Közel annyi villanymotoros autó fogyott idén, mint dízel
Zuhannak a dízeleladások, tarolnak a legalább részint elektromos autók
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Átalakulóban van az autópiac, már hazánkban is nagyon sokan hátat fordítottak a dízeleknek, egyre többen nyitnak azonban a legalább részint elektromos modellek felé.
Egyre kevesebben autózunk hosszú távokat, ugyanakkor a piac legnépszerűbb hibridjének számító, zömében a Touring Sports (TS) nevű kombiként fogyó Toyota Auris családi és céges autónak is remek, a legális autópályatempóig csendes és takarékos
Nem csak az autópiac, az egész közlekedési struktúra átalakulóban van. Gondoljunk csak arra, hogy már hazánkban is két szolgáltató carsharing, azaz autómegosztási rendszere érhető el, még ha egyelőre csak Budapesten. Az első versenyző GreenGo csakis elektromos autókat futtat, míg a MOL Limo első körben harmadrészben vásárolt csupán villanyautókat, aztán persze hamar kiderült, hogy a robotváltós, klíma nélküli benzineseknél jobb lett volna az alapáron légkondis elektromosok mellett dönteniük. Ugyanakkor az is elmondható, hogy nem csak a dízelbotrány, az egyre olcsóbb légi közlekedés miatt is visszaszorulóban vannak a dízeleladások, hiszen a gázolajos üzem csak a sokat autózóknak éri meg, városi használatra egészen egyszerűen nem ajánlható a hosszú bemelegedési idő miatt, meg persze az emisszió miatt sem. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) legfrissebb jelentése szerint
az EU átlagában 17 százalékkal csökkent a dízelek eladása az első negyedévben, miközben a benzineseké 17 százalékkal nőtt. Közben rohamosan fejlődik az elektromos, vagy részint elektromos (hibrid) autók piaca, a kettő együttesen 47 százalékkal nőtt.
Hazánkban az EU átlaga alatti a dízelek értékesítése, aminek persze nem elsősorban a környezettudatosság, sokkal inkább az árérzékenység az oka
Ami a hazai piacot illeti, elmondható, hogy bár az autóeladások 71,3 százalékát a benzinesek, 23,6 százalékát a dízelek adják, nálunk is megvan a legalább részint elektromos modellek 5,1 százalékos történelmi rekordja, amiből a tisztán elektromosok 1, a konnektoros hibridek 0,5, míg a közülük leginkább elérhető, de a városi üzemben akár 50-70 százalékban villanymotorral, emissziómentesen üzemelő hibridek eladása a teljes járműpiacon is elérte a 3,6 százalékot. A konnektoros autók eladása tavalyhoz mérten 161,4 százalékkal, de még mindig jóval nagyobb számban fogyó hibridek eladása is 57,8 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a dízelek eladásai 10,5 százalékkal csökkentek, s a 23,6 százalékos érték a kishaszonjárművekkel együtt értendő, a személyautóknál csupán 7,6 százalékos volt a gázolajosok aránya.
Az elektromos és részint elektromos autók aránya a hazai piacon pontosan az EU átlagát hozza
Bár a hazai piacon összesen 21 márka 89 részben vagy teljesen elektromos modellje kapható, ezek zöme (75 modell) hibrid, a zöldautó értékesítések több mint kétharmadát a Prius Plug-in kivételével csakis külső töltési lehetőség nélküli hibrideket kínáló Toyota/Lexus adja, s bár a hibridek között 81 százalékos piacrésszel bír a japán gyártó, a komoly üzemanyagtakarékosságot és emissziócsökkentést adó full hybrid hajtásláncú modellek körében gyakorlatilag egyeduralkodó. Az eladásainak 41 százalékát a hibridekkel szerző Toyota idén jelentette be, hogy a jövőben nem kínál, illetve fejleszt dízelmotoros személyautókat, míg a Lexus kínálatában már évek óta nem szerepelnek gázolajos modellek, 95 százalékban hibrideket értékesítenek. A 2018 első negyedévének 5 legnépszerűbb részint vagy teljesen elektromos modelljének listájára a Toyota Auris, C-HR, RAV4, Yaris után a Lexus NX is fel tudott kerülni, tisztán elektromos csak a 10. helyre került, a BMW i3 személyében.
Bár a világ legnagyobb példányszámban eladott hibridjének még az első generációjával 1997-ben érkezett, Plug-in verzióban is kapható Prius számít, ára miatt hazánkban kevés vevő választja
Uralja a villanymotoros autók piacát is a Toyota, a top 10-es listára egyetlen tisztán elektromos modell, a BMW i3 fért fel az idei év első negyedében
Persze hazánkban az új autók piacánál sokkal fontosabb a használtaké. Bár a 2012 óta folyamatosan növekvő import éves szinten még mindig bővülést mutat, idén már volt olyan hónap, amikor az előző évhez mérten visszaesést láthattunk. Míg a hazai autópark átlagos életkora már a 14 évet is elérte, a behozott használtak átlagos életkora is 10 év feletti. Ahogyan az új autók piacán, úgy a használtakén is egyre többen vevők a hibrid és elektromos modellekre, ugyanakkor tavaly még mindig csupán 2,8 százalék volt a behozott autókon belül az elektromos és részint elektromos autók aránya. Fontos tehát annak tudatosítása is, hogy azoknak, akik egyelőre nem engedhetnek meg maguknak új autót, szintén van lehetőségük az alacsonyabb emissziójú és fogyasztású, ugyanakkor a tapasztalatok szerint az átlagosnál megbízhatóbb, szervizköltségben is kedvezőbb hibrideket vagy akár villanyautókat választani.
Az Auris mellett a Toyota C-HR és a RAV4 is dobogós a zöld eladási listán
Bár az első negyedévben a BMW i3 volt a legnépszerűbb villanyautó hazánkban, az év további részében az új Nissan Leaf erős kihívójának számít