Visszatért a váltó: teszten az új, kétsebességes CR-V!

Betalált a forma, de vajon tud mást is mutatni az új Honda CR-V?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A CR-V is megkapta az új Honda egyen-arcot a hatodik generációval, mellette megújult az e:HEV hajtás és eltűntek a kínálatból a fapados, elektromos rásegítés nélküli verziók. Íme a felhasználói szemmel is egyértelmű változások és újdonságok!

Az utolsó generációk kerek, kesze-kusza vonalaival és hatalmas karosszériájával kissé esetlennek ható formavilága után egy minden négyzetcentijében tökéletesen egységesre csiszolt, új látvánnyal lépett piacra a Honda CR-V hatodik nemzedéke. A szögletes, élére vasalt dizájn nagyon jól áll egy ekkora SUV modellnek, kellő eleganciát és robusztus első benyomást kelt, ami manapság a vásárlók alapvető igénye lett.
Hirdetés
Bent is folytatódik az egyenes vonalak uralma, ám sokkal fontosabb, hogy a memóriás, fűthető és szellőztethető bőrülések nagyon kényelmesek és megfelelően is tartanak, illetve minden kezelőszerv jó helyre került, megfelelően állítható a fűthető, multifunkciós kormány is. A műszeregység immáron egyetlen, 10,2 colos képernyővé avanzsált a korábbi, két kisebb kijelzővel kiegészített, 7 colos helyett, az infotainment rendszer pedig egy jóval modernebb dizájnt és elhelyezést kapott. Az egyetlen szokni való változás számomra az irányváltó, amelynek gombjai a korábbi generációban a műszerfal aljára kerültek, szinte függőlegesen, most viszont hátrább, vízszintesen találhatók. Ezzel az egyetlen apró probléma, hogy így az "R", avagy a hátramenet fokozat már nem lefelé nyomva, hanem magunk felé húzva kapcsolható, ami egyértelműen megszokást igényel, hiszen a legtöbb autó esetében a "D", avagy az előre fokozathoz kell magad felé húzni a kart vagy gombot. A beltérben még hatalmasabb térérzetet ad, hogy a szellőzőrácsok végighúzódnak az egész műszerfalon, ami szintén az új Hondák jellegzetes dizájnfogása. Itt is visszaköszön az új Civicből ismerős méhsejt mintázat, ahogy a kormány, a klímavezérlő és az irányváltó is azonos a kisebb modellel. Amíg azonban a Civic sportos, a CR-V-ben ugyanazok a részletek mégis tekintélyt és eleganciát árasztanak magukból, talán a beltér tetemes méretei miatt. Egy biztos, az előző generáció lekerekített, felpumpáltnak tűnő részleteihez képest ez mindenképp komoly előrelépés.
Hirdetés
