Nem kell külön táska az Astonhoz, itt a Luxe!
Aston Martin Rapide Luxe-us
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már az Aston Martin Rapide sem nevezhető éppen fapadosnak, de ha valaki még többre vágyik, annak a Luxe be fog jönni.
Nagy kerék és fényes hűtőrács az Aston Martin Rapide Luxe-on
Kívülről a különleges színek, a fényes hűtőrács és a 20 colos felnik különböztetik meg egy hétköznapi, uncsi Astontól, de az igazi izgalom belül van.
A bordó kárpit hűthető, fűthető üléseket rejt, a hátsó sorban ülők természetesen tévéképernyőt is kapnak, de a hanghatásból az első sor tagjai sem maradnak ki, akik 1000 watton hallgathatják a Bang & Olufsen hifit.
A táskák és a bőrkárpit színe harmonizálnak egymással
Sőt, a Luxe tulajdonosoknak a táskavásárlással sem kell bajlódniuk, hiszen az autó csomagtartóját egy, a kárpittal harmonizáló, hat részből álló táskakészlettel rakják tele.
Most már csak azt nem tudom, milyen cipő illik hozzá.


