Defender Trophy néven folytatódik a Land Rover legendás expedíciós kalandversenye

Különleges, és egy kicsit retro modellel gazdagodik a Land Rover Defender palettája

A világ több mint ötven országából várják a jelentkezőket, akik közül a legjobbak 2026 őszén Afrikában, a Tusk vadvédelmi partnerével közösen szervezett nemzetközi döntőn mérhetik össze tudásukat.

Emlékeztek még a Camel Trophy versenyekre? Vagy talán a verseny szó nem is a legjobb kifejezés, nevezzük inkább megmérettetésnek. Azóta a dohányreklámokat betiltották, így most már Defender Trophy néven támasztották fel a kihívást, amelyre már lehet jelentkezni. A Defender Trophy három szakaszból álló esemény, amely a fizikai erőnlétet, a kreatív gondolkodást és a terepvezetési képességeket egyaránt próbára teszi. A helyi selejtezők 2025 őszén indulnak, az országos döntők után 2026 őszén Afrikában rendezik meg a globális döntőt. A győztesek számára a verseny nem csupán kalandot jelent: lehetőséget kapnak arra, hogy a Tusk vadvédelmi szervezettel közösen maradandó változást érjenek el a helyi közösségekben és élőhelyek védelmében. A versenyhez kapcsolódva mutatkozik be az új Defender 110 Trophy Edition, amely expedíciós felszereltségével és két ikonikus színben – sárga (Deep Sandglow Yellow) és zöld (Keswick Green) – testesíti meg a kaland szellemét. A modell egyedi elemei közé tartozik a fényes fekete motorházfedél, az ugyanilyen keréktárcsák és kartervédő, valamint a Trophy matricák és grafikai díszítések. A sárga kasztni a nemzetközi Trophy stílusú rendezvényeken részt vevő Defendereket jellemezte, míg a zöld a Defender szülőföldjén, az Egyesült Királyságban megtett vidéki felfedezőutaknak állít emléket. Mindkét karosszériaszínhez opcióként matt védőfóliázás kérhető. A kalandokra szánt felszereltség olyan tételeket tartalmaz, mint a vegyes használatú abroncsok, amelyek terepen és aszfalton egyaránt megbízható tapadást biztosítanak, a sötét tónusú hátsó küszöbvédő elem, a fekete kerékív-borítás, valamint az első kartervédő elem. Továbbá expedíciós tetőcsomagtartó, lenyitható tetőlétra, és az oldalra szerelhető külső szállítórendszer is ideális a sáros, nedves, homokos ruhadarabok és egyéb tárgyak elhelyezésére. Elöl és hátul klasszikus sárfogókkal szerelték fel, míg opcióként a levegő hatékony megszűrését biztosító sznorkel is elérhető. Az utcai Trophy Edition már rendelhető, hazai alapára 40 825 000 forint.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre