Viszik a Dacia Springet, mint a cukrot: íme a számok!

Alig nyolc hónapja van a piacon, mégis több tízezren rendeltek már a Dacia villanyautójából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint 40 ezer Springet rendeltek eddig, jelentős részben olyanok, akiknek korábban még nem volt Daciájuk. Nem véletlen tehát, hogy már az utakon is látni az új, teljesen elektromos modellt.

Október eleje óta érkeznek az előrendelt Springek, az új tulajok pedig örömmel veszik át őket a márkakereskedésekben. Már itthon is láttunk belőlük az utakon. Ez nem csak hazánkban van így, a megfizethető villanyautó többek közt Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Romániában és Spanyolországban is népszerű. Már az előrendelési időszak első három hónapjában 16 000 foglalás érkezett rá, mostanra több mint 40 000 rendelésnél jár, de ez havi szinten átlagosan további ötezerrel nő.
Hirdetés
A Spring elsősorban városi autó, és ezt a Dacia is vállalja: bár 200-230 km közötti hatótávot ígér, 100 kilométeres óránkénti sebesség felett már zajos, kényelmetlen, és nehezen is hozza a kívánt fogyasztást.

Emiatt a hatótávra inkább azért van szükség, hogy ne kelljen minden este tölteni az autót a napi 20-30 kilométeres távok megtételéhez.

Erről bővebben már egyszer írtunk, amikor az elsők közt próbálhattuk ki a modellt, de hamarosan újra próbára tesszük a Springet egy felhasználóbarátabb felszereltségi szinten. A megrendelések számából is jól látszik, hogy a modellre tényleg szükség van. Xavier Martinet, a Dacia Sales és Marketing Igazgatója az eladási számokkal kapcsolatban elmondta: "Nyolc hónap alatt a maga 40 000 megrendelésével a Spring kiváló kereskedelmi rajtot vett. Az autónak köszönhetően az elektromos mobilitás mindenki számára elérhetővé válik: a Spring bevonzza a Dacia márkát már ismerő ügyfeleket, és mellette új vásárlókat is képes meggyőzni." Hozzátette: "A r-EVolution dübörög!"
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.11.21. at 15:26
    Permalink

    Azt hittem, hogy a ford ecosportnál nem lehet rondább formát rajzolni, tévedtem, a Dákónak sikerült.

    Undorító, a kis torz, groteszk formájával, a picike, satnya kerekeivel.. az autók Gollamje, ez a trágya.

    A ford ecosport a smeagol, ez a moslék pedig a gollam.

Vélemény, hozzászólás?