Mi nem mutatkozott be Genfben, mi mutatkozott be a héten?

Podcast: Genf elmaradt, az AMTS őszre került, újdonságok viszont bőven akadnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár Genfi Autószalon idén nincs, újdonságdömping van, néhányat podcastunkban is bemutatunk.

Múlt hét pénteken szembesültünk azzal, hogy idén a koronavírus miatt elmarad a Genfi Autószalon, e héten pedig már hazai fertőzöttekről is érkeztek hírek, s a koronavírus miatti bizonytalanság a március második felére tervezett AMTS-t is őszi időpontra tette. Egyértelmű tehát, hogy egyre komolyabb hatással van az autópiacra is a vírus, bár legfontosabb újdonságaikat azért így is megmutatták a gyártók. A BMW például az i4 modelljével, a Fiat egy vadonatúj, teljesen elektromos 500-assal jelentkezett, s a Dacia is megmutatta, milyen lehet majd az ő első villanyautójuk.
Hirdetés

Hozott persze egy szuperautót a Koenigsegg is, de szembesültünk a héten az európai új autók emelkedő emissziójával és a Toyota GR Yaris kedvezőnek ígérkező árával is. A héten nem csak a mostani autószalonok kapcsán érkeztek újdonságok, megtudtuk, hogy a páratlan években rendezett őszi Frankfurti Autószalon jövő évtől Münchenben kerül megrendezésre (a podcastban hibásan mondtuk, páros években van a Párizsi, páratlanban a Frankfurti, ami mostantól Müncheni Autószalon lesz). Ha kíváncsi vagy a témákra podcast formájában is, alább meghallgathatod!

Korábbi podcastjaink itt találhatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?