Állítólag a Passat alapú CC-hez hasonló karosszéria is kerülhet hamarosan a Volkswagen MQB padlólemezére
A hagyományos lépcsőshátú szedánok mellett egyre több márka jön ki négyajtós, kupés tetővonalú limuzinnal, a kategórialapító Mercedes-Benz CLS után a tömeggyártók közül elsőként a Volkswagen állt elő a Passat CC-vel, eredetileg még 2008-ban, tavaly pedig annak frissítéseként jelent meg a CC. Azóta pedig a német prémiumgyártók is előhúzták hasonló modelljeiket, az Audi kettőt is, az A5 és az A7 Sportbacket, a BMW a 6 Gran Coupét.
Most pedig ismét a Volkswagen húz, a Passat alapú CC után a majdan a Golf hetedik generációját és a már ismert Audi A3-ast hordozó MQB (moduláris, keresztmotoros) padlólemezén ígér négyajtós kupét – ami nem túlzottan meglepő azok után, hogy tavaly épp négyajtósként láthattuk először a hasonló alapú Audi A3-ast.
[BANNER type="1"]
Mivel a CC, azaz Comfort Coupe név már a Passat alapú négyajtós kupénak foglalt, a Jetta stílusosabb kiadásának tekinthető újdonság vélhetően egyéb néven, például a small coupé (azaz kis kupé) elnevezésből származtatott SC kóddal érkezhet majd. Úgy tűnik, nem lesz egyedül a piacon, hiszen a Mercedes-Benz is jó ideje tervezi a CLS kistesóját.
-Hirdetés -







