatodik éve kapható, így már ideje volt egy kis frissítés, és szüksége is van a mai piachoz igazításhoz, hogy versenyképes maradjon. Egy sima és egy duplakabinos – két üléssoros – változatot is lekaptak Svédország havas útjain. A fotók alapján egyértelmű, hogy a facelift inkább az orr-részt piszkálja, hiszen csak az kapott komolyabb takarást. Az is látszik, hogy míg a szimplakabinos halogén, addig a hosszabb változat már bi-xenon, LED nappali menetfényes fényszórókat kapott, a hátsó lámpák szintén frissülnek.
A beltérről még nem készültek kémfotók, de valószínű a frissített - Android Auto és Apple CarPlay kompatibilis - infotainmen- rendszer és az átvariált műszerelrendezés. Az Amarok motorpalettája valószínűleg megmarad a 2,0 literes 140 lóerős turbódízel erőforrásnál és az izmosabb 180 lóerős biturbó is minden bizonnyal marad. Előbbi 340 Nm, utóbbi 420 Nm nyomatékot kínál már 1750 1/perc fordulattól. Újításként 8 fokozatú automata jelenhet meg a váltók között.
Hirdetés
Az átgyúrt Volkswagen Amarok hónapokon belül bemutatkozhat, és nem kevés ellenféllel kell szembenéznie. Ott a Toyota Hilux, a Mitsubishi L200 és a Nissan Navara is. Utóbbi kettőt mi is teszteltük, ráadásul a Mercedes is készíti Navara alapokon nyugvó pickupját, ami 2019-ben fog bemutatkozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Nincsen veled semmi bajom, es nem is kaptam fel a vizet. A sztoriddal Zölddel kapcsolatban nem tudtam, igy mar mas fenyben tündököl a dolog.
    Csak arra akartam utalni, hogy mindig jön valaki ezzel a germanok mit masoltak, ki mit lopott kitöl dologgal. Unalmas mar. Nem reszedröl, mas reszeröl is, ha ennek a lehetösege all fenn.
    De a sztoridat hozzateve, rendben van. A haszonjarmü kategoriaval csak azt akartam mondani, hogy lenyegesen kevesbe fontos szerintem ilyen jarmüvek eseteben a külsöseg, mint mondjuk a sportkategoria vagy kompakt kategoriaban. Valoszinüleg nem fognak egymassal a gyartok verre menö harcot vivni, hogy hogy nez ki egy pick up, mikor ha rendeltetesszerüen hasznaljak, ugyis tele lesz sarral, kosszal, serülesekkel, karcolasokkal, kiveve ha anyu pirit vele a varosban.. 🙂
    Megneztem az LS400 linket, nem hasonlit ra. De nem is szegyen szerintem, ha valamelyik gyartonak egy modellje hajaz egy nagy multu gyarto modelljere, hangsulyozom hajaz, nem ugyanugy nez ki.
    Ugyanigy inkabb dicsöseg lehetne a Toyotanak, ha hajaz ra az Amarok. Nagyobb multtal rendelkezik, azt hiszem.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Nemtudom neked mi a bajod velem, de latom felkaptad a vizet vamiert. HA latnad a hasonosagot a 2 kozott akkor nem kotekednel. Nem is rugozom rajta. Nem is provokaltam, cask megkerdeztem h hol van ilyenko? Zold-tol azert kerdeztem mert o jott a masolasi maniajaval az LS400 kapcsan, amit egy regi cikkbol olvasott es felre ertelmezte. Amikor erre felhivtam a figyelmet akkor rogton osszeskuves gyarto lettem. A cikk arrol szolt h az LS400 nagyon megprobalt hasonlitani annak idejen a MErcire. Ebbol o azt a kovetkeztetest vonta le h a Lexus koppint, sot a Mercit masolt 1 az 1ben. Kar hogy nem is hasonlitanak egymasra de ez ot nem zavarta abban h tobbszor is itt hangoztassa a sztorijat. Ennyi. Ezert kerdeztem h ilyenkor hol van, amikor csak a vak nem latja a hasonlosagot? Persze nem valaszol, ilyenkor lapitas van.
    Az meg mar milyen kifogas kedves meleagris, hogy mivel ezek haszongepjarmuvek, nem is szamit masolasnak?
    De itt a link, szerinted ezek egyeznek, masolasnak tunnek: [url]http://japanesenostalgiccar.com/wordpress/wp-content/uploads/2014/10/Lexus-LS400-BMW-7Series-Mercedes-420SEL-640×432.jpg[/url]
    Rugozz meg ha akarsz…

