Összkerekes használtautók egy új Dacia áráért

Piaci körkép: 4x4-es autók télire

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jönnek a mínuszok, a csúszós utak, ezért megnéztük, milyen igényes, fiatal, összkerekes használtautók kaphatók a vadonatúj összkerékhajtásúak legolcsóbbjának számító Dacia Duster 3,8 millió forintos áráért.

[kepallobal=423610]A többség alapból üzemanyagot spórolva az első tengelyen hajt, 4WD-rendszerük automatára kapcsolható, alacsony sebességnél fixre zárható[/kepallobal]Jön a tél, támadnak a mínuszok, egyszer biztosan hó is fog esni, az utak pedig akkor csúsznak majd, néha pedig „természetüknél” fogva emelkednek, s még lejthetnek is. Az előbbi körülmények mellett sokszor bizony téligumin is tehetetlen az autó és sofőrje. Nagyon más a helyzet, ha rendelkezésre áll egy jó kis összkerékhajtás, ami bár minden helyzetet nem old meg, de esetenként kihúz a csávából. Az újautó-piac legolcsóbb összkerékhajtásúja a listaáron 3 790 000 forintba kerülő Duster 1.6 4x4 Cool, ám mi ezért az összegért inkább használtautót kerestünk - legfeljebb 3 évesen és magyar papírokkal, jó állapotban, a klímán túl sok mindent nem nyújtó Daciáénál gazdagabb felszereltséggel. A közel 4 milliós összegért egyébként a benzinből lelkesen fogyasztó, ugyanakkor tágas, ügyes és strapabíró román-francia öszvéren túl újként még egy amilyen kicsi, olyan szerethető Fiat Pandát (1.2 Climbing 4x4, 3 840 000 Ft) vagy egy korrekt Suzuki SX4-et (1.6 GLX+ 4WD) guríthatnánk haza a szalonból. Az utóbbi hazai termék mondjuk hangyányival drágább, hiszen jubileumi akciójával is 4 105 000 forint az ára. De nézzük a Használtautó.hu találati listáját, amin alsó-középkategóriásoktól néhány szabadidő-autón át pickupokig sok egyéb érdekességet is látunk a beállított 2008-as modellévvel kezdődően. Ám ha azt hisszük, hogy ezért a tisztességes pénzért már olyan slágermodelleket is kapni, mint egy Toyota RAV4 vagy egy Honda CR-V, tévedünk – ezekből csak régebbiek vannak 4 millió alatt.
Hirdetés
A pickupokat kapásból kidobtuk, mert noha a maga nemében egy Ford Ranger, egy Mazda BT50, egy Mitsubishi L200 vagy egy Toyota Hilux is jó kocsi, de a platós gépek mindennapos használhatósága korlátozott, városba túl nagyok, és a 3,8 milliós plafon alá csupán nettó áron férnek be. Ajánlható példányaink ezek után mind beválhatnak, mint családi járgányok, Dávidjuk a Suzuki Jimny, Góliátjuk a Chevrolet Captiva, kakukktojásként meg egy Shuanghuan CEO nevezetű, kínai BMW X5-klón színesíti a palettát. Főszereplőink összkerékhajtása jobbára kapcsolható, zömük alapvetően elöl hajt, szükség esetén a nyomaték 50 százalékát a hátsó tengelyre továbbító, míg a Subaru-modellek állandó 4x4-gyel dolgoznak.
A listán Suzuki SX4 szerepel a legnagyobb példányszámban, általában 1,6 literes benzinmotorral, de akad 1,9-es dízel is. A legolcsóbbért közülük 2,5 millió forintot kérnek, amiért a kis- és az alsó-középkategóriába egyaránt sorolható kocsi ESP-t, 6 légzsákot, digitklímát, ülésfűtést is ad - 2008 februári évjárattal, egy tulajjal, sérülésmentesen és órájában mindössze 59 ezer kilométerrel. Az alapból elöl kaparó, így üzemanyagot is spóroló SX4 hajtása kapcsolásra automata, alacsony sebességnél pedig fixre zárható. Utas- és csomagtere elegendő helyet ad, az autó így mindenestül funkcionális és józan. Felfüggesztése jól csillapítja az úthibákat, 107 lóereje rendben van, fogyasztása vegyes ciklusban 8 liter környékén alakulhat - azaz a család vélhetően nem csak télen fogja kedvelni.
A keresési feltételeknek megfelelő, hétköznapi modellek
Modell Verziók Átlagos futás (km) Átlagos kor (év) Átlag/ár (Ft) Példány
Chevrolet Captiva 3.2 V6, 2.0 D 102 000 3,5 3 644 000 2
Hyundai Tucson 2.0 CRDi 112 000 3,7 3 550 000 4
Nissan Qashqai 1.6 Nincs adat 2,8 3 499 999 1
Shuanghuan Ceo 2.4 29 000 1,2 3 800 000 1
Skoda Octavia kombi 1.9 PD TDI Nincs adat 3,4 2 999 990 1
SsangYong Actyon 2.0 Xdi 40 000 3,5 2 999 999 1
Subaru Forester 2.0 Nincs adat 3,8 3 649 000 1
Subaru Impreza 1.5, 2.0 63 000 3,1 3 200 000 5
Subaru Legacy 2.0 65 000 3,5 3 685 000 1
Suzuki Grand Vitara 1.6, 2.0, 1.9 DDiS 71 000 3,7 3 500 000 9
Suzuki Jimny 1.3, 1.5 DDiS 19 000 2,6 2 750 000 2
Suzuki SX4 1.6, 1.9 DDiS 22 000 1,1 3 400 000 10
Toyota Urban Cruiser 1.4 D-4D 60 000 2,2 3 690 000 1
Volkswagen Passat Variant 2.0 CR TDI Nincs adat 3,3 3 390 000 1
Amennyiben kitartunk az SX4-nél, az előbbinél magasabb összegért csak fiatalabb, s kevesebbet futott darabok következnek, a kitűzött 3,8 millió forintos árért nem egy 2011-es, nullkilométeres demóautó is várja gazdáját gyári garanciával, és benzinesként már 120 lóerővel. Az 1,9-es DDiS 3,5 millióért kelleti magát, de a kedvezőbb fogyasztás reményében vélhetően kevesen választanák a 2008-as dízelt a szinte új benzinesekkel szemben.
Amiből még majdnem annyi van, mint SX4-ből, az a 3 vagy 5 ajtós Suzuki Grand Vitara 3-3,7 milliós áron - mindegyik példányával 2008-ból. Utóbbiakban a motor többnyire ugyancsak 1,6-os benzines vagy 1,9-es dízel, de akad 2,0 literes benzines, illetve benzin-gázüzemű is - utóbbi hazai átalakítással. A Vitara a 3-ajtósnál állandó, az ötajtósnál kapcsolható, felezőáttételt is adó összkerékhajtásával kiváló terepjáró-képességekkel bír, ötajtósan praktikus, rövidebb tengelytávval vagány. Vezetni könnyű és viszonylag komfortos, mindezekért pedig akár hölgyek barátja is lehet. Hálónkon még egy további Suzuki akadt fenn: a Samurai-utód Jimny, 2,6-2,9 millió forintos árszinttel, 2008-ból és 2009-ből. Piciny méretével, kapcsolható hajtásláncával a Jimny remek terepes, komfortszintje azonban konkurenseinél visszafogottabb. Két elérhető verziója közül az olcsóbb benzines jelenleg kétszemélyes haszonjármű, a drágábbik dízel szerény (22 ezer km) futású, blokkja egyébként a Renault-féle, takarékos 1.5 dCi.
A Suzukik után Subaruból látni még sokat a vázolt kritériumoknak megfelelően. Az állandó, szimmetrikus összkerékhajtás jeles képviselője több Imprezát, egy-egy Forestert és Legacyt mutat fel. Mind benzines, és nagyon is szereti a benzint, a Forester ráadásul automata, igazi ínyencfalat. Kivétel nélkül megbízható, komoly autók - már amennyiben megfelelő karbantartást kaptak. Imprezából ferdehátú és limuzin is elérhető, s bár egyik sem a legendás WRX STi, mégis erős, nyomatékos, és nem utolsó sorban, kellően különleges.
Japán még a találati listán a Yaris-felfújt Toyota Urban Cruiser, ez a ritka, ám tapasztalataink szerint egész kiváló kis autó elképesztően takarékos dízelként 3,7 millióért kelleti magát, hajtási rendszere alapvetően automata, de lassú menethez fix összkerékhajtásra is kapcsolható. Végül át Koreába: a SsangYong Actyon sportkupé-crossover ütőkártyája "egyedi megjelenésén" túl a veretes, alvázas építése, illetve az alapból hátsókerékhajtású, felezős, kapcsolható összkerékhajtása. Csomagtartója bezzeg pöttöm, s aszfalton messze nem olyan kényelmes, mint a többiek. Jobb választás például a Hyundai Tucson, amely egyébként - szintén gombnyomásra is fixálható hajtásával - terepen sem jön zavarba. Utóbbi minimum 3,5 millióba fáj, de gazdagon felszerelt, dízelmotorja erős, fogyasztása nem vészes. Raktere mondjuk neki sem a legöblösebb (hiába, valamit valamiért, a hajtás helyigényes).

