Tizenhárom technológiai vívmány, világelső fejlesztés a Porsche villanyautójában, ezen kívül még tizennégy, szintén innovatív műszaki megoldást is figyelembe vett a szakmai zsűri.
Két hete merült fel és került megválaszolásra a kérdés: 5W40 motorolaj helyett alkalmazható-e a 10W40. A válasz már megvolt, most annak okáról is bővebben olvashatunk.
Az elsőkerekes szériaautók közti versenyben a Renault Sport az elsők között szerepel. Tavaly harmadjára állított fel rekordidőt Megane a Nordschleifén, az előd csúcsdöntők sem egyszerű autók voltak.
Lehet, hogy nem hangzik valami nagy durranásnak 100 kilót lefaragni egy autó tömegéből (pedig bármelyik autó esetében az), de amikor egy eleve 800 lóerős masina dobja le a felesleget, az igazán lenyűgöző végeredményt ígér.
Egyre több villanyhajtású haszongépjárművet dobnak piacra, sőt, ahogy a Renault példája mutatja, nem feledkeztek meg a kicsi személyautókból kialakított furgonok villanyosításáról sem.
Lassan 4 éve, hogy bemutatkozott, tavaly frissült is a Toyota C-HR, ami minden korábbinál vagányabb formával hordozza a hibrid hajtásláncot. A tavalyi ráncfelvarrással még jobb lett.
Eddig Beach, tehát strand néven futott a Volkswagen Caddy különleges változata, amelyet a kempingezés kedvelői előszeretettel használtak. A megújult változatot azonban átnevezik.