Óriási spórolásra kényszerül a VW, nem fogynak jól az autóik

A vártnál rosszabbul fogynak a villanyautók, több milliárd eurós költségcsökkentésbe kezd a VW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Saját álláspontjuk szerint is elvesztették versenyképességüket, ezért elkerülhetetlenek a mélyreható reformok.

Nem sűrűn hallani olyat az autóiparban, hogy a cég első embere nyilvánosan versenyképtelennek nyilvánítja saját márkáját. A Volkswagen komoly bajba került Európában, a Toyota, a Stellantis és a kínaiak olyan erős konkurenciát állítanak a németeknek, amire egyelőre nincs meg a gyógyír. A Volkswagen 2026-ig 10 milliárd eurós (3800 milliárd forintos) költségcsökkentést tervez, korábbi hírek szerint első körben a munkavállalók számát tornázzák lejjebb, azonban a fejlesztés területén is változásokat eszközölnek. Eddig átlagosan 50 hónapig, azaz kicsit több mint négy évig tartott egy modell piaci bevezetése, ezután viszont három évben limitálják ezt az időt. Ezzel a húzással egymilliárd eurót tudnak megtakarítani, természetesen a rövidebb fejlesztési ciklus nem jelenti a minőség vagy a biztonság csökkenését a Volkswagen szerint. Ezzel párhuzamosan kevesebb prototípust szerelnek össze, a rövidebb ciklus miatt feleannyi autó is elegendő lesz a teszteléshez. Továbbá költséghatékonyabb beszerzésre állnak át, rövidítik a gyártási időt és nagyobb hangsúlyt fektetnek a vásárlás utáni szolgáltatás-értékesítésre.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.12.24. at 15:27
    Permalink

    “Eddig átlagosan 50 hónapig, azaz kicsit több mint négy évig tartott egy modell piaci bevezetése, ezután viszont három évben limitálják ezt az időt. Ezzel a húzással egymilliárd eurót tudnak megtakarítani, természetesen a rövidebb fejlesztési ciklus nem jelenti a minőség vagy a biztonság csökkenését a Volkswagen szerint.”

    Ja, biztos úgy lesz. Az ID modellcsalád is azért lett félresikerült problémahalmaz, mert lekéstek a villanyautózásról, oszt’ kapkodva kellett (volna) utolérni a konkurenciát. Ezért félkész, selejtes holmit dobtak piacra.
    De majd mostantól a spórolás nem látszik majd meg a minőségen. Becsszó. 🙂

  • 2023.12.24. at 15:31
    Permalink

    Hát ha a Volkswagen, mint autógyár vesztette el a versenyképességét akkor egyszerű a történet – csökkenteni kell az árakat, hogy alávágjanak a konkurenciának és több autót értékesítsenek. Kereslet van bőven, rengeteg autót tud felszívni még most is a piac úgy Ázsiában, mint másütt.
    Ha a Volkswagen, mint részvény az, amit nem tartanak elég nyereségesnek a tőzsdei befektetők akkor lehet ideig-óráig elbocsátásokkal szépítgetni a beszámolóban szereplő mutatókat, de igazából a COVID alatt olyan szintre nőttek az autóipari profitok, hogy nagyon beteg menedzserszemlélet kell ahhoz, ha ezt hosszú távon fenn akarják tartani. S annak a kölcségcsökkentési hullámnak a végén a Volkswagen már lehet, hogy nem lesz autógyár, hanem csak egy üres cégnév amiből mindent kihordtak.

  • 2023.12.24. at 19:03
    Permalink

    A semmit 5 évig tervező mérnökök, az irodai tátogók meg a semmirekellő vezetés ami miatt itt tart ez a márka. Egy VW népautó név sosem lesz prémium a neve miatt. HA prémium áron adják akkor megérdemlik sorsukat. Ide Sellantis szintű vezetés vagy a Ghosn kellene mert a vége az lesz hogy megveszik a Kínaiak ha még egyáltalán kell nekik. Én most adnám el a márkát a fentebb írtaknak, mielőtt még Kína lecsap rá.
    Totál átszervezném, hullanának a fejek a vezetőségben, de az elsők akiket kirúgnék azok a mondvacsinált dizájnerek lennének.
    A belsőégésű motorfejlesztést is másra bíznám, kukáznám a Tsi-t meg a csalószoftveres Tdi utódokat is. Tudom nem így lesz pedig rá kellene feküdni a hirogénes belső égésűre is hát ne ők tegyék inkább más, nem csak a porsche szintetikus üzemanyagra.

      • 2023.12.25. at 15:59
        Permalink

        Ami jobb mint a benzin és gázolajé….
        A lényeg ha meg akarják menteni az európai/amerikai autóipart a legjobb belső égésűeket (dugattyús motor) még sokáig ezek tudják a legjobb technikát, a hidrogénnel benzin gázolaj helyett amit kötelező kiváltani megmenekülhetne az európai/amerikai autóipar velük a munkásaik nagy része, és a beszállítóik, gépgyártóik….. A villannyal valószínű aligha maradnak versenyben.
        Ez a lényeg Európában ezt kellene erőltetni a törvényhozásban, mert Észak Amerikában az USA-ban biztos hogy meglépik hogy megvédjék a saját autóiparuk. A TETVES EU DÖNTÉSHOZÓ BANDA halálra ítélheti a saját gazdaságát a versenyképtelen döntéseikkel.

  • 2023.12.27. at 17:14
    Permalink

    A kínaiaknak már rohadtul nem kellenek az elkoptatott európai, vagy amerikai autógyártó nevek, köszönik megvannak a saját brandjeikkel. BYD, Dongfeng, Link&Co stb. És igen, az elmeteg EU azok után, hogy kinyírta a saját elektrotechnológiai iparát (szórakoztatóipar, telekommunikáció stb.), importált és importál befelé mindenféle hulladék népeket, Ukrajnán keresztül finanszírozza az USA-t, mindent megtesz azért is, hogy az autóiparát is felszámolja…

Vélemény, hozzászólás?