Sportautónak majdnem, GT-nek kiváló – Opel Insignia GSi

Üléspróbát vettünk az Opel Insignia GSi-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hagyományokból építkezik újra az Opel, egyelőre az OPC-k mellé visszahozta a GSi modellkínálatot is. Markáns külső jegyekkel és kiváló sportüléssel érkezett elsőként az Insignia GSi. Ki is próbáltuk!


Nemhogy érezni az erős francia behatást az Opelnél, de erősen rányomja jegyét és hangulatát a márkára a tulajdonosváltás. A PSA-val merőben változik majd egy-két dolog a németeknél, ám az is látszik, hogy kifuttatnak, vagy inkább kifuttathatnak még jó néhány saját fejlesztést, ilyen például maga az új Insignia is. Az is teljesen egyértelmű, hogy nem a franciák erőltették, hogy legyen újra GSi sportmodell, ez is nagyjából úgy tűnik, hogy még meghagyták az Opelnek azt a lehetőséget, hogy méltón kijátszhassák a múltidézés kártyáját.

A GSi modellekre ezzel 34 évre visszamenőleg emlékezhetünk, a Manta GSi és a Kadett GSi 1984-es megjelenésére.

A 2000-es évek elején jobb ötletnek tűnt valami mással újrakezdeni a sportmodell palettát, ám ezek után még nem tiszta, mi lesz az OPC-vel, bár azért sejthető.
Opel Insignia GSi, méretek
Modell Grand Sport Sports Tourer
Hosszúság 4910 4998
Szélesség 1871 1871
Magasság 1445 1490
Tengelytáv 2829 2829
Csomagtér (l) 490-1450 560-1665

Egyelőre egészen úgy tűnik, hogy az Opel Performance Center megmarad, pontosabban az Insignia GSi-t is ők fejlesztették, az első DTM bajnok, Volker Strycek vezetésével.

Az Insignia GSi-vel nem érkezett új, vagy erősebb motor, bár csak a legerősebbekkel érhető el, viszont OPC állítólag nem készül belőle. Ellenben jön a Corsa E-ből is GSi – az Insignia rendezvényén láthattuk, de arról fotót nem mutathatok – amibe a 150 lóerős 1,4-es turbómotor kerül. Mivel abból van 205 lóerős OPC, így akár az is lehet, hogy a két sportmodell megmarad egymás mellett, és az OPC-k lesznek a csúcsgépek. Ez az egész teória még elég zavaros, az Opelnél sem tudják igazán, milyen lehetőségeik lesznek a PSA vezetésével, de erre majd idővel válaszokat kapunk, foglalkozzunk most a legsportosabb Insigniával.
Jól megkülönböztethetően máshogyan mutat, mint a nemrég hazai teszten is próbált OPC Line – ha már túl sokban nem is különbözik tőle – jóval agresszívabb és látványosabb. Az új Insignia amúgy is elég látványos, és az sem izgat, hogy vannak hasonló részei más gyártók modelljeivel, nemhogy ehető, de szerintem kívánható formájú mind a Grand Sport, mind a Sports Tourer.

Egészen másak lettek a GSi lökhárítói, ide toldatok már nem voltak elegek, optikailag erősen lefelé és oldalra húzza a karosszériát mindkét végén.

Elöl a két szélső légbeömlő imitáció kerete hangsúlyos, krómozott, ám az igazán ínyencek az összes krómozott alkatrészt – az embléma körüli bajuszt is – kérhetik feketében, ami szintén tud kívánatosan mutatni. Küszöbtoldatok, egyedi 20 colos felnik, alapáras LED matrix fényszórók, na meg persze egy tekintélyes, mégsem tolakodó méretű hátsó szpojler is jár az Insignia GSi-re.
Hirdetés

Hogy a francia tulajdon nélkül is így lenne-e, nem tudni, de a 20-as felnikre alapból a Michelin Pilot Sport 4 S utcai sportabroncsai járnak. Az biztos, hogy kiváló tapadást és úttartást biztosítanak a kevlár erősítésű oldalfalú abroncsok, bár vizes felületen még így sem lépnék rá a gázra jó szívvel. Erre volt lehetőségünk zárt pályán, bár nem pont a gumik tapadásának megtapasztalása volt a fő cél, hanem épp ellenkezőleg. Az Insignia GSi-t ugyanis úgy hangolták, hogy a lehető legtöbb játékot engedje.

A változtatható menetmódokon túl két lépcsőben kapcsolható a menetstabilizátor, a másodikban engedékenyebb lesz és deaktiválja a kipörgésgátlót is.

