Mokka X néven, itt az Opel friss crossovere
Bemutatták az Opel Mokka ráncfelvarrott változatát, a Mokka X-et
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Csinos nózi, élesebb vonalak, takarékosabb és erősebb motorok, meg új extrák. Az Opel elég rendesen átgyúrta a Mokkát, ami így már Mokka X.
Frissebb és határozottabb kiállású lett a Mokka, mióta már Mokka X. Új az első kötény, a hűtőrács és a fényszórók is
Az Opel online leplezte le Mokka kis crossoverének ráncfelvarrott változatát. A Mokka X elsőként csak a márciusi Genfi Autószalonon lesz élőben látható, de a gyári fotóit és az újdonságait már most tudjuk prezentálni. Az Opel a stílusváltás kapcsán fontosnak érzte, hogy kifejezze, sok minden új, emiatt kapott a Mokka egy X-et a nevéhez. A korábbi dizájnnyelv szerint kialakított külsőt elég ügyesen átszabták az új Astrával megmutatott új stílusban. Az előző Corsa műszaki alapjait használó Moka 2012-ben jelent meg, de azóta is változott benne ez-az.[BANNER type="1"]
A hátsó lámpák világítófelületét is átrajzolták, de a karakter innen nézve maradt alapvetően a régi
Például kapott a réginél jobb és takarékosabb 1.6-os dízelmotort. Most viszont kívül és belül is megújult, és ismét újabb turbómotorokkal gazdagodott. A Mokka X esetében is felárért kérhető az IntelliLux LED-es fényszóró, amit ebbe a kategóriába is az Opel hozott el. A hátsó lámpa is lehet LED-es, és ahogy az szokott lenni, a frissítés hozott új színeket is; a képeken látható Amber Orange mellett van még egy új vörös árnyalat is.
A külső csinosítása is fontos, de a funkcionálisan áttervezett belteret és a megújult kezelőfelületet lehet igazán értékelni a mindennapi használatban
A beltér is az Astrához hasonló változáson ment át. A központi kijelzőt 7 vagy 8 colos érintőképernyőre cserélték, és vele megszűnt a sokat kritizált középkonzoli gomberdő. Új a kínálatban az eddigi 1.4-est váltó 150 lóerős turbómotor, szintén az Astrából. A legerősebb benzines összkerékhajtással és automataváltóval lesz elérhető, és a vegyes fogyasztása így is csak 6,6 liter 100 kilométerenként. A Mokka X is megkapta az Opel Eye frontkamera legfrissebb változatát, ezzel együtt frissült a táblafelismerő, és elérhető már a holttérfigyelő és az ütközésre figyelmeztetés is. A Mokka X őszre kerül a kereskedésekbe.






Nekem tetszi.
Most már benne van az X-faktor?:) Sokak szerint eddig is benne volt, mert elég népszerű modell. Az orra viszont ettől függetlenül tényleg jobb lett.