Újabb babérokra tör a Volkswagen

Nagyteljesítményű dízel és tízfokozatú DSG a Volkswagentől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen a közeljövőben nagyteljesítményű dízelmotort és tízfokozatú duplakuplungos váltót vezet be modelljeiben. Ezt maga Martin Winterkorn konszernvezér árulta el Bécsben egy nemzetközi szimpóziumon.


A wolfsburgi vállalat olyan dízel erőforráson dolgozik, amelynek literteljesítménye 100 kW. A gépet nagy, akár 3000 bar nyomáson üzemelő üzemanyag-befecskendezéssel és variálható vezérművel látják el.
Hirdetés

Winterkorn azt is bejelentette, hogy a tízfokozatú DSG-váltó széles áttételtartománnyal rendelkezik majd, utolsó fokozatai révén kifejezetten takarékos üzemet tesz lehetővé alacsony fordulatszámon. A cégvezető úgy véli, bevezetésekor ez lesz a világon a legkülönlegesebb és legjobb sebességváltó. Winterkon a plug-in hibridekről is beszélt, megerősítette, hogy hamarosan gyártani kezdik az Audi A3 e-tront és a Porsche Panamera tölthető hibrid változatát. Ezeket a Volkswagen Golf, a Volkswagen Passat, az Audi A6 és a Porsche Cayenne konnektorból tölthető hibridjei követik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Dízelt hajtok én is, viszont kicsit unalmas, hogy szinte csak ezekre fejlesztenek. Ha veszünk egy 2 literes dízelt (legyen 6 gangos váltóval felszerelt) az nagyjából annyit eszik mint egy 1,6-os benzines ergo már így is a dízel elég gazdaságos, de nem annyira környezetbarát -ha csak nem részecskeszűrővel van szerelve, ami mérsékli a szennyező anyagok kibocsátását- mint egy benzines. Szóval én nem értem, hogy miért pont dízelre kell fejleszteni 10 fokozatos váltót? Ha benzines autóba varázsolnák bele majd ezt a technikát kifizetődőbb lenne jóval, mert a legtöbb ember a benzines választja már csak az alkatrész árak miatt is 🙂

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Ez nagyon tetszene, maximálisan egyetértek vele:
    [i]“Szerintem ami – átmenetileg – jó lenne a világnak: kompresszoros szelepvezérlésű (1, azaz egy kipuf.szelep per henger) kétütemű, mindenevő dízelmorotorok (50% termikus hatásfok) gázvegyítéssel (mint fent), szűk fordulatszám-tartománnyal, generátorral és full elektromos hajtáslánccal.”[/i]

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Kedves doz!
    Ha csöndben maradtál volna, okosabb lettél volna, de nem ezt tetted! Szakértőt szeretnél hallani-e kérdésben ??? Tessék megkapod az alábbi linket olvasgatva:
    [b]http://totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2010/02/10/tenyleg_karos_a_modern_dizel_a_szakember_hozzaszol/[/b]Szóval zárjuk is le rögtön ezt a vitát, a dízel sokkal károsabb a környezetre és az emberi egészségre is, PONT! A másik meg dolog is régi visszatérő problémátok, miszerint a modern turbodiesel motor paramétereit hasonlítjátok az “elavult” szívó benzinesekhez. Turbós motort csak turbóssal tessék hasonlítani. Pl 2.0 Tdi vs 2.0 TFSI -vel 140 paci kontra 220, 320 Nm vs 300 Nm. Rugalmasság, gyorsulás, stb… Jó böngészsést a katalógushoz 🙂 De megsugom neked halkan, hogy TFSI motor megeszi reggelire az azonos kétezres dieselt LOL 🙂 A szívó benyát a régi szívódizelhez hasonlítsd…

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    [i]“” dízel környezetszennyezőbb ” ezt honnan vetted ? a kormon kívül ami ugye látszik minden paramétere jobb, mint a benzinesé.”[/i]

    Kedves műszaki analfabéta! Önnek bizonyára olyan szeme van, mint ami semmilyen más élőlénynek sem a Föld nevű bolygón, hogy képes látni a 2,5 mikronnál kisebb koromrészecskéket, pont azokat amelyeket semmilyen parasztvakító részecskeszűrő sem fog meg és amelyek szinte akadálytanul jutnak le nemcsak hogy a tüdő legmélyebb részeibe is hanem onnan egyenesen a véráramba ahol azonnal kifejthetik pusztító hatásukat.