A helykínálat mindkét sorban kiváló, mindenképp kiemelendő, hogy a hátul is szinte teljesen sík az utastérpadló, így a lábakat is van hová tenni, ha hárman utaznának itt. Persze, a pohártartós könyöklőt lenyitva két személynek jóval kényelmesebb ez a pad, mint három főnek a könyöklő nélkül, de a méretek nem zárják ki, hogy öten utazzanak akár hosszabb távon is a CR-V-ben. Mindehhez a kétrészes tetőablak rengeteg fényt biztosít, hátul pedig az elektromos ablakok, szellőzők és USB csatlakozók mellé még ülésfűtés is kérhető, természetesen csak a két szélső helyre. Ebben a méretosztályban és árkategóriában már viszonylag ritka, hogy a harmadik öv a tetőhöz rögzített, ám az tagadhatatlan, hogy itt végre sikerült igényesen megoldani ezt is. A csomagtartó alapesetben 579 literes, a 60:40 arányban elválasztott hátsó ülések pedig jó Honda szokás szerint besüllyednek a lábtérbe összecsukáskor, így akár 1634 literre is növelhető a csomagtér teljes kapacitása. Az ülések hátsó támlájának egyébként a dőlésszöge is állítható, kimondottan jól variálható az autó, akárcsak az elődje. A csomagtérből elvesz némi helyet a Bose hifihez járó mélyláda, enélkül akár 596 literes is lehetne a puttony, illetve a padló alatt sincs túl sok rakodóhely, mindösszesen 9 liter jutott ide.
Hirdetés
De miért is ne lenne rengeteg hely és kiváló térérzet egy ekkora autóban? Az új CR-V a maga 4,7 méterével Európában már hatalmas autónak számít, az elődjéhez képest 10 centiméterrel nőtt, Japánban ezt a generációt már nem is forgalmazzák, hiszen ott egyszerűen nincs igény ekkora autókra. Oldalról a hosszú orr mellett a 2,7 méteres tengelytávolság a szembetűnő. Éppen ezért a vezetési élmény is tipikusan "nagyautós", ám a hasmagassága ellenére egyáltalán nem billegős az élmény. Természetesen az összkerékhajtással is csak enyhe terepre válik alkalmassá a modell, de a telekre kijárni azért bőven elég a tudása. Első ránézésre könnyedén utazóautónak kategorizálható az új CR-V, ám a motorválaszték alapján már felmerülnek kérdések ezzel a megállapítással kapcsolatban. A hatodik generációból ugyanis kizárólag e:HEV hibrid, illetve ennek a konnektoros változata, az e:PHEV konnektoros hibrid érhető el, ez utóbbi a típus történetében elsőként zöld rendszámmal is felruházhatja a CR-V-t. A gépháztető, illetve az autó padlólemeze alatt tehát most is a Honda új, formabontó hibridje bújik meg. Az 1993 köbcentis benzinmotor a szokásos, generációváltáskor esedékes fejlesztéseken átesve 145 lóerővel dolgozik, a legtöbb esetben áramot termel egy 184 lóerős villanymotornak. Ez a rendszer azonban már ismerős lehet, az elődmodellben is elérhető volt. Újdonság viszont, hogy - az eddigi fix áttételes megoldás helyett - immáron két fokozatban tud besegíteni a benzinmotor a hajtásba, ezzel a városi sebességtartáskor is hajthat a négyhengeres, ha az a takarékosabb megoldás. A legnagyobb különbség azonban, hogy ebben a generációban már csak ez a hajtási elv maradt, legalábbis az európai piacon.

