Minden szempontból emelkedett? Próbán az új VW Passat Alltrack

Menetpróba: Volkswagen Passat Alltrack

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy motorral, alapáras összkerékmeghajtással, itt az új Volkswagen Passat Alltrack.


Tavasszal a Genfi Autószalonon debütált, most pedig még éppen a Frankfurti őszi seregszemle előtt, München környékén próbálhattuk a Passat B8-ra épülő második generációs Volkswagen Passat Alttrack terepkombit. Hogy jobb-e, mint elődje? Fényévekkel, hiszen a Passat B8 is óriási előrelépés. Az Alltrack pedig némi (egészen pontosan 2,75 cm) futóműemeléssel, egyedi lökhárítóival, körkörös (küszöb és kerékjáratívek) műanyagozásával, alapáras 4Motion (legújabb Haldex) összkerékhajtásával több a Passat Variant kombinál. Meg persze azzal, hogy eleve csak azon, 2,0 literes motorokkal kapható, amelyekhez amúgy is van összkerékhajtás.
Volkswagen Passat Alltrack - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4777 1832 1506 2789 639-1769

A tehát alapáron összkerékhajtású Alltrack így négy motorral érhető el. Egyetlen benzinessel, a 220 lóerős 2.0 TSI-vel, valamint a 2.0 TDI 150, 190 és 240 lóerős verzióival. A belépőt egyértelműen a kéziváltós, 150 lóerős gázolajos jelenti. A többi motorhoz az összkerékhajtás mellé a DSG, kétkuplungos automata váltó is alap. Alapáron jár a gyalogosfelismerős városi koccanásgátló és az azt kikapcsoló Offroad terepprogram is lejtmenet- és emelkedő-asszisztenssel, kormányszögkijelzéssel és navigáció esetén magasságmérős, iránytűs terepinformációkkal is. De talán nem ez a legnagyobb ütőkártyája az Alltracknek, hiszen a teljesen automata, alapesetben az első kerekeket hajtó, de azok tapadásvesztésének gyanúja esetén azonnal hátra is nyomatékot küldő Haldex összkerékhajtással, valamint a 17,4 centis hasmagassággal nem lesz komoly terepjáró a Passat. Viszont az biztos, hogy télen takarítatlan út esetén is felvisz a hegyre, akár a sípálya bejáratához, s vontatási képessége sem szerény: mindegyik verzió 2,2 tonnát húzhat el. Ha pedig leakasztjuk a lakókocsit/lószállítót/jachtot, akkor az irodaház parkolójában sem mutat rosszul, fogja leverni a mennyezetet, s egy elképesztően jó utazóautó.

Volkswagen Passat Alltrack - műszaki adatok
Motor 2.0 TSI
(220 LE)
2.0 TDI
(150 LE)
2.0 TDI
(190 LE)
2.0 TDI
(240 LE)
Motorfajta benzines dízel
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1984
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat DSG/7 kézi/6 DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 220 (4420-6250) 150 (3500-4000) 190 (3500-4000) 240 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 350 (1500-4400) 340 (1750-3000) 400 (1900-3300) 500 (1750-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 6,8 9,2 8,0 6,4
Végsebesség [km/h] 231 205 220 234
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,9 4,9 5,1 5,5
CO2-kibocsátás [g/km] 157 129 135 144
Saját tömeg [kg] 1677 1670 1705 1776
Megengedett össztömeg [kg] 2270 2260 2290 2360
Hogy mennyire nem terepre való, azt jól mutatja, hogy a bemutató útvonala még földútra sem vitt. Én persze le kellett kanyarodjak, s úgy tűnt, ott is egészen ügyes az Alltrack. Az emelt futóművel amúgy az is bámulatos volt, hogy milyen stabilan és kényelmesen autóztunk a 18 colos felniken is - persze a németországi utakon, ahol keresve sem sikerült a hazaiakhoz mérhető kátyúkat találni. Autópályás szakasz bezzeg bőven volt a tesztúton, s a csúcsdízelt, valamint az egyetlen benzinest vezetve elmondható, hogy az Alltrack - a Passathoz hasonlóan - igazi rejtőzködő ragadozó lehet. Mindkettő eléggé fölényes autópályán, még az itthon kiélvezhetetlen 150-200 km/órás sebességtartományban is erőteljes gyorsítást kaphatunk, a futás pedig elképesztően stabil. A benzines egy hajszálnyit közvetlenebb gázreakciójú, emiatt harapósabbnak tűnő, az 500 newtonméteres, azaz nyomatékban minden eddigi Passatot, még az egykori W8-ast is lepipáló ikerturbós csúcsdízel persze papíron jobban megy, csak egy kicsit lassabban indul meg, menet közben viszont nagyobbat tol.
Hirdetés

Összességében mindkét csúcsmotorjával nagyon élvezetes az Alltrack, ami mindazt adja, illetve adhatja, amit a Passat is. Például vontatmánystabilizálós, sőt, tolatásasszisztenses kihajtható vonóhorgot, integrált gyerekülést, 14 irányban állítható ergoComfort, memóriás vezetőülést, állóra fékező távolságtartós tempomatot és temérdek egyebet. Külső megjelenése alapból csinos és dögös, kerekei indulásként 17 colos könnyűfémek. Biztos, hogy nem csak csúcsmotorjaival, hanem már szerényebb dízeleivel is kellemes lehet az Alltrack, amiből népautó sajnos még annyira sem lesz, mint amennyire a nálunk szintén igen exkluzívnak és drágának számító Passatból.
Bár az Alltrack hazai ára még nem ismert (egy-két hét múlva várható), mivel csakis komolyabb motorokkal és összkerékhajtással kapható, a jócskán 10 millió forint feletti vételár borítékolható. Németországban például a legolcsóbb Passatnál 12 500 euróval drágábban, 38 550 euróról startol, ami a jelenlegi árfolyam szerint kevéssel több mint 12 millió forint. Itthon sanszosan alá fogják tornázni a vételárat, ám az Alltrack semmiképp sem lesz olcsó. Vezethetősége, kifinomultsága és tudása alapján azonban mégis értékarányosnak mondható. Olyan kombináció, aminek minden elemét egyben sehol máshol nem kaphatjuk meg olcsóbban. Aki közelebbről is megnézné, az a hétvégi Volkswagen Találkozón megteheti; az új Touran, Caddy és T6 sorozatok mellett a Passat Alltrack is ott tartja hazai premierjét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    ez igaz de az 1,4 – 1,8-asokat már nem 20 évre gyártják jó kis olaj zabáló lesz belőlük pár év múlva, jó mondjuk a dízel sem különb:-)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    [i]“… és nem akarok megbántani senkit,de a Kempelen stílusúak termelik ki”[/i]
    Te engem akarsz megbántani, de jelen esetben sikertelenül

    Nincs most az a helyzet, hogy erre reagáljak. Mondjuk, hogy a közösségért, de provokáltál, azt azért tudd. Majd megdumáljuk.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Az autóról pedig a szubjektív vélemény megegyezik Austin Power alapgondolatával…………”Ez nem az én stílusom baby!”
    Ha valakinek pedig tetszik akkó vögye oszt lögyön benne sok öröme!

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Bocsáss meg de évek óta ez megy………… és nem akarok megbántani senkit,de a Kempelen stílusúak termelik ki a csalfaromeokat és fordítva.(stílus a lényeg nem a név)
    Egyszerűen nem tudom felfogni,hogy miért kell egy nació termékét foggal körömmel védeni vagy miért kell mindenáron piedesztara emelni.
    Pedig egy férfi három dologban hazudik állandóan: 1 mekorra a p.cse
    2 meddig bírja az agyban
    3 mennyi baja van az autójának.

    Abszolult járható út lenne az ignore gomb….sokkal kevesebb fighting lenne.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Annyit szabad legyen hozzátenni még a témához, hogy másik oldalról senki nem akarta meggyőzni őt semmiről, egyszerűn próbálta mindenki érzékeltetni vele, legtöbbször észérvekkel, hogy nem fekete-fehér a helyzet, annál sokkal árnyaltabb. Erre jött felőle a nyers sértegetésig elfajuló durva személyeskedés, amit nehéz hova tenni, főleg úgy, hogy rajta kívül senki nem tekinti itt a témákat hitvitának.
    Sajnos túl sokáig felültünk a provokációnak, ez hiba volt.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Ez már lassan origo színvonal.
    Hány kör f.szkorbács-futamra ítéljük a trollokat???

    Lassan a 2006 előtti 3000 ccm feletti autók is elbújhatnak az új 2.0-ek mellett.
    Ott tartunk, hogy egy “közönséges” 2015-s 1.4 -s vagy 1.8-s octavia állva hagy a lámpánál egy felhúzott 2.0 TDI-t
    már akinek ez számít…
    Ideje váltanom 😀

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    ahhoz az kellene, hogy ne írogasd tele f@szságokkal az oldalt. Ezért lenne jó egy tiltó gomb, hogy fölöslegesen a sok hülyeséget ne mutassa, engem is irritál ez a kényszeredett mindenhova bebüfizés tőled. Nem túl régóta van ez, de rohadt unalmas, szerezz magadnak valami idiótát, aki foglalkozik veled, ha ennyire nem foglalkozik veled senki, neked meg szómenésed van, meg igényled a társaságot.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    A kérdésedre a választ már korábban megadtam, keresd csak vissza, meglesz az! Most nem írom le újból, nem öntünk gyúlékony anyagot a parázsra, már ha érted… 😀
    Ok,
    Ignore On.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Jó ötlet, Kopi! Ezentúl ne is vegyük észre egymást. Ne reagáljatok a kommentjeimre, én is békén hagylak titeket. De akkor kezet rá!:) Ignoráljuk egymás mondandóját! Ez a megoldás! Ügyi vagy, Kopi:)

    A “csalfaromeo”-ból, vagyis az arra történő utalásomból, hogy az olasz autó vacak, hogy hoztad ki, hogy “melegaroma”? Ez még érdekelne. Aztán ti erre, én meg arra…Férjünk meg egymás mellett valahogy.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Az Accorddal van egy kategóriában, de az már kifutottnak tekinthető, az újból meg sajnos Európa már nem fog kapni. Tekintsenek rám, úgy, ahogy – és? Én is ecseteltem a véleményemet ezekről az amőbákról. Amúgy jó Hondázást.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    “csalfaromeo” – Te tényleg kimeríted a “troll” fogalmát minden formában. Értem én hogy mit akarsz a hozzászólásaiddal megfogalmazni ami azért valljuk be nem nagyon megy ezért is tekintenek rád úgy ahogy…, de sok dologban igazad van szerintem is. Igen, szerintem is sokkal megbízhatóbbak a japán autók, nekem is az utolsó 4 autóm japán, abból 3 Honda, és ez nem is fog változni, a legközelebbi autóm is Honda lesz. De attól el tudom fogadni hogy másnak más márkára van “becsípődése”. Én is kíváncsi leszek erre a Passatra 200 ezer km.környékén, meg arra is hogy mennyit kell rákölteni addig. De tudomásul kell venni hogy ez nem egy válságautó,tehát nem gombokból fent tartható. Mondjuk egy új kombi Civic olcsóbb, de a Passat többet tud nyújtani.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Látom jól szórakozol, ezzel az írással a “Móricka” viccújságban szerkesztő is lehetnél kedves “melegaroma tesvírem” . Azért a stílusod árulkodó ám, nemhogy inkább elmennél bazseválni. S vigyázz magadra, mert a Devla megbüntet a sok szitkozódásért/mocskolódásért, nehogy belőled egyen a rák! Mellesleg ha ” Kempi, a félkegyelmű, Vipo egy laikus csaj, Kopasz meg egy 35 éves csecsemő.” , akkor te kedves “melegaroma testvírem” kb: egy 2 órás amőba szintjén lehetsz!
    [b]Őszintén, olvasod magad??? Javaslom tedd azt, s rájössz hogy körülbelül azt a szintet képviseled, ahogy az előbb lekezeltelek![/b]
    Mellesleg mint írtam már neked, ne sírj a kettős tömegű és a váltó miatt se, ezek mind kopó alkatrészek. Nekünk a ti nyelvjárásotokat idézve “fussa rá”, majd megcsináltjuk, s használjuk tovább boldogan!
    Egy hasonló cikk: http://autopult.hu/ujdonsagok/mindenutt-helytall-bemutatkozik-az-uj-vw-passat-alltrack.html

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Amúgy viccet félretéve, nem ártana kezeltetned magad szakemberrel. Rémisztő, micsoda gyűlölet van benned mások iránt csak azért, mert nem úgy látják a világot, ahogy te. Ez szerintem egyáltalán nem normális és nem vall mentálisan egészséges emberre.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Javasolnám hogy bővítsék ki a hozzászólások rendszerét az “ignore” funkcióval. Szerintem sokan boldogan -én is- alkalmaznák, s így elkerülhetővé válna hogy az értelmesnek induló beszélgetések személyeskedő vitákká eszkalálódjanak!

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Ettől még hazugság az, hogy Európa tartaná el a Renault-t. Annál azért jóval több lábon áll a konszern. Oroszországban, de főleg Brazíliában éppen recesszióban van a gazdaság, olyankor pedig az autóeladások is visszaesnek, ez már csak ilyen. És logikusan a legnépszerűbb típusoknál érezhető a visszaesés, mert a gazdasági válság általában az alsó-középosztályt érinti legérzékenyebben.

    [i]Most tényleg linkekkel dobálózzak egy link embernek?:)[/i]

    Kímélj már meg az ostoba személyeskedésedtől. Hiába acsarkodsz és mondasz el mindennek, felesleges erőlködnöd, lepereg. 🙂

    [i]Az okos és bölcs ember nyilván ez esetben te vagy, mivel tiszteletben tartod Kempi barátod véleményét, mi több, TAPASZTALATAIT, mert neki vannak ám olyanok, bizony.[/i]

    Az iróniához is kell egyfajta intelligencia, ezt figyelmen kívül hagytam, ezért megkövetem magam, hogy túlbecsültem képességeidet.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    http://www.tozsdeforum.hu/tozsde/reszvenypiac/trendfordulo-az-europai-eladasok-huzzak-a-renault-t-51265.html

    És ez a PSA-ra is igaz, sőt, rájuk még inkább. Most tényleg linkekkel dobálózzak egy link embernek?:)

    Az okos és bölcs ember nyilván ez esetben te vagy, mivel tiszteletben tartod Kempi barátod véleményét, mi több, TAPASZTALATAIT, mert neki vannak ám olyanok, bizony. Mondom, alap lesz az ünnepi szerkó ezentúl. Mintha a felső tízezer tagjai közé léptem volna. Nehogy már toprongyosan mutatkozzak előttetek.:)

    A helikopterezést meg hagyd meg a hasonlóan kevés agysejttel megáldott Szácsuréliónak. Ő a példaképed? Meglátszik…Ne feledd, holnap reggel a tévében Csak Csajok!:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Annak ellenére hogy “laikus csaj” vagyok, még mindig nem tudtál arra mit mondani, hogy a Renault esetében mióta számít Európának Dél-Amerika, Afrika, Oroszország, Törökország, Kína, stb. Csak fröcsögsz és személyeskedsz. 🙂 Érveket ritkán lehet kihúzni belőled, legfeljebb ha nagyon érzed hogy nincs igazad, megvillantod ezt a telepi suttyó modorodat, ami még a kisiskolások között is vércikinek számítana.

    Mondjuk szar lehet úgy leélni az életed, hogy te vagy helikopter…
    Az okos és bölcs ember általában a szerénységéről ismerszik meg, és tiszteletben tartja mások véleményét, tapasztalatait…

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Nem mérték, de jobb, mint ez, az biztos. Te is írogatsz oda Shadowbull néven, akkor meg mi a bajod? Persze, Csikós is el volt tőle ájulva, mert vadiúj volt. Majd egy használttesztre leszek kíváncsi.:) Az ottani használtteszteknél valóban leírják, mi volt az X km alatt a kocsinak a nyűgje, az ittenieket akár én is(hánynom kell ugyan, de te is) megírhattam volna/megírhatnám. Semmi érdemi információ nincs benne, pedig aki az adott típust akarná megvenni, pont arra lenne kíváncsi. Kettőstömegű-csere, váltócsere, stb.

