Használtautó-index: alacsonyabb áron kelnek el az autók

Csökkenőben az eladott használtautók értéke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt 2,5 évben 300 ezer forinttal csökkent az eladott használtautók átlagos értéke.

Társoldalunk, azaz a Magyarország vezető autós portáljának, a hazai használt és új járművek legjelentősebb értékesítő-felületének számító használtautó.hu új arányszámot vezet be. A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő Használtautó-index egy gyorsmutatója a használatutó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. Az elmúlt, 2011 harmadik negyedévi, 95,8 százalékos, azaz 100 százalék alatti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete egyelőre nem tudja sem átlépni, sem elérni a bázisnak tekintett 2009 első negyedév szintjét.

Ahogyan az a grafikonon is látható a Használtautó-index, illetve az általa jellemzett használtautó-piac az év eleje óta lassan, de folyamatosan veszít lendületéből. A harmadik negyedéves Használtautó-index értéke két százalékkal marad el az előző negyedév hasonló értékétől, igaz, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 7 százalékkal nőtt a mutató értéke. Az átlagárak az elmúlt másfél évben 1,6 millió forint körüli szinten stagnáltak, két és fél év alatt azonban több mint 16 százalékot, 1,89-ről 1,585 millió forintra estek. Az év végére a tervezett adó- és illetékváltozások jelentős időszaki élénkülést, előrehozott vásárlásokat hozhatnak. [BANNER type="1"]
Az index egyébként nem az értékesítések száma, hanem az eladott autók árának apadása miatt mutat csökkenő tendenciát, az egyes időszakokra vonatkozó átlagárak változásán jól követhető, hogy a 2010 év eleji jelentős áresést követően a piaci átlag az akkor elért szinten stagnál a mai napig. Az árszint beragadása nem csupán keresleti okokkal, hanem a kínált gépjárművek átlagéletkorának folyamatos növekedésével is magyarázható: a 0-2 éves korosztály aránya a kínálatban 8,2-ről egy év alatt 6,2 százalékra csökkent, miközben a kilenc évnél idősebb személyautók részaránya 51,3 százalékról 57 százalék fölé emelkedett. A korosabb autókat pedig logikusan a fiatalabbaknál szerényebb áron értékesítik. Mivel az eladottak átlagára jelentősebben apadt, mint a Használtautó-index - magyarán az üzletkötések száma nem apadt, az is használtautót vett ki, aki korábban újat vett volna, ám most azt nem tudta megengedni magának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?