Bizonyos márkáknál már elmondható, hogy a név kötelez, ezért kiváló minőséget várunk el. Az Omoda még új név, így a 9-est a 20 millió forint feletti árcédula kötelezi.
Egy ideje már lehetett tudni, eljön ez a pillanat, ám a napokban tényleg legördült a gyártósorokról az utolsó Ford Focus, hogy átadja helyét a villanyos SUV-oknak.
Átadták az első Magyarországon vásárolt harmadik generációs Audi Q3 kulcsait a tulajdonosoknak, akik az ünnepi példányt annak szülőhelyén, Győrben vehették át.
Felháborító videót rögzített egy autó menetrögzítő kamerája. A szabályokra fittyet hányó kerékpáros vélt sérelmét egy olyan autóson vezette le, akinek a felvételek alapján az egyetlen vétke az volt, hogy éppen akkor arra járt. Mutatjuk a teljes videót!
Sorra mutatja be a Leapmotor az újabb modelleket, ennek megfelelően már a következő premier dátumát is kitűzték, sőt, az új A10-esről képet is mutattak. Íme!
Villanyoszlopnak csapódott autójával és a helyszínen meghalt egy fiatal férfi a szombat éjszaka történt közlekedési balesetben az M3-as autópálya kivezető szakaszának Szerencs utcai kereszteződésében.
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon.