4,5 millió forintért takarékos motort, jó alapfelszereltséget, tágas utas- és csomagteret, továbbá 6 fokozatú váltót is ad az új Honda Civic
Háromajtósnak látszik, de Európában csakis ötajtósként forgalmazzák a ferdehátú kivitelt
Itt a kilencedik generációs Honda Civic, amelyről szinte mindent megírtunk már korábban, csak az árát nem tudtuk még. Nos, az újév új árlistát is hozott, s ebből kiderül, hogy a legfrissebb széria listán olcsóbb lett az elődmodellnél, hiszen az ötajtós, 1,4 literes változat 4,5 millió forintról indul – így épp annyiba kerül, mint a minap ugyancsak beárazott Suzuki Swift Sport. Ezenkívül persze az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz a két típusnak, viszont ezért az összegért nyilván sokkal többek számára érdekes egy családi kompakt, mint egy sportos kisautó.
Listaáron 4,96 millió forint volt az elődmodell 1.4 Sport ára, az új tehát olcsóbbnak számít – igaz, a „réginek valamivel jobb volt az alapfelszereltsége, és volt akciós ára is…
Az 1.4-es, 100 lóerős, 6 fokozatú váltós és 5,4 l/100 km vegyes fogyasztást ígérő Civic csakis Comfort felszereltséggel érhető el, gazdag ellátmánya – egyebek mellett – menetstabilizáló elektronikát, dombsegédet, 6 légzsákot, stop-start rendszert, automata klímát, 16 colos alufelnit, USB-csatlakozót, MP3-as hifit is sorol.
Az 1,8 literes, 142 lóerős verziók – 6 fokozatú manuális vagy 5 sebességes automata váltóval – két felszereltségi szinten rendelhetők, 5,3-tól 6,85 millió forintig, utóbbi az 1.8 Exe automata váltós ára bi-xenon fényszóróval, 17 colos kerekekkel, intelligens kulccsal, prémium audiorendszerrel, elöl-hátul parkolóradarral, tolatókamerával, fűthető bőrüléssel, napfénytetővel, Bluetooth-kihangosítóval.
A kompakt osztályban is bemutatkozó, az ütközés erejét mérséklő CMBS rendszer az Exe szinthez kérhető 390 ezer forintos felárral. Minőségibb anyagok, precízebb összeszerelés jellemzi a már nem annyira futurisztikus új Civic belterét
A friss árlistán még nem szerepel a 150 lóerős, 4,4 l/100 km fogyasztású 2.2-es dízel, de az importőrtől megtudtuk, hogy ára Sportként 6,5, míg Exe csomaggal 7,7 millió forint környékén alakul majd. Rendelés esetén április végén, május elején vehető át az autó, aki pedig a kisebb és olcsóbb új, 1,6 literes gázolajosra vár, novemberig kell böjtölnie.
[BANNER type="1"]
A négyajtós Civic Sedan alapára 5 millió forint (1.6 Elegance, 125 LE), a legdrágább 1.8 Elegance Plus Aut. kivitel eggyel drágább, azaz kereken 6 millió forintért gurítható haza.

























Szerintem megint kimagasló autót gyártott a Honda mint mindig. Lenyűgözó forma, hihetetlen csend az autóban, kb.120 felett lehetn hallani hogy jár a motor. Egy jelenség az utakon, szóval megint csak azt lehet mondani – ez egy HONDA.
Ugyanolyan gagyi formaterv, mint az elődje..
De legalább a váltókarnál raktak egy kis bőr borítást..
Kíváncsi vagyok a hátramenetet és a 6-ot ebben reteszelték-e egymástól.. az előzőből kimaradt…
Kár hogy a motorok terén nem hoz újítást az új Civic!