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Talan magam is latom ket auto között a hasonlosagot vagy különbseget, de köszi a segitseget.
    En arra utaltam, hogy felesleges ezen rugozni, es feleslegesen provokalod Zöldet is.
    Ha hasonlit ra, akkor ezaltal megszegyenül a VW, a Toyota meg megdicsöül? Szerintem nem.
    Nem lesznek szerintem tömegevel cikkek, meg hirveresek, hogy az Amarok mennyira hasonlit a Hilux-ra, talan majd, ha a Golf ugy nez ki, mint az Auris, az mar erdekes lesz.
    Ezek haszonjarmüvek, tervezzek egyformara, ha akarjak, vagy koppintsanak..
    Lehet a dizelbotranyban elfogyott az erejük…

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Ugyan azt tudom neked is mondani mint Libagyarnak.
    + nezd meg a linkem is.
    Aztan hasonlitsd ossze oket.
    Segitek mit nezz bar nem nehez mert tok egyformak: dizajncsik az ajtokon, ablakok formaja, turok, de ugy az egesz egy az egyben nemcsak hasonit de szinte megegyezik. NEm Tozotat fenykepeztek a Svedeknel? 🙂

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Miert, ha van, az miert lenne akkora problema? Eleve, ne beszeljünk mar designforradalomrol egy cel-haszongepjarmü eseteben. Mert ez minden, csak nem sport, elmeny, csaladi jarmü vagy egyeb kategoria.
    Ha koppintottak…dicsöseg a Hiluxnak. nem több ez. Nem mintha nem egy kaptafara keszülne mindegyik ilyen modell…

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    1. Az hogy szimpla- vagy duplakabinos, annak semmi köze az első fényszórókhoz.
    2. A hátsó lámpa ugyanaz, mint eddig volt.
    3. Infotainment rendszer.
    4. A most futó generáció is kapható 8 sebességes automata váltóval, valószínűbb hogy 7-fokozatú DSG-t kap az autó a tiptronic helyett.

    Kicsi utánaolvasás nem ártana.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Nezd meg a cikkbe belinkelt Navarat, vagy a kulonc Mitsubishit. De ott a MErci is. Azert ezek annyira nem hasonlitanak egymasra mint ket tojas,a Hilux es az Amarok.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Az előző héten pont láttam egyet, és nekem inkább a Duster ugrott be róla 😀
    Igazából csak a lámpaburák elhelyezése végett.
    [url]http://www.topgear.com/sites/default/files/styles/16x9_1280w/public/cars-car/image/2015/02/buyers_guide_-_dacia_duster_2014_-_front_quarter.jpg?itok=FZdVqQVj[/url]

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Ugy erted itt az uj WV Hilux: [url]https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRm0RL6MUWuJOUFPcxfAVTWmE8xwuSzJNUmxWY7aM2GndTgWSCy[/url]
    Kivancsi lennek mit szol ehhez a kiserteties hasonlosaghoz Zold blogger kollega? MErt ez mar annyira copycat gyanus hogy a Toyota helyeben en ehet beperelnem a WV-t. Ez mar olyan kinai mindent koppintok, mint a Porsches cikkben, ahol leirjak hogy ez csak Kinaban fordulhat elo. Telllllllleg? 🙂

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Itt az új Hilux, L200 és Navara, a VW meg mit csinál? Egy laza facelifttel elintézi a dolgot. Mégis mit remélnek, mire lesz ez elég a műfaj nagyágyúi ellen!?

Vélemény, hozzászólás?