Chevrolet Captiva polgári dízel- vagy szomjas, V6-os benzinmotorral és automata váltóval érhető el 3,5 milliós áron, de ha már Ázsiában járunk, nézzünk be Kínába is egy alapból hátul hajtó Shuanghuan Ceo erejéig, 2.4-es Mitsubishi-blokkal és egy laza, BMW X5-utánzat lemezruhával, ami a bajorok számára nyilván inkább elgondolkodtató, mint megmosolyogtató. Mi van még? Óriási csomagterű Skoda Octavia kombi a jó öreg 1.9-es PD TDI-vel, 2008-ból 3 millióért (én megnézném...), és egy még nagyobb Volkswagen Passat Variant, már CR TDI-vel és 4Motionként szintén Haldex-rendszerű automata összkerékhajtással. Továbbá bi-xenon fényszóróval meg minden más földi jóval.
Hogy melyik a legjobb vétel, azt nem más, mint az egyedi igények határozzák meg, ha például jól jön a hétülésesség, egyértelműen a Chevrolet Captiva a nyerő, amennyiben zömében városi használatra lesz az összkerekes, akkor a Suzuki SX4, míg ha gyakori hosszú távú utazásra is bevetnék, helyigénytől függően ajánlható a Toyota Urban Cruiser, Skoda Octavia és a Volkswagen Passat is. Ha pedig nem csupán csúszós úton, hanem terepen is szerepelni kellene, a Hyundai Tucson, a Suzuki Grand Vitara vagy extrém körülmények közé akár a SsangYong Actyon is ajánlható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?