Holnaptól már kaphatóak a 2024-es autópálya-matricák!

Már december első napján váltható jövő évre vármegyei és országos matrica

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok fölösleges idegeskedést spórolhat meg magának az, aki időben gondoskodik a jövő évi autópálya-matricákról. A NÚSZ ahogy eddig, idén is lehetőséget biztosít az online és az offline elővételre is.

Egyre többen váltanak még az új esztendő beköszönte előtt vármegyei vagy országos autópálya-matricát a 2016 óta működő előértékesítési időszakban. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) közleménye szerint a szolgáltatást évről évre egyre többen veszik igénybe, hiszen míg 2020-ban 143 ezer, addig 2022-ben már 187 ezer matrica fogyott elővételben. A NÚSZ azt is elárulta, hogy ezek mintegy 40 százaléka országos, és 60 százaléka vármegyei matrica, ezek közül pedig a Pest vármegyére szóló a legnépszerűbb, de sokan váltanak Fejér és Győr-Moson Sopronra is.
Hirdetés
Fontos, hogy a most decemberben megváltott matricák 2024. január 1-je 0 órától lesznek érvényesek, egészen 2025. január 31.-éig, így idén még nem biztosítanak úthasználati jogosultságot. A jövő évre szóló vignetták ahogy eddig, úgy idén is megvásárolhatóak online és offline is közvetlenül a NÚSZ-tól vagy a viszonteladói partnerektől. Az Útdíjfizetési Szolgáltató fokozottan kér mindenkit, hogy még a fizetés előtt ellenőrizze az adatokat (rendszám, díjkategória, vármegyei matrica esetében a vármegye neve), hiszen így elkerülhetőek a későbbi kényelmetlenségek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?