Ezt egyébként eddig nem lehetett kikapcsolni az Insigniában, és most is egyből visszakapcsol, ha bajt érez. Hogy erre mi szükség van? A GSi alapáron összkerékhajtást kap, ráadásul a futóművet is áthangolták – bár valószínűleg szándékosan nem az OPC Line-hoz hasonlítgatják, vélhetően nincs nagy különbség. Annyit azért már most érezni lehetett, hogy a hazai teszt alatt tapasztalt pattogás mintha itt nem lenne, ez persze majd az azonos körülmények között fog kiderülni.
Opel Insignia GSi - műszaki adatok
2.0 Direct Injection Turbo 2.0 BiTurbo dízel
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1998 1956
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat automata/8
Teljesítmény [LE/RPM] 260/5300 210/4000
Nyomaték [Nm/RPM] 400/2500-4000 480/1500
Gyorsulás 0-100 km/h 7,2 (7,4) 7,9 (8,0)
Végsebesség [km/h] 250 (245) 233 (231)
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 8,6 (8,7) 7,0 (7,1)
CO2-kibocsátás [g/km] 197 (199) 186 (187)
Saját tömeg [kg] 1863 (1716) 1772 (1807)
Megengedett össztömeg [kg] 2220 (2275) 2315 (2370)

A kikapcsolható kipörgésgátlónak és az összkerékhajtásnak köszönhetően az Insignia egész virgonc tud lenni.

Hamar jut hátra az erő, ha elöl már elfogy a tapadás, és farból is irányítható.

Ezt már az OPC Line esetében is lehetett érezni, itt viszont sokkal játékosabb az eredmény. Motorkínálatában semmi meglepőt nem találunk, a 260 lóerős 400 Nm nyomatékú turbós benzines és a szintén 2,0 literes, de duplaturbós, 210 lóerős dízel is elérhető már – utóbbit épp a Country Tourer-ben próbáljuk jelenleg. Mindkettő egész kellemes karakter, de sportautós jellemzővel azért nem illetném, pláne a gázolajost. Ügyesen indul meg, de autópályatempónál furcsán lomha, valójában inkább fogyasztása miatt lesz szerethető. A hangját mesterien eltüntették, alig hallani belőle valamit odabent, az utastér amúgy is elég csöndes, plusz Sport módban még a hanggenerátor is bekapcsol, így kapunk egy kis kipufogóhangot a szélvédő felől. A benzines már otthon is tetszett, sportmotornak szintén nem mondanám, ellenben remek sportos Gran Turismót csinál az Insigniából, a kellőnél dinamikusabban képes mozgatni a GSi-t, fogyasztásban pedig tudjuk, hogy fájó eredményeket produkál kímélő használatnál is.
Opel Insignia GSi, árak
Motor 2.0 benzin 260 LE 2.0 dízel 210 LE
Grand Sport 11 710 000 12 210 000
Sports Tourer 11 910 000 12 410 000

Szándékosan hagytam a végére az utasteret, a kakaós csigának is a közepe a legjobb, nem? Itt van az igazi lényeg, hiszen

a lökhárítókon és a menetmódokon túl, amiről az Insignia GSi szól, az két kagylóülés.

Büszkén hirdetik, hogy az Opelnél kínálják a legtöbb AGR pecsétes hátkímélő ülést, és a GSi ülései is persze ilyenek. Ezek valóban igazán sportosak, már kinézetre is kívánatosak, és ha nem mondják, fel se tűnt volna, hogy a király kobra támadási pozíciójáról mintázták a háttámlát. Mélyebbek az OPC Line üléseinél, pneumatikusan állítható az oldaltámasz, manuálisan az ülőlap hossza, annak dőlésszöge és az összes többi állíthatóság pedig elektromosan. Van masszázs is, furcsa módon a sajtóanyag szerint csak a sofőrnek, vélhetően a hazai piacon ez így is lesz, ám a bemutatón mindkét elsőben volt. Bár valójában inkább zavaró, a Mercin kívül ilyet senki másnak nem lenne fontos gyártania, ez is inkább csak tologat, mint masszíroz. A lényeg viszont a tartás, hogy úgy ülünk benne, ahogy kell, hogy a gerincünkön érezzük az autó mozgását és ez az, amitől értelmet nyer az Insignia GSi. Jóval közelebb kerülünk hozzá, mint eddig bármelyik verzióban, ettől az élmény is egész jó lesz.

A GSi olyan, mint egy felszereltség, az Insignia még ebben a formájában is inkább utazó és családi autó, mint sportkocsi, bár tény, hogy nem mozog rosszul.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?