Hibrid Panamerával megyünk a Nürburgringre

Sosem volt még ilyen közel a Nordschleife, a Porschével ünneplünk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden eddiginél sikeresebb első félévet zárt a Porsche, úgyhogy elmegyünk hozzájuk ünnepelni a Nürburgringi 6 órás futamra, egy Panamerával.


Számtalanszor meséltem tesztekben és egyéb írásaimban különleges kapcsolatomról az autósporttal. Hároméves korom óta élek ebben a zajos, büdös világban: én voltam az a kissrác, aki kora reggeltől kint ült a Hungaroring depójában, de délután 6-kor sem tudták hazavonszolni, mert még kíváncsi volt a nagy túra-BMW-k sorhatjának ordítására és az Opel Astra márkakupa rajtbaleseteire. Az internet bejövetelével aztán még több bajnoksággal megismerkedtem a világból, és soha nem értettem, hogy a prototípusok, azaz a gyorsasági szakág csúcsán csücsülő, aerodinamikailag igen fejlett versenyautók miért nem jutnak el soha Magyarországra? Ez azóta sem változott, csak nagyon ritkán láthatunk hazánk pályáin prototípusokat is felvonultató sorozatokat. Egy megoldás maradt, nekünk kell utánuk menni, a Porsche pedig most segít, hogy valóra váljon az álmom és életemben először LMP1-es prototípusokkal találkozzak.
Nem is akárhol, a legendás és nálunk is oly sokszor emlegetett Nürburgringen tapasztalhatom meg a hibrid csúcsgépek különleges világát, aminek meglátogatása szintén a bakancslistám legfelső szegletében csücsül, mint talán minden autórajongónak a Földön. Látogatásunk oka pedig nem más, mint a FIA WEC (Endurance Világbajnokság) 6 órás nürburgringi futama. Joggal adják meg a módját hazai futamuknak a stuttgartiak, hiszen három húzómodelljük segítségével (Macan, Cayenne, Panamera) új eladási rekordot döntöttek az év első felében. 126 497 eladott példánnyal, 7%-os növekedést értek el 2016 hasonló időszakához képest. További ok az ünneplésre, hogy zsinórban harmadszor tudtak az év főfutamán, a Le Mans-i 24 óráson győzedelmeskedni.
Talán pont ennek tudható be, hogy utazási eszközünk egészen véletlenül egy Porsche Panamera lesz, tehát az egyik kulcsmodell, méghozzá abból is a legkülönlegesebb. A zöld rendszámra is jogosult, 462 lóerős Panamera 4 E-Hybrid. Az még meglepetés tárgya lesz, hogy vajon a kupé vagy a vadiúj kombi Sport Turismo változat vall majd nekünk konnektoros hibrid rendszerével. A Porsche úgy gondolta, velük készíthetnek fel leginkább arra, ami a versenypályán vár minket. Nem véletlen, a Panamera hibridhajtását a korábban is említett Porsche 919 Hybrid LMP1 versenyautóban fejlesztették, tehát egy újabb ékes példa az autósportban fejlesztett technológiák utcai modellbe való átültetésére. Nem hangzik rosszul. Lesz esélye bizonyítani, noha nem a legendás Nordschleifén, de az Autobahnon mindenképp.
Az év további részében a Le Mans-i címvédőként menetelő Porsche Motorsport gyári alakulata két Porsche 919 Hybrid prototípussal és két 510 lóerős Porsche 911 RSR-rel is nevezett a bajnokság negyedik versenyhétvégéjére. Előbbiek az LMP1 csúcskategóriában, utóbbiak az LMGTE PRO kategóriában indulnak majd. A stílusosan 1-es rajtszámot viselő prototípust a Neel Jani – André Lotterer – Nick Tandy trió terelgeti majd a 6 órás viadalon, míg a 2-es rajtszámú, jelenleg tabellavezető autóban Timo Bernhard, Earl Bamber és Brendon Hartley küzd majd a Toyota ellen. Noha nem a hosszú, 20 832 kilométeres aszfaltcsíkon köröznek majd, hanem csak a Grand Prix pályán, így is nagy kihívás elé néznek. Ha ismerősen hangzanak a nevek, nem véletlen, mindannyian letették névjegyüket a hosszútávú versenyzés világában.
Hirdetés

Kíváncsian várom, hogy megmaradt-e az a baráti hangulat, amivel annak idején találkoztam a Hungaroringen, mikor a megboldogult GT1 csúcskategória hazánkba látogatott. A visszajelzések alapján igen, továbbra is a világ egyik legbarátságosabb, legnyitottabb sorozatáról beszélünk, ami mellőzi a Forma-1 által felvett steril és távolságtartó attitűdöt - szerencsére. A Porsche gyári csapatának segítségével remélhetőleg számos hasznos információval szolgálhatok majd a kulisszák mögül, igyekszem riportokkal, exkluzív képekkel szolgálni és bemutatni az autósport egyik csúcsát a Porsche Motorsport szemszögéből. Mára talán kissé elcsépeltnek tűnik folyton a Nürburgringről és a Nordschleiféről beszélni, azonban elvitathatatlanul az autósport egyik bölcsője, a német/európai autós kultúra központja és az autósvilág egyik paradicsoma marad. Hátha felbukkan majd néhány körrekord hajhász, esetleg soha nem látott teljesítménymodell álcázva. Egy biztos, a fényképezőgép a nyakamban, notesz a hátsó zsebemben, és természetesen nyitott szemmel fogok járni, átadva magam az első nürburgringi találkozásnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?