Hűsölni takarékosan: olcsó dízel kisautók klímával

Piaci körkép: dízel klímás kisautók egymillió forintért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytattuk piaci körképes árvadászatunkat, és újra nekifutottunk az egymilliós, klímás kisautóknak, de ezúttal dízelmotoros példányokat néztünk.

Akárcsak az egymillió forintos kombiknál, úgy a benzinesek után jóval szerényebb merítési lehetőséggel kecsegtetett a Használtautó.hu keresője az egymilliós, klímás dízel kisautók kutatásánál. Mindamellett, hogy darabszám szerint is szerényebb volt a találati felhozatal, a márkák vonatkozásában szintén beszűkültek a lehetőségek. Érdekes módon egyértelmű francia győzelmet hirdethetünk, a Peugeot 206 és a Renault Clio abszolút uralkodó ebben a szegmensben, pedig a múltkori kritériumokon kizárólag a motornál változtattunk – légkondicionálós, dízel kisautókat néztünk, évjárat és kilométer korlátozás nélkül. A fő csapásvonalak azért megmaradtak, ez kiderül a felsorolásból, de a japán különítmény például kompletten eltűnt, és a prémiumos Mercedes-Benzből is csupán mutatóba maradt egyetlen példány. Ahogy a benzineseknél, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért most ismét ABC-sorrendben nézzük végig a kínálatot.

A sor elején a Citroën áll, méghozzá rendhagyó módon egyszerre két típussal. A hálónkba akadt, 1,05 millió forintért kínált C2 1.4 HDi SX ugyanazzal a 68 lóerős motorral rendelkezik, mint a C3, ám akinek elegendő a háromajtós karosszéria, a kisebb franciával is boldog lehet. A 2003. decemberi, ezüstszínű jármű futásteljesítményét nem tette nyilvánossá az eladó, de legalább nem csali „frissvizsgás” az autó – a műszaki 2012 elején jár le. A C3-asok közül a legfiatalabb fehér futotta legtöbbet: a 2005. áprilisi, alap, azaz X-ellátmányú modell túl van a 203 ezer kilométeren, és 990 ezer forintot szeretnének érte kapni. Jelképes 8 ezer forinttal kerül többe az a bordó, 2002. decemberi kisautó, amelyben csak 140 ezernél jár a számláló, és ugyancsak titkolt futásteljesítményű az a 2003. márciusi, amely a C2-essel egyező áron kelleti magát. Megjegyeznénk, hogy nem mazsoláztunk a választékból, a Citroën felhozatala a teljes keresésre vetítve ennyiből állt.

Jobban állt a Fiat Punto, ahol a benzinesekhez hasonlóan ismét van ráncfelvarrás előtti és utáni karosszéria is. A motorválaszték izgalmas, a régebbi változatokban leginkább az 1.9 JTD dízel dolgozik, amely a híresztelések szerint sokkal megbízhatóbb, mint az 1,3 literes common-rail egység. Utóbbi már a nagy lámpás frontrésszel gyakori: 2003. decemberi, háromajtós modell 105 ezer kilométerrel 1 050 000 forintért várja új gazdáját. A nagyobb hengerűrtartalmú erőforrással két ötajtóst szúrtunk ki, a 2004. áprilisi, 85 ezret hajtott fehér Punto a közepes Dynamic stafírunggal 999 ezer Ft, míg a 2002. márciusi, metálzöld HLX - ez a legmagasabb komfortszint volt - valamivel többet futott – az óra 146 ezren áll, az árcédulára pedig 970 ezer forintot írtak.

A benzinesek után sokkal kevesebb dízel Ford Fiestát dobott ki a kereső, de újfent fiatalok az autók, ellenben csak három ajtósak a karosszériák. A 70 lóerős 1.4 TDCi motorral hajtott apróságok közül az idősebb, kék fényezésű is 2004. októberi, a műszaki vizsgáján alig száradt meg a pecsét, a számláló pedig 94 ezernél jár. Az irányár 1 050 000 Ft. Ugyanezért az összegért kínálják a fehér dukkós Fiestát is, 2007. májusi kiadással, alig több mint 69 ezer kilométerrel. Fehér hollóként röppent fel a Hyundai, amelyből egy Getz 2.5 CRDi GL Active akadt horogra. A 2004. májusi, ezüstszürke, de kéknek hirdetett dél-koreai már 113 ezer kilométert futott, és 1 045 000 forintért került eladósorba – ezekkel a számokkal hozza az átlagot. A 82 lóerős motor nem rossz választás, kissé zajos és remegős, de kellemesen viszi az autót, ráadásul nem fogyaszt sokat.

