Crossoveresedhet az Opel Meriva

Kémfotókon és grafikán az új Opel Meriva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még idén bemutatkozhat az új, Mokka X vonásokat hordó Opel Meriva. Az irány már egyértelmű - egyre inkább hasonlít egy crossoverre.

Úgy látszik, a crossover vásárlókat célozták meg a 2017-es Merivával, ami elődjéhez képes nagyobb, robusztusabb testet és dizájnt kaphat. Azt is mondhatnánk rá, hogy egy Mokka X nagytestvér, hiszen fizimiskája hasonló vonalakat hordoz. Itt is megjelenik az opciós mátrix LED fényszóró, a jellegzetes hűtőrács és a lebegő-tető hatást adó D oszlop, bár az inkább az Adamról ismert. Jó szokáshoz híven kapott műanyag burkolatokat, sötétített tetőt és jó néhány króm szegélyt is. [BANNER type="1"] Az Opel új családi autója már álcázott formában az utakat járja, és a beltérről is kerültek ki fotók az internetre. Bár nagyon letakarták a belsőt, azért kivehető a háromküllős kormány, a krómbetétes váltókar és az infotainment rendszer is. Még keveset tudni a modellről, de az már kiderült, hogy a PSA EMP2 platformján fog futni, csakúgy mint megannyi friss modell. Az új Meriva benzinesei a jelenlegi hírek szerint 1,0-1,4 literesek (100-150 lóerősek), dízelmotorjai minden bizonnyal 1,6 literesek lesznek, kivétel nélkül Szentgotthárdról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Crossoveresedhet az Opel Meriva

Vélemény, hozzászólás?