0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Franciasaláta, Opel körettel - próbán a Crossland X

Opel Crossland X nemzetközi menetpróba

·

Kipróbálhattuk az első olyan Opelt, amihez a németeknek már nincs túl sok köze. Az új korszak első madara, a Crossland X nem tudja eltakarni valódi mivoltát.

%KA%A Crossland X az Opel első olyan modellje, ami lényegében már PSA termék. Nem egyszerű közösködésről van szó, a lemezek alatt a franciák padlólemezét találjuk, sajátjukat, a vélhetően C3 Aircross néven érkező modellt még nem mutatták be%KA%

A Crossland X az Opel első olyan modellje, ami lényegében már PSA termék. Nem egyszerű közösködésről van szó, a lemezek alatt a franciák padlólemezét találjuk, sajátjukat, a vélhetően C3 Aircross néven érkező modellt még nem mutatták be

Különös érzés úgy próbálni egy márka vadonatúj modelljét, hogy az emblémán kívül sok közük nincs hozzá. Az új