Két autó kellett a 308 jávorszarvas-tesztjéhez, íme az eredmény!

Műszaki hibák nehezítették a Peugeot újdonságának jávorszarvas-tesztjét, a végeredmény sem a legjobb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Feladta a harcot a Peugeot 308 kormányszervója a kikerülő manőver tesztje során, egy másik autóval fejezték be a gyakorlatot a spanyolok. Bár a 308 mindig jól kezelhető maradt, a konnektoros hibrid rendszer súlytöbblete a végeredményen is meglátszik.

A Peugeot 308 legdrágább, egyben legnehezebb - 1633 kilós - változata, a konnektoros hibrid GT Pack járt a km77.com jávorszarvas-tesztjén, ahol a spanyolok egy igen érdekes helyzettel szembesültek. A tesztek során az autó elektromos szervókormánya elbúcsúzott, amiről a 3D-s műszeregységen hatalmas hibaüzenet figyelmeztette a sofőrt. Újraindítás után megoldódni látszott a helyzet, ám a következő próbálkozásnál a pálya azonos pontján ismét meghalt a technika, természetesen megint az EPS hibaüzenet társaságában.
Hirdetés
Szerencsére egy műszaki adatok és küllem terén is szinte azonos autóval tudták folytatni, majd befejezni a tesztet, ám így sem sikerült az elvárt eredményt hoznia a modellnek. A szintén az EMP2 platformra épült előd 82 km/órás legjobb eredményét 10 km/órával múlta alul az új, ám konnektoros hibridként akár 560 kilóval nehezebb 308. Fontos viszont megjegyezni, hogy ennek ellenére stabil és könnyen kezelhető maradt, sőt, még a kormányszervó meghibásodásakor sem csinált semmi kiszámíthatatlant, vagy veszélyeset az autó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.04.03. at 11:26
    Permalink

    “…ennek ellenére stabil és könnyen kezelhető maradt…”

    Na persze. Azért az átlagos vezető biztosan pánikba esne, ha a kikerülő manőver közben megszűnne a kormány rásegítés. Azért az is elgondolkodtató, hogy a francia gyártó a nagy esküdözések ellenére továbbra is eléggé hullámzó minőséget produkál.

Vélemény, hozzászólás?