Tényleg lesz kisebb Porsche terepjáró

Porsche: lipcsei gyárbővítés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Félmilliárd eurós beruházással bővítette lipcsei üzemét a Porsche, ahol az új Cajun terepjáró szériaváltozata készül majd két év múlva.

Régóta tudjuk, hogy a Porsche belátta: a behemót Cayenne terepjáró ugyan rendhagyó volt a sportautók között, de kihúzta a céget a gödörből, így a sikerek érdekében ajánlott ezen az úton tovább menni. Nem titok továbbá, hogy az új, kisebb terepjáró a Cajun nevet kapja majd, Lipcsében fog készülni, és legkésőbb 2013 végén - tehát a korábbi hírekben hangoztatottnál valamivel később - veszi kezdetét a sorozatgyártás.
A végleges formáról még nincs hivatalos forrás, de műszaki vonatkozásban az Audi Q5 szolgáltatja a Porsche üdvöskéjének alapjait. Ugyancsak nem hivatalos a lehetséges motorkínálat tagjainak felsorolása, ám van egy olyan érzésünk, nem állítunk valótlant a kínálat kapcsán, legfeljebb nem egyszerre kerül bemutatásra a teljes felhozatal. Ezek szerint a benzineseknél beugró lehet a turbós, 2,0 literes TFSI 223 lóerővel, míg a kompresszoros 3.0 V6 TFSI 304 és 355 lóerővel kerülhet a gépházba. Mivel már nem szentségtörés a dízel, a Cajun gázolajosokkal is megvásárolható lesz: a 2.0 TDI 223, míg a 3.0 V6 TDI 253 és 314 lóerővel kecsegtet. Ha a németek logikusan előre gondolkodnak, akkor nem hagyják ki a hibridet sem, amelyhez a hajtáslánc voltaképpen készen van az Audinál, a 2.0 TFSI benzinmotor (211 LE), illetve egy 33 kW-os villanymotor együtteseként.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?