2016 új autói – idén sem fogunk unatkozni

Összeszedtük, hogy milyen újdonságokat várhatunk 2016-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újjáéledő régi márkák, hasító és bővítő maiak, komoly generációváltások, apró faceliftek és rég várt típusok. 2016 érdekes autós év lesz.


Új év, új autók. Na, meg persze azért lesznek régiek is, de most maradjunk a ma kezdődő szép évben várható zsenge és harmatos fejlesztéseknél. Ahogy tavaly, úgy idén is elkészítettünk egy jókora táblázatot, benne összeszedve a különböző gyártók 2016-ra ígért modelljeit. Ahogy az lenni szokott, van ami biztosan jön, van aminek még a nevét sem tudhatjuk és persze olyan újdonság is, amit nem is várunk. 2015 elég turbulens év volt, amit lehetett, azt leteszteltünk és nekünk ezek voltak a legemlékezetesebbek, a kedvencek. Azt is megmutattuk, hogy az olvasóinakat mi mozgatta meg a leginkább, ezek voltak 2015 legolvasottabb autós témái itt az Autónavigátoron.
Hirdetés


Új modellek várható érkezése 2016-ban
I. negyedév II. negyedév III. negyedév IV. negyedév
Alfa Romeo MiTo ráncfelvarrás Giulia piaci bevezetés, új SUV
Alpina B7
Aston Martin DB11
Audi A4 allroad quattro, R8 Spyder Q1 A3 ráncfelvarrás, RS4 Avant, TT RS A5, A6, A7, Q5
Bentley Bentayga Continental GT, Mulsanne ráncfelvarrás
BMW M2, M4 GTS 3 GT ráncfelvarrás, hibrid 2-es, 3-as és 7-es X2, 5-ös sorozat
Borgward BX7
Citroën DS3 ráncfelvarrás Spacetourer, C4 Picasso ráncfelvarrás DS SUV modell, C3
Fiat Tipo ferdehátú 124 Spider
Ford Edge GT Focus RS elektromos Focus
Honda NSX
Hyundai i20 Active Ioniq
Infiniti QX30 Q50 ráncfelvarrás
Jaguar F-Pace
Kia Sportage Niro, Optima Sportswagon
Lamborghini Aventador SV Roadster
Lada Vesta X-Ray
Land Rover Evoque kabrió
Maserati Levante Quattroporte ráncfelvarrás, Ghibli ráncfelvarrás
Mazda MX-5 Roadster Coupé, CX-5, Mazda3 ráncfelvarrás
Mercedes-Benz Mercedes-Maybach S600 Pullman, S-osztály kabrió, SLC GLS E-osztály, CLA ráncfelvarrás
Mini Mini Convertible Countryman
Mitsubishi Outlander ráncfelvarrás, ASX ráncfelvarrás
Nissan Pulsar Nismo Juke
Opel Astra Sports Tourer Mokka ráncfelvarrás, Zafira ráncfelvarrás, Insignia
Peugeot Traveller, 2008 ráncfelvarrás 3008
Porsche Panamera 718 Boxster és 718 Cayman, 911 Turbo ránvfelvarrás
Renault Alpine sportkocsi Scénic
SEAT Leon ráncfelvarrás
Skoda Kodiak
Subaru Impreza
Suzuki Baleno
Toyota Prius C-HR
Volkswagen Tiguan up! ráncfelvarrás, Beetle ráncfelvarrás Amarok ráncfelvarrás, Golf
Volvo V90 V40 ráncfelvarrás


Az ábécé rendjében haladva kezdjük az Alfa Romeóvel, akik idén a Giulia piaci bevezetésén túl egy ráncfelvarrást is eszközölnek kisautójukon, a MiTón. Ezen kívül az első szabadidő-autójukat is megmutatják, de ahogy a Giuliát húzták, úgy idén is maximum fotókon láthatjuk ezt. Az Audi hatalmas termékpalettáján kisebb és nagyobb fejlesztéseket fog végrehajtani. A tavaly új A4 után jön ennek terepkombi változata, az allroad quattro. Valószínűleg Q1 néven érkezik a márka legkisebb crossoverje, felfrissül az A3, jön a legerősebb gyári A4-es és a teljesen új Q5 is bemutatkozik. Kicsit sok lenne egyszerre, de az Audi talán év végére a teljesen új A5 és A7 mellé egy erősen átdolgozott, így újnak nevezhető A6-ost is kihozhat. A BMW ehhez képest viszonylag szerény lesz. Az X2-es crossover mellett az új 5-ös BMW-vel új sportmodellekkel és pár új változattal készülnek.

