Látványos fotókat tettek közzé az MTI-n, egy kamion pótkocsija kigyulladt és percek alatt semmivé vált: csak a szerencsén és a sofőr gyors reakcióján múlt, hogy nem sérült meg senki. Mutatjuk, hogy mi történt!
Mintha láthatatlan lenne az adott stoptábla, úgy hajtanak el mellette megállás nélkül a járművek Zala megyében, éppen ezért rendszeresen ellenőrzik a levegőből a kereszteződést az egyenruhások. Mutatjuk a legújabb razziájuk eredményét.
Nincs jelentős átrendeződés a piacon, a magyarok legkedveltebb márkája továbbra is a Suzuki és a Dacia, de szép eredményt ért el a Skoda, a Kia és a Toyota is.
Gondolom mindenkinek megvan, amikor meghall egy dalt és tudja, hogy az sláger lesz. A ráncfelvarráson átesett Skoda Karoqkal is ez a helyzet. Érezni, hogy nagyot fog menni.
Minden hétre jutnak olyan gyorshajtások, amelyek mellett aligha tudunk szó nélkül elmenni. A közelmúltban is akadt néhány ilyen eset, ráadásul most főként olyan autókkal, amikre nem számítottunk. Mutatjuk a friss legdurvábbakat!
Rengetegen támadják a Dacia Lodgy utódját, a Joggert a 999 köbcentis, 110 lóerős motorja miatt. Pedig üresen korrekt menetdinamikát produkál, főleg ár-érték arányban. De vajon élhető marad plafonig pakolva is? Íme a válasz!
Az utazás szerelmesei már az autózás hajnalán meglátták a lehetőséget a guruló otthonokban, a bő 100 éves Ford T-modell valóban egy kerekeken guruló házikó.
A Ford és a Next Level Racing közös terméke nem feltétlenül a belépő szintű szegmenst célozza, ha valaki egy mezei Playseatnél többre vágyik, nem fog csalódni ebben a szettben.
Ha egy gyártó a német prémiumokat akarja megszorongatni, akkor általában utánoz. A Mazda viszont győzni jött: teljesen más irányból közelíti a szegmenst. Kipróbáltuk a hosszmotoros, hátsókerekes platform első hírnökét, a valaha volt legerősebb Mazdát.