    A minden paramétere jobb című hazugságához meg annyit, hogy akkor vesse össze az amúgy kő keményen mérgező nitrogén oxid kibocsátási adatokat is. További kellemes analfabetizmust kívánok!

    [i]“Amúgy ez a diesel vs benzin, hogy melyik a jobb vagy rosszabb ez olyan mint ha azt kérdezném a kék vagy a piros szebb szín. Kinek a pap kinek a papné. Mind a kettő káros az egészségre, a benyos a tüdődet nyírja ki a dieseltől meg rákot kapsz.”[/i]

    Aha, világos mint a vakablak. Akkor ennek mintájára ez ugyanolyan mintha megszúrná az ujját a varrótűvel, vagy kiesne a tizedikről az ablakon. Mind a kettő káros tehát akkor kinek a pap kinek a papné. Javaslom Ön azért a tizediket válassza, de ne izguljon mindkettő káros tehát akkor mindegy. 🙂

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    [i]“Jobban figyelj oda arra, amit olvasol!”[/i]

    Na ez az amit teljesen feleslegesen kérsz tőle, mert nem képes megvalósítani. Még a kérdőjel jelentése is megoldhatatlan probléma elé állítja, úgyhogy soha nem érti meg miről van szó ráadásul utána hónapokig üldöz a marhaságaival és még akkor sem érti meg, hogy kezdettől fogva hülyét csinált magából.

    A Buzuki amúgy tényleg egy jól sikerült konstrukció abból a szempontból, hogy igénytelen, megbízható és relatíve keveset fogyaszt. Kb. mint a szovjet rakéta porszívók. 🙂
    A büdös rákkeltő dízelekkel teljesen behülyítették az európaiak gondolkodásra képtelen, ostobábbik felét. Erre ráerősítettek azzal, hogy a világon egyedülálló módon kierőszakolták, hogy a gázolajra kisebb adóterhelés jusson mint a benzinre, így érték el ezt a borzalmas állapotot ami jelenleg van.

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    “[b]dízel környezetszennyezőbb[/b] [i]ezt honnan vetted ? a kormon kívül ami ugye látszik minden paramétere jobb, mint a benzinesé.” [/i]
    És a benzinturbós motorok? Ha kis fordulaton odalépsz neki úgy kormol mint egy kikopott rossz Diesel!

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    [i]“A korom és a pollen együtt okozza az allergiát.”[/i]
    És az olyan területek ahol elenyésző a Dieselek aránya a benzineshez, gyár-erőmű kémények sincsenek amelyek korommal terhelnék a környezetet, mégis magas az allergiások száma?

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Amúgy ez a diesel vs benzin, hogy melyik a jobb vagy rosszabb ez olyan mint ha azt kérdezném a kék vagy a piros szebb szín. Kinek a pap kinek a papné. Mind a kettő káros az egészségre, a benyos a tüdődet nyírja ki a dieseltől meg rákot kapsz.

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Itt mindenki a dieselt szidja, gondolom a hozzáértőknek volt ill. van diesel gépjárművük. Aki műszaki analfabéta az vegyen benyóst ( ezt nem sértésnek szántam ), ha az olajost úgy hajtod, mint egy benyost akkor hamar szét fog esni. Ez nem azért van mert sz@r hanem teljesen más vezetési stílust igényel, Pl.: hidegen nem gyilkoljuk, nem pörgetjük szanaszét , turbos autót (ez nem csak dieselre vonatkozik ) leállítás előtt legalább fél percet járatjuk ezt a turbo meghálálja. ” dízel környezetszennyezőbb ” ezt honnan vetted ? a kormon kívül ami ugye látszik minden paramétere jobb, mint a benzinesé.

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Kedves Nika!

    Jobban figyelj oda arra, amit olvasol! Azt írtam, hogy MÉG 80-100ezer km-t megtesz és jó eséllyel újíthatja fel a turbót…215+80=? Jól értem, hogy Ti már megtettetek min. 400ezer km-t a kocsival? Ha igen, akkor szerencsések vagytok és gratulálok!
    4 emberrel 110-es tempónál (többször kipróbáltam pályán) a fogyasztás max. 5,5 körül alakul.
    A törékenységről annyit, hogy szerintem egyik autóval sem jó ütközni. Biztos, hogy Suzukival csökkennek az életbenmaradási esélyek egy nagyobb ütközés során, de általában minden autót javítani kell, még egy kis koccanás miatt is. Ez alól a csoda-TDCI-k sem kivételek.

    Jó utat és baleset-és koccanásmentes közlekedést kívánok!

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Ez a teljesítmény már tényleg mozdonyba vagy hajóba való! [b]A mai 4 és 6 hengeres dízelek teljesítménye szinte mindenre elég!!! [/b]No meg az a 3000 Bar, kíváncsi lennék az élettartamára ennek a blokknak???

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Vezettél már valaha TDCI-t? 🙂 Honnan tudod,hogy 80ezernél behal a turbó? Akkor nekünk már a 6.at kellene taposnia. De valamiért ez a CI nem akar a te elméletednek engedelmeskedni…;)
    Amúgy annyira megnézném ezt…taposva 5 litert eszik,aham…Nézzük meg 4 emberrel,110re ráállva(ami ha így nézzük nincs taposva) mennyit enne a kis Suzi? 🙂
    És igen…Ő kocsit vett. A Suzuki szerintem eléggé neccesen lenne az. Olyan törékeny mint egy Trabi…:)

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Leborulok a szakértelmed és a nagyságod előtt! Valamit azonban elfelejtettél megkérdezni: akarok-e sokat pakolni a Suzukimba? (megjegyzem, tegnap két fordulóval költöztettem el valakit vele, és nem két bőröndből állt a cucca) Egyébként elég sok dízelest otthagytam már ezzel a szarral.
    Még kb. 80-100 ezer km-t megteszel a TDCI-vel és jó eséllyel újíthatod fel a turbót, cserélhetsz akár porlasztócsúcsot is valamikor. Nekem ilyen problémám biztosan nem lehet:)
    JA, ÉS TE MENNYIÉRT VETTED A KOCSIDAT? Én 180 ezerért 9 évesen és 66.000 km-es futással.(ez holtbiztos, hogy annyi, mert az egyik legjobb barátomtól vettem)
    Bocs, ha megsértettelek, nem ez volt a szándékom!
    További jó utat kívánok!

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Én meg TDCI-t szintén 5 literes fogyasztással úgy, hogy a csomagtartómba beparkolhatsz a szuzival, plusz mire elindulsz 2x körbeautózlak. :)))). 215ezer km hibamentesen eddig, úgyhogy gondold át a dilettáns gondolatmenetedet.

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Majd lesz valaki aki cáfolni fogja, hogy a nagy dízel motor nagy presztízs, de kérdem én látott már valaki dízelt Rolls-Roys-ban?
    Éppen egy szép nagy komp áll előttem, na pont abba való….

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    VÉGRE VALAKI, aki felemeli a szavát a kopogós, büdös és kényes dízelmotorok ellen!
    AZ AUTÓBA BENZINMOTOR ILLIK, A DÍZEL HAJÓBA, MOZDONYBA ÉS TRAKTORBA VALÓ!
    SUZUKI 1.0 GL-T HAJTOK ÉS NAGYON JÓ! 5l/100 km úgy, hogy nem finomkodom sokszor a gázzal.

  • 2017.10.30. at 04:09
    Permalink

    Milyen érdekes, hogy nemrég egyeztek meg a “nagyok” a dízel fejlesztések végében, mégis vissza kell nyúlni hozzá, ha már a jövő hajtáslánca nem kifizetődő.

Vélemény, hozzászólás?