Kipofozták a felfújt Golfot
Technikailag frissítették a Golf Sportsvant, 9,2 colos kijelzőt kapott
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Gatyába rázták a Volkswagen Golf családbarát verzióját, az egyterű Sportsvant. Alapáron diódásak a hátsó lámpák, érkeztek nagyobb infotainment-rendszerek és sofőrsegédek is.
Változtak a fényszórók, az új forma frissebb megjelenésű nappali menetfényt és akár xenon technikát is kaphat
A Golf Sportsvan váltotta 2014-ben a Golf Plust, csak a könnyebb beazonosíthatóság kedvéért változtattak az elnevezésen, a lényeg ugyanaz maradt. A Sportsvan ugyanarra az MQB építőkészletre épül, mint a Golf - és a Volkswagen termékek nagy része - méretei is hasonlóak, de fölfelé megnyújtották, hogy egyterűsebb üléspozíciót adjon. Még nem tűnik idősnek a forma, ami valószínűleg azért lehet különös, mert hazánkban még annyira sem népszerű, mint elődje. A frissítés viszont megérkezett, picit változott a külső, épp csak finomítottak rajta, a technikai tartalom viszont erősebben változik.
9,2 colos és mutogatással is vezérelhető az új, legnagyobb multimédiás fejegység, de wifin keresztül tablettel is irányíthatjuk
A külső változását az új fényszóróknak köszönhetjük, amik elöl hangyányit más formát öltöttek és opciósan xenonosak lehetnek, a farán viszont mindenképp LED-ekkel világítanak. Az új vörösáfonya piros fényezés ügyesen kiemeli a Sportsvan határozott éleit, de az akár 18 colos felnik is jól mutatnak az egyen Volkswagen öltöny alatt. Bent már akár a gesztusvezérlést is kínáló folyadékkristályos, 9,2 colos érintőkijelzővel vezérelhető multimédiás fejegység is várhatja az utasokat, de új bőr, vagy famintázatú kiegészítő részletekkel is találkozhatunk. Emellett saját tabletünkre letölthetjük a Media Control applikációt, amivel a kézben tartott eszközről vezérelhetjük a multimédia bizonyos funkciót wifin keresztül.
A hátsó lámpák alapáron LED-ekkel világítanak, az új felnik 16-18 colosak, a friss fényezés pedig Cranberry Red névre hallgat
Természetesen frissül a Golf Sportsvan motorkínálata is, elérhető lesz többek között az új 1,5 literes benzines TSI. Az új motor hasonlóan az 1,4-eshez két hengert képes lekapcsolni, ha éppen nincs szükség az erőre, majd észrevétlenül újra bekapcsolni. Ügyesen intézi, mi ebből csak annyit érzékelünk, hogy turbós benzines létére keveset, a valóságban is 7 liter környékén fogyaszt. Vezetéstámogató rendszerei is frissülnek a márka legmodernebb gyalogosfelismerő vészfékező funkciójával és parkoló automatikájával, de lesz Trailer Assist vontatmányvezérlő és városi araszolásra is képes radaros tempomat is.
Parkolni és dugóban araszolni is képes magától, de segít rátolatni az utánfutóra, valamint azzal együtt is képes parkolni, de észreveszi a gyalogost az út szélén, és ha kell, megáll