Tényleg kínos egy lelakott, öreg Octaviával járni 2023-ban?

Még mindig ár-érték bajnok, csak épp teljesen más miatt: Skoda Octavia 1.4 használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szorul a hurok a megfizethető autózás koncepcióját keresők torkán: íme egy lehetséges megoldás, ami végig a szemünk előtt lebegett. Vágyható céleszköz, vagy kerülendő bontószökevény az alapmotoros Octavia 20 évesen?

Annak idején jó áron kínált, korrekt új autó volt, ma pedig kvázi filléres válságautó az első generációs Octavia. Persze, léteznek nagyon fiatal és jól karbantartott példányok is, ahogy arról egy korábbi használttesztben is beszámoltunk, ám ez most más liga. Ez bizony a magyar valóság, a különbség pedig kizárólag az Octavia látszólagos állapota. Lehet jó akkor is a cseh remek, ha csak az abszolút létminimumot kapta karbantartások terén az évtizedek során? Ami pedig a fiatalok esetében sokkal fontosabb: tényleg gáz lenne egy ilyennel járni manapság?
Hirdetés
A csomag egységességét fokozza, hogy az Octavia két különböző műszerfallal készült, ebben az autóban pedig az olcsóbb, kevésbé vágyott beltér fogad. Ennek azonban előnye is akad az évek múlásával: a régimódibb, kevésbé elegáns, de strababíróbb szellőzőrácsok nem rontják a műszerfal összképét, mivel nem öregszenek el és kezdenek önálló életbe a lamellák. A beltér állapota általában nem igazán mozgatja meg azokat a tulajokat, akik szigorúan közlekedési eszközként tekintenek az autójukra. Az Octavia nem túl tartós anyaghasználata csak fokozza ennek következményeit, ám esetünkben egy egész korrektül egyben maradt kabinnal találkozhatunk. Ennek ellenére ki kell emelni, hogy amennyiben válságautót keresel, nem lehet prioritás az ülések, műanyagok és kárpitok állapota. Ha pedig csak egy első autó a cél, hogy legyen mivel végiggurulni a rakparton péntek esténként, akkor egy ilyen állapotú beltér még meg is könnyítheti az életed, hiszen nem kell aggódni az esetleges szennyeződések és véletlen károkozások miatt.
Hirdetés
Az Octavia beletere esetében a méretek egyébként is sokkal fontosabbak, mint az állapot, hiszen csak elvétve lehet más, ekkora autót ilyen olcsón szerezni. Főleg igaz ez, ha beleszámoljuk a képletbe az alapesetben is 528 literes, ám a 60:40 arányban bővíthető ülésekkel akár 1328 literesre bővíthető csomagtartót, ami könnyedén kiegyenlíti a családi autók mezőnyében minimálisnak számító hátsó lábteret. Ez pedig akkor is menő, ha nem a családot, hanem a haverokat kell bepréselni az ülésekre, a csomagtartó pedig babakocsi helyett bulikellékeknek ad otthont a hétvégi kiruccanások során. Ha a legmodernebb autók szemüvegén keresztül nézzük a képet, akkor a 75 lóerős, 1,4 literes motor soványnak tűnhet, hiszen az 1390 köbcentis erőforrás csúcsnyomatéka is csak 126 newtonméter, ami 3300-as fordulatszámnál realizálódik. Emellett a majd 20 éven keresztül a hazai utakon használt lengéscsillapítók működése is hagy némi kívánnivalót maga után, mert az úttól szinte teljesen függetlennek ható motorcsónakként himbálódzik a kormánymozdulatokra és az egyenetlen felületekre reagálva.
Hirdetés
Mindez akár rosszul is hangozhatna, ha viszont tényleg kizárólag azt nézzük, hogy fillérekért megvásárolva eljuttatja-e az embereket A-pontból B-pontba, miközben kellemesen hűvös levegőt pumpál az utastérbe a nyári melegben és nem rohad le az út szélén minden második nap, akkor minden korábban felsorolt tulajdonság másodlagossá válik. Mindez egy rendszeresen karbantartott benzinmotor és egy az időjárást korrekt állapotban túlélő karosszéria esetén még minimális fenntartási költségekkel is társul, így logikus választás lehet gyakorlatilag bárkinek. A használtautó.hu kínálatát böngészve kiderül, hogy már akár 300 ezer forintért is találni a típusból eladót, ám az ehhez hasonló, megbízhatónak és szerkezetileg is korrektnek tűnő állapot már félmillió forint felett kezdődik. Nagyobb motorral sem feltétlenül kerül azonban többe az első generációs Octavia, 1,9 literes TDI és 1,6 literes, 101 lóerős benzines is akadt a találatok között értelmes állapotban, 750 ezer forint alatt. A fő kérdésfelvetésre válaszolva pedig, hogy tényleg kínos-e egy ilyen ütött-kopott vassal járni: szerintem ez csak attól függ, hogy te magad elég menő vagy-e ahhoz, hogy senkit se érdekeljen. Ezt a konkrét autót sem egy idős bácsitól akasztottam le, hanem egy szegedi zenekar huszonéves énekesétől kaptam kölcsön a próbájuk időtartamára. Mindjárt más fényben tündököl a hatalmas puttony, ha stúdiófelszerelést és gitárokat szállít a srácoknak a koncertekre. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy évekkel ezelőtt vásárolta a jelenlegi tulaj, akkor került 650 ezer forintba, és azóta mindennel együtt kevesebb mint 250 ezer forintot kellett rá költeni. A feladatát tehát tökéletesen ellátja, erre pedig aligha lehetett volna olcsóbb és megbízhatóbb autót találni. Mi más lenne ez, ha nem színtiszta királyság?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?