    “Valóban ügyes szerző tollából.”
    Persze, mert jókat írt – ilyenkor tetszik a Totalcar is, ugye? A Winkli is jó csávó lenne rögtön, ha a VW-t dicsérné…Köszönjük a mélyenszántó szakmaiságot, Kempi! Jó kis elit társaságba kerültem, mikor regisztráltam – Kempi, a félkegyelmű, Vipo egy laikus csaj, Kopasz meg egy 35 éves csecsemő. Holnaptól(bár látni nem fogjátok) az alkalomhoz illően ülök a gép elé(öltöny, nyakkendő, stb.), ahogy azt az etikett megköveteli. Meg kell nektek adni a riszpektet, hiszen felnézek rátok.:) Szívom magamba a rengeteg tudást, amit hosszú, rögös útjaidon elsajátítottál, és vagy szíves átadni nekünk. Hálásak vagyunk érte:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    A számodra mérték honlapról egy egyébként valóban ügyes szerző tollából.
    Csak neked, csak most.
    [url]http://totalcar.hu/tesztek/2015/02/24/volkswagen_passat_tdi_variant_sedan/[/url]

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Miért ne fűzhetnék hozzá bármit?
    Te pl. orbitális hülyeségeket írsz, mások döntéseit fikázod, másokat fikázol le és ezt el kell ezen a szutyok honlapon viselni. Akkor abba belefér az is, hogy más hozzáfűz valamit az ostoba kérdésedhez.

    Teszed mindezt ruppótlanul, pont semennyi tapasztalat alapján.
    Tanult kollégád mondta ezt? Ő legalább tanult, te is jobban jártál volna, ha követed.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Tehát nem tudod…akkor ne fűzögessél hozzá semmit, te tudatlan tuskó. Azért ezt illett volna csípőből tüzelve nyomatni. Nézz utána! A pénzemet meg olyan dolgokra költöm, amit nem néhány évre terveznek és van benne élet. Nincsenek szuicid hajlamaim, de ebben a bunkerben garantáltan lennének. Túlárazott szemét. “Német zsiványság szépen becsomagolva.” – ahogy egy tanult kollégám mondta egyszer. Már azt is tudod, hol lakom? Alábecsültelek, de most már komolyan parázok tőled.:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Igen, sajnos Winkler szakmaisága erősen kifogásolható.
    Az ízlésed a tied, azzal én nem foglalkozom, vitatkozni sem szeretnék veled a feltett kérdésed kapcsán. Annyit fűznék csak hozzá, hogy teljesen mindegy, hogy minek nevezed a formatervet, tetszik-e neked vagy sem, az egy mások, értsd: súlyos milliók által elismert márka sajátja, amelyik valószínűleg pont lesz….ja, hogy te, Magyarország alsóról hogyan vélekedsz róla? Mit veszthet? Nem veszel tőle. Na és? Úgysincs rá pénzed, akkor nem mindegy, hogy tetszik-e neked vagy sem?

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Nem írtam egy szóval se, hogy Winkli katasztrófa, de gondoltam, hogy te annak tartod, mert te vagy akkora ász, hogy megteheted. Tudod, mit? Ha már ekkora király vagy VW-témában, hadd kérdezzek valamit! Olyan lenyűgöző a VW-termékek formaterve, eláll a lélegzetem. Ha a Hyundai-nál folyékony szobrászat a neve, a Mazdánál Kodo, akkor ennek is kell, hogy legyen egy neve. Pl. “Nichts”-formaterv vagy “Linien und Ecken”. Tudod, esetleg? Tudnod kell, mert te vagy a megszakértő:) Ha nem tudod, most azonnal földeld el magad!:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    [i]“Gondolom, az “etalon” Golf VII is hasonló cipőben járhat.”[/i]

    Ez a gond. Hogy “gondolod”.
    Mert személyes tapasztalatod az pont semennyi nincs.
    Hangod bezzeg…

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    A népítélet nem A forrás csipa! Amúgy Winkler katasztrófa, ebben egyetértünk. A népítélet sajnos hemzseg a hozzád hasonlók nagy történeteitől pro és kontra. Jó kezdeményezésnek indult, de sajnos elb….tok.