A Citroën idén fogja megmutatni a DS első szabadidő-autóját és jön az új C3. A Fiat újdonságai 2016-ra a ferdehtáú Tipo és a 124 Spider lesznek, előbbit még csak kémfotón láttuk, de a szedán alapján nem nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a praktikusabb változat. A Ford bevezeti minden idők egyik legerősebb hot hatchjét, a 350 lóerős Focus RS-t, ami 4,7 másodperc alatt van százon és most először összkerékhajtású. A Honda a következő Civicet csak 2017-ben hozza ki, így jövőre a legnagyobb újdonságuk a legendás elődöt felelevenítő NSX sportkocsi szériaváltozata lesz. A Hyundai kijön Ioniq nevű új modelljével, amit a Toyota Prius konkurensének szánnak és a hibrid mellett lesz konnektorból is tölthető plug-in változata is.

A Nissan prémiummárkája, az Infiniti idén a Q30 után kihozza annak crossover változatát, az emelt hasú QX30-at és ad egy frissítő kezelést a Q50-es sorozatnak is. 2016-ben kipróbálhatjuk a Jaguar első látványterepjáróját, a tavaly már leleplezett F-Pace-t is. A Kia a Niróval új kompakt crossovert hoz, ráadásul hibridet és jön az európai cégautó piac szempontjából fontos kombija, az Optima Sportswagon, de előttük még az új Sportage is. Nem maradt visszhang nélkül a Lada tavalyi magyarországi visszatérése sem, feltehetőleg az új X-Ray mellett sem lehet majd szó nélkül csak úgy elmenni. A Maserati még az első félévben megmutatja a régóta dédelgetett Levante SUV-ot, hogy felvehesse a versenyt a Porsche Cayenne-nel és a szintén új Bentley Bentaygával. A Mazda a tavalyi ráncfelvarrás után teljesen új CX-5-tel rukkol elő, számíthatunk egy óvatos ráncfelvarrásra a 3-asnál és Amerika kedvéért jön a keménytetős MX-5. A Mercedes-Benz a Maybach S600 Pullmannal bővíti luxusautó-kínálatát, bevezeti a GL tavalyi frissítésével léterjött új GLS szériát és átdolgozza a CLA-t. A legnagyobb esemény Stuttgartban idén biztosan az új E-osztály bevezetése lesz, aminek hivatalos képeken eddig csak a belterét láthattuk.

Az Év Autója címre is esélyes Opel Astrából 2016-ban dobják piacra a Sports Tourer kombit. Fontos volumenmodell, de talán a márka megítélése és jövője szempontjából még érdekesebb a jelenlegi zászlóshajó, az Insignia lecserélése. Ha a második széria az Astrához hasonlóan könnyű és jó lesz, akkor az Opelnek újra van esélye a Volkswagen Passat és a Ford Mondeo ellen. A Peugeot 2016-ra időzíti az új 308-as platformján érkező 3008-as crossover lecserlését, a konkurens Renault meg a Mégane után a rá épülő Scénic komapkt egyterűből is újat hoz ki. És ez még nem minden, mert végre kész lesz az Alpine sportkocsi. A Skoda az elhalasztott Roomster híján az új szabadidő-autójával jön ki, ami állítólag a Kodiak nevet kapja. 2015 nem a Volkswagen éve volt. Bár kihoztak több új modellt, ezeket erősen beárnyékolja az ősszel kirobbant és azóta részben elcsendesedett, de a gyárnak nagy károkat okozó dízelbotrány. Idén bevezetik a már kész új Tiguant, lesz pár ráncfelvarrás, de a legnagyobb kérdésre, hogy mi lesz az olcsó hibridmotorokkal szerelt Golffal, csak hónapok múlva kaphatjuk meg a választ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:39
    Permalink

    Most úgy áll a dolog, hogy a Giuliát 3 hónappal tolták, a Maserati Levantet pedig 3 hónappal előrébb hozták.
    Ez azt jelenti, hogy előbbi Genf után érkezik a szalonokba, de először csak a QV, majd követik a polgáribb modellek is.
    A Maserati pedig 2 hét múlva mutatkozik be Detroitban, majd Genf körül (pontos dátumot nem tudok) lesz megvásárolható.
    Mind a kettőnek a beltere Pápán készül, ahogy többek között az új Cayenne pár BMW és W222 pár beltéri eleme is.
    Viszont október helyett csak mostanában érkezett meg a bőrözőgép, eddig kézi erővel próbálgatták, de lejött, ez az egyik oka a késésnek.