Nincs többé hagyományos turbóbenzin, a dízel opció pedig már az előző generáció orrában is elkerülte a kontinensünket.

Az új e:HEV azonban a legtöbb esetben könnyedén kiváltja a hagyományos erőforrásokat: a villanymotor azonnal elérhető nyomatéka miatt még a nagyobb tömeg ellenére is dinamikusabb az autó a városi használat során, a kétsebességes váltó pedig a benzinmotor hatékonyságán javít. Így a városban könnyedén maradt 6 liter körül a fogyasztási átlag, ami országutazáskor is tartható. Autópályán érezhető a legkevesebb változás, hiszen ekkor - ugyanúgy, mint eddig - a hosszabb áttétellel a 2,0 literes benzines tartja a frontot, nagyjából 8 literes átlaggal. Itt érdemes azonban megemlíteni a vezetéstámogató funkciókat, amelyek az autópályán kiemelkedő élményt adtak: a CR-V nem csak hibátlanul maradt a sáv közepén és ügyesen, átgondoltan követte az előttem haladót, de a hirtelen sávot váltó autókra is ügyesen reagált, mindeközben folyamatosan mutatta a digitális műszeregységen a várható kanyarokat, illetve az összes környező járművet, nem csak azokat, amelyek velem azonos sávban közlekedtek. Így az utolsó csavar a történetben, hogy mégis mennyibe kerül a nagyobb, látványosabb és modernebb, ám mostantól kizárólag hibridként kapható CR-V. Az Elegance alapváltozat 19,62 millióról indul, ám ez a tesztautó a magasabban felszerelt, összkerékhajtásos Advance kivitel volt, ami 21,42 milliót kóstál. Ebben a csomagban az alapváltozathoz képest extraként járt az adaptív, illetve kanyarkövető fényszóró, a szélvédőre vetített kijelző, az első ülések memóriafunkciója és szellőztetése, valamint a második sor fűthető ülőlapjai. Erre jön még rá a metálkék fényezés 300 ezer forintos felára, így 21,72 millió a végösszeg, ha a képeken látható autó pontos másolatát válogatod össze. Újabb Honda modell lépett be tehát a fapados alapváltozat nélküli körbe, ám a végeredmény teljesen a helyén van, ha a felszereltséget és a hibrid hajtást is figyelembe vesszük. A vagány formával és a meglepően jól sikerült asszisztensrendszerekkel pedig könnyedén válhat egy kimondottan vonzó csomaggá az új CR-V.
Értékelés
Pozitív
Egységesebb forma, elegáns, tágas beltér, hatalmas csomagtartó, kiemelkedő városi fogyasztás
Negatív
Alacsonyabb felszereltségi szintek és olcsóbb hajtáslánc-opciók hiánya
Árak
Tesztmodell alapára
21 420 000 Ft (2023.10.26.)
Tesztautó ára
21 720 000 Ft (2023.10.26.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Teljesítmény:
109 kW (148 LE) 6100 1/min-nél
Nyomaték:
189 Nm 4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.50 s
Végsebesség:
187 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6.7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4706 mm
Szélesség:
1866 mm
Magasság:
1684 mm
Saját tömeg:
1817 kg
Össztömeg:
2350 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
579 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata
Nyomaték:
189 Nm 4500 1/min-nél
Teljesítmény:
109 kW (148 LE) 6100 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
187 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.50 s
CO2-kibocsátás:
151 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6.7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7.9 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.10.26. at 11:15
    Permalink

    Alakul ez. Eddig egy direkt fokozat volt, most már kettő van. Nem lett volna egyszerűbb megvenni a Toyota hajtását? Abban végtelen számú fokozat van, és nulla kuplung. Ami nincs, az letérdelni se tud.

      • 2023.10.26. at 13:15
        Permalink

        Próbálom értelmezni a kérdésedet, de nem egyszerű a feladat.

        “a korábban Toyota váltóival?”

        A korábban Toyota váltók most is Toyota váltók. A fenti autó azonban egy Honda. Váltó eddig se volt benne, meg most sincs. Eddig 1 db kuplung volt benne, amivel a benzinmotor és a differenciálmű között rögzíthető volt a hajtás egy fogaskerekes áttételen keresztül. Most már 2 db kuplung van benne, és egy másik áttétel is. Hibrid hajtásba pedig egyetlen kuplung sem kell, ahogy a Toyota példája is mutatja. Egy (vagy kettő) létező kuplung el tud romlani, anem létező meg nem tud elromlani.

        Most akkor mit is akartál kérdezni?

          • 2023.10.26. at 19:09
            Permalink

            Ebben se a váltó fog elromlani, mivel az nincs benne, hanem a két kuplung esetében van meg erre az esély.
            Mik a hosszú távú tapasztalataid ezzel a frissen megjelent hajtóművel?

          • 2023.10.27. at 11:31
            Permalink

            Érdekelne, hogy a lópikulában tudod azt megtapasztalni, hogy a világon futó összes Hondában nem tud elromlani a váltó? Vagy már megint nagyotmondási versenyt tartunk és későn kapcsoltam? 😀

  • 2023.10.29. at 05:41
    Permalink

    Eddig azthittem csak rám jellemző,hogy butaságokat írok, de most megnyugodtam,hogy zöldike és gacsfalvi úr túltesz rajtam a sületlenségek kiötlésében… Mentségemre legyen mondva, én sokszor direkt csinálom..

Vélemény, hozzászólás?