    Nincs német autóm egy se.

    Csak ma a második luftot rúgod.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    A Rolls a BMW-é, a Bentley a VW-é, az Aston asszem kuvaiti tulajdonban van, Rover kínai, Lotus maláj, Landy/Jag indiai…csak néhány kisebb cég van, ami angol, pl. a Morgan. De a lényeg, hogy a nagy sznob pofájuk egyfolytában jár. Statisztaszereplők lettek az autóiparban, és akkor még enyhén fogalmaztunk.:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Jeremy Clarkson…pfff…egy személyben egész Nagy-Britannia: minden márkát fikáznak, de nincs autóiparuk. Rosszabbak, mint a németek. Inkább csak hajtsák végre a Jag-nél meg a Landy-nél, amit Ratan Tata bácsi diktál:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Pár apróság:
    [i]“alapáras összkerékmeghajtással”[/i] : tetszik hogy az újságírók mennyire ki tudják fordítani a dolgokat. Alapáras azt jelenti, hogy még nincs FWD belépőváltozat (szal akkora pozitívum párharcban utolsó előtti helyetti második hely), Gondolom az FWD csak idő kérdése, mert kereslet lesz rá, maga is az ilyen járdapadka-álló magas hasú kombit preferálnám. Elmegy mindenhol ahova egy új autót levinnék, és befér a parkolóházakba, nem gond a tetődoboz sem.

    Jobban érdekelt volna hogy melyik Haldexet kapta meg, mivel a legfrissebb elég ígéretes.

    [i]“Hogy jobb-e, mint elődje? Fényévekkel, hiszen a Passat B8 is óriási előrelépés.”[/i] ekkora benyalást, bakker… A B7 egy harmatos facelift volt, persze hogy előrelépés a B8 minden tekintetben. 10 év után illik is…

    [i]“ismerősen kényelmes ülések”[/i] nos, a Passat finoman szólva is nem erről híres…

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Totalcarra sohe nem irtam egy betut sem, de szoktam olvasgatni a nepiteletet.
    Soforkent dolgoztam, sok uj es hasznltautot vezettem, ultem be egyik uj utan egy regibe, egy nap alatt, ennel jobb osszehasonlitast elkepzelni sem tudok. (mas biztos)
    Ezt nevezem en tapasztalatnak, mert en megtapasztaltam, nem pedig mas mondta el a velemenyet.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Ha te nem hiszed el mások sztorijait, mi miért higgyünk neked, te “jövök-megyek-tapasztalok” ember? Neked csak az a csókosod, aki németautób*zi, aki nem, az meg hülye! Jó, hogy létezik még őszinte barátság:) Te megmutatod itt nap mint nap, hogy az milyen…Biztos a TC szerkesztősége(Karotta, Winkler, Vályi, stb.) is hülye, amikor a Népítéletre hagyatkoznak. Mire hagyatkozzanak? “Forráskritika.” Az, b*meg…Szemérmesen hallgatsz a saját kocsid hibáiról, de burkoltan azért mindenhol ott kell lenni, hogy a német az igazi! Már nem a 80-as években vagyunk…Bár akkor is verte a Golfot a Corolla:)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Érdekes, azokban, amiket belinkeltem, is hasonlókat írnak. Nem te írtad valamelyiket? Álló helyzetben, 0 km-esen biztos jó(csak dögunalom), ezért lett az Év Autója, de a kocsit nem nézegetni vesszük…Gondolom, az “etalon” Golf VII is hasonló cipőben járhat.

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Én meg vezettem olyan kedvenced autót, ami 100 méter után szétesett darabjaira. Kérdeztem, ez meg mi, mondta a tulaj, hogy már 3x szétesett, mindig összeszögelik és mindig újra szétesik.

    Ehhh

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Jo a link. Mutuja a megbizhatosagot es minoseget.
    En is vezettem tobb zsiruj Passatot, amiben vilagitott a muszerfal mint egy karacsonyfa. Megkerdeztem a tulajt, tudja, szervi latta mar? Valsz: Mar ketszer kiutottek a kodot de mindig visszajon, nemtudjak mi a baja. 5000km volt benne.
    Ennyi…

Vélemény, hozzászólás?