0-508 km/h: 3,995 másodperc!

Negyed mérföld 4 másodpercen belül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez a csoda is bekövetkezett: negyedmérföldes távon sikerült áttörni a 4 másodperces álomhatárt a Top Fuel kategóriában!


Vált a lámpa, start! A motor felüvölt, lángcsóvák csapnak ki a kipufogókon, és a királykategóriás Top Fuel dragster iszonyatos tempóval kezdi hasítani a levegőt. Hogy pontosan mennyivel? Nos, mire ezt a három rövid rövid mondatot bárki elolvassa, már régen eltelt az a 3,995 másodperc, amely idő alatt Matt Hagan, az új rekorder letudta a negyedmérföldes, azaz 400 méteres távot.
A 4 másodperc körüli idő eddig sem számított ritkaságnak ebben a mezőnyben, de a falat eddig nem sikerült áttörni. Sajnos, a sebességélmény érzékeltetéséhez az irodalom eszközei nem ideálisak, így csak viszonyításképpen írom le, mit is élhetett át a pilóta. Ha egy sportkocsi 0-100 km/órára 4 másodperc alatt gyorsul, már elismerően csettintünk, hiszen ez a Ferrarik, Porschék, Lamborghinik ligája. A legutóbb Monzában remekekül rajtoló, és a negyedik helyről az élre ugró Fernando Alonso Forma-1-es Ferrarija 2,6 másodperc alatt volt százon, és akkor most álljon itt a dragster tudása: a 400 méteres célvonat 316 mérföld/óra, azaz 508 km/órás sebességgel lépte át... Ehhez nincs mit hozzátenni, illetve csak azt, hogy itt a videó, amit látni kell!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?