Hogy a Mercedes-Benz A-osztályból egyetlen 170 CDI tűnt fel, azon nem csodálkoztunk – azon viszont igen, hogy az eladó nem tartotta fontosnak lefényképezni az autó külsejét, csak a belsőt. Szokatlan módja ez a vevőcsábításnak, de az adatlapról azért kiderült, hogy az 1,05 millió forintos német prémiumjárgány 2001-es évjáratú, 193 ezernél ketyeg az órája, és a karosszéria színe piros. Egy fecske nem csinál nyarat, viszont az Opel Corsa gyér felhozatala meglepetés! Egy törött példánytól, illetve egy „bojrészeres” kóklerségtől eltekintve egy fekete, háromajtós, Sport-csomagos, 2001-es 1.7 CDTI maradt fenn a rostán, 990 ezer forintért. A tízéves autó futása nem irreális, a megadott 214 ezer kilométer éves szinten 21 ezres használatnak felel meg – aki dízelt vesz, általában megy is a kocsival.

Amint a bevezetőből kiderült, felhozatal szempontjából a győztes duó a Peugeot-Renault páros, a 206-ossal és a Clióval – jöjjenek elsőként az előbbiek, kivétel nélkül ötajtós karosszériával. Széles a választék felszereltségből, és a legnépszerűbb 1.4 HDi mellett akad 1,9-es szívó, valamint elvétve 2,0 literes HDi erőforrás is. A legolcsóbb kisoroszlán, az 1.9 D Presence 2004. áprilisi, jövő februárban lejár a műszakija, és 160 ezer kilométerrel nem mondható, hogy túlhajszolták. Ára a minimális küszöbünkön áll 950 ezer forinttal. 20 ezerrel feljebb gazdag Premium ellátmánnyal hívogat egy szintén 160 ezret hajszolt 2005. áprilisi 1.4 HDi, majd 988 ezerért ugyanilyen, de csak közepes Presence kivitelű autóra bukkantunk, 2003. júniusi kiadással, 80 ezer kilométerrel. A benzineseknél dömpinget mutató egykori akciós modell, a Riviéra a dízelek közé is beszivárgott: a 2004. májusi, 105 ezret futott sötétzöld autónál szépséghiba, hogy ideiglenesen kivonták a forgalomból, ellenben másfél évig még érvényes a műszakija. Az ára 1,049 millió forint.

A Renault Clio esetében egyik választottunk sem érte el az egymillió forintot, pedig direkt háromféle felszerelést néztünk – megtehettük, mert bőven akad a népszerű kisautóból, amely egységesen az 1,5 literes dCi dízellel vihető haza. A legolcsóbb, 950 ezres Clio Expression háromajtós, lemezein metáldukkó csillog, de azt sajnos nem tudni, hogy 2003 óta mennyit ment. Csábítónak tűnik egy másik háromajtós, fekete példány, amely 2007. júniusi, és bank által visszavett kocsi. A hitellel rosszul kalkuláló vevő 103 ezer kilométeren át élvezhette az Authentique komfortszintű haszonjármű nem éppen bőkezű kényeztetését, de a 970 ezer forintos árért a légkondi azért benne van. A legjobb vételnek a már ötajtós, 123 ezer kilométeres, Dynamique tűnik: 2003. decemberi, és szép állapotot mutat kívül-belül egyaránt.

Végezetül a Volkswagen csoportos különítmény, amely három márkával öt tagolt számlál. SEAT Ibizából benzines éppen, hogy akadt, ám ezen a mostoha állapoton a dízeles keresés sem segített. Kettőt azért kinéztünk, Signo kivitelek 1.9 TDI motorral, 2000-es és 2001-es évjárattal, hasonló futásteljesítménnyel (169 és 178 ezer km), egymillió forint alatti áron – az idősebb spanyol 999, a fiatalabb 955 ezer forint. Skoda Fabiánk igazi munkaautó lehetett: a 2001-es modellt a strapabíró 1.9 SDI szívó dízel mozgatja 64 lóerővel, és 250 ezer kilométernél jár a számláló. Ettől függetlenül kerek egymillióra tartják. A Volkswagen Polo a Fiat Punto cipőjében jár, mert ennél is újra megvan a facelift előtti és utáni karosszéria, ám a motor mindkét esetben a jól ismert 1.4 PD TDI 75 lóerővel. A 2001. májusi, kockalámpás kis VW nincs széthajtva, egy évtized alatt nem komoly a 140 ezer km alatti futásteljesítmény, de a kerek lámpás, 2002. júniusi, Trendline kivitelű Polo 147 ezre sem égbe kiáltó érték.
Összességében elmondható, hogy a benzinesekénél szerényebb dízel választékból is lehet jónak tűnő ajánlatokra bukkanni, és érdekes módon nem drasztikus a kétféle motor közötti értékkülönbség. Ugyan a gázolajos kisautók ugyanazért az árért picivel idősebbek, de ez nem törvényszerű, viszont a futásteljesítményük egyértelműen magasabb. A választásnál azonban ne feledjük, az autó mutatott állapota, kondíciója mindennél fontosabb, s azt se, hogy egy turbódízel motorral bizony komolyabb és drágább javítások adódhatnak, mint egy benzinessel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?