  • 2017.10.28. at 09:39
    Permalink

    Szerintem ahhoz hogy erről valakinek a BMW-é jusson eszébeahhoz az kell, hogy kb mindenről a BMW jusson eszébe.

    Érdekes autó, de sajnos az előjelek több mint aggasztóak. Még a múlt hónapban benéztem a szalonba és pár unott arc küldött el azzal, hogy kb semmit sem tudnak és nem is úgy tűnt hogy érdekelte volna őket. A honlap pedig annyira béna volt, hogy nem lehetett beregisztrálni. Frankfurtban sem tudtak semmit, és bár állítólag beregisztráltak, azóta sem küldtek semmit.

    Ennyi bénázást utoljára akkora tapasztaltam, amikor az új Saab 95öst akartam kipróbálni. Megértem hogy talán tényleg mindent beleadnak az új Guiliába (Frankfurtban igen nagy tülekedés volt az üléspróbáért), de azért a sztárallűröket mellőzni kellene. Nem rossz autó a Jag XF és hetekig jártak utánam hogy kipróbáljam. Ez nem olyan hogy ők tesznek szívességet nekem hogy megvehetem az autójukat…

    Szerintem jó ha 2016-ban a szalonokba kerül a Guilia…

  • 2017.10.28. at 09:39
    Permalink

    Szerintem ahhoz hogy erről valakinek a BMW-é jusson eszébeahhoz az kell, hogy kb mindenről a BMW jusson eszébe.

    Érdekes autó, de sajnos az előjelek több mint aggasztóak. Még a múlt hónapban benéztem a szalonba és pár unott arc küldött el azzal, hogy kb semmit sem tudnak és nem is úgy tűnt hogy érdekelte volna őket. A honlap pedig annyira béna volt, hogy nem lehetett beregisztrálni. Frankfurtban sem tudtak semmit, és bár állítólag beregisztráltak, azóta sem küldtek semmit.

    Ennyi bénázást utoljára akkora tapasztaltam, amikor az új Saab 95öst akartam kipróbálni. Megértem hogy talán tényleg mindent beleadnak az új Guiliába (Frankfurtban igen nagy tülekedés volt az üléspróbáért), de azért a sztárallűröket mellőzni kellene. Nem rossz autó a Jag XF és hetekig jártak utánam hogy kipróbáljam. Ez nem olyan hogy ők tesznek szívességet nekem hogy megvehetem az autójukat…

    Szerintem jó ha 2016-ban a szalonokba kerül a Guilia…

  • 2017.10.28. at 09:39
    Permalink

    Pedig aztán semmi BMW-s nincs rajta, maximum, hogy hátul hajt. Teljesen más karakter a kettő, főleg élőben. Az, hogy idővel a BMW-k kaptak Alfás jegyeket, még a 70-es években (lásd Alfetta vs E12, 6 vs E23 stb).
    Évtizedek óta ott a “hokiütő” az olaszokon is, az övvonal alatti törés szintén. Nagyon ráizgult mindenki arra, hogy ez egy F30 Alfa jellel, szépen vissza kell követni a Giulia elődeit, és szemmel látható.

  • 2017.10.28. at 09:39
    Permalink

    “Balra a Kia első középkategóriás kombija.”

    Ha megnézzük az Optima történetét, múltbéli leszármazottait, akkor ezt látjuk: Magentis, előtte Clarus. És Clarusból volt kombi verzió…ha az Optima középkategóriás, akkor nyilván az előd-elődje, a Clarus is az volt:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=kia+clarus+wagon&client=opera&hs=J6I&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiW-6f0qYjKAhWGyRQKHWDoBeYQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

    Borgward:) Biztosan sikert sikerre halmoz majd:)

Vélemény, hozzászólás?