Újabb kutatás bizonyítja: a Toyota a leginnovatívabb autógyártó

Gyakran szóba kerül a Toyota elsöprő győzelme innovációk terén, de vajon kik követik a japán óriást?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A brit LeaseFetcher összeállította a leginnovatívabb vállalatok rangsorát. A szabadalmi hivatalokhoz benyújtott kérelmek száma alapján következtethetünk arra is, hogy mely autógyártók mozdítják elő vadonatúj találmányokkal az autóipar fejlődését.

Az említett LeaseFetcher a legnagyobb brit lízingpiaci elemző szervezet, jelen kutatásuk pedig a 2001 és 2020 közötti időszakra terjedt ki, valamint az Európában és az Egyesült Államokban leadott kérelmeket vizsgálta. Hogy ez az időintervallum pontosan mit is takar? Az önvezető, hálózatba kapcsolt, környezetüket nem csak figyelni, de arra reagálni is képes járművek 20 éve még a jövő távoli álmát, ma viszont már a jelen egyre gyorsabban fejlődő valóságát jelentik.
Hirdetés
Napjainkban magától értetődő, hogy a belsőégésű motorok esetében összetett hibrid hajtásláncok gondoskodnak a lehető legtakarékosabb, legkifinomultabb utazási élményről, és már senki sem lepődik meg azon, ha egy autó elektromos. A fedélzeti rendszerek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül frissítik magukat, miközben magukat az autókat nagy szakítószilárdságú acélok teszik egyszerre könnyűvé és merevvé. Húsz évvel ezelőtt álmodni sem mertünk ezekről a technológiákról, nemhogy a széleskörű elérhetőségükről. Rengeteget fejlődött az ezredforduló óta a világ, az autóipar pedig hatványozottan részesült ennek a gyümölcseiből. Összességében, ahogy ezt korábbi kutatások is kimutatták már, a Toyota jegyezte a legtöbb szabadalmat az elmúlt két évtized során. Hetente 273 (azaz munkanaponként közel 55) kérelemmel fordultak a szabadalmi hivatalhoz, ami 2001 és 2020 között jóval több mint negyedmillió bejegyzést jelentett – bő kétszer annyit, mint a második legaktívabb autógyártó eredménye.
Hirdetés
Ami az önvezető technológiákat illeti, a Toyota a kezdetektől fogva óvatosan állt a kérdéshez, állításuk szerint tudatosan másoknál lassabb ütemben vezetik be megoldásaikat a piacra. Ennek ellenére, még ha nem is elsöprően, de megtartották első helyüket, ugyanis a szabadalmak száma nem azonos azzal, hogy mennyi technológia - illetve mennyi idő alatt - jut el valóban a felhasználókhoz. Azt tehát, hogy mindez ténylegesen egybevágna a valós fejlődés ütemével, nem lehet egyértelműen kijelenteni, rengeteg tényező befolyásolja ugyanis egy teljes iparág megújulását, átalakulását. Erről részletesebben már írtunk egy korábbi, szabadalmakkal foglalkozó cikkünkben[/url].
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.03.20. at 17:28
    Permalink

    Nem, ez kamu! A japán csak másolni tud! Lekopizza és tökéletesíti, amit mások feltalálnak! Soha egy eredeti ötletük nem volt! Bizony! 😀

    • 2021.03.21. at 08:55
      Permalink

      Valamit szerintem tegyünk tisztába: marhára nem mindegy, hogy maga a márka hoz-e újítást, vagy valamelyik beszállítója áll elő valamivel, aztán a gyártó ünnepelteti magát vele. Valószínűleg a japánok több fejlesztést végeznek “házon belül”, ezzel sokkal inkább kontroll alatt tartva a folyamatokat(és ezáltal tényleg az ő érdemük maga a nóvum is), az európaiak meg eldicsekszenek a beszállítóik újításaival. Ha valamit a Bosch talál fel, akkor ne Herbert Diess verje a mellét, hogy mekkora ász… Az a baj, hogy a beszállító-márkák az autógyártók árnyékában húzódnak meg, emiatt kevesebb reflektorfény is irányul rájuk. Az ebédnél is a kész ételt értékeljük, nem megyünk részletesen bele, mi miből és hogyan készült…

Vélemény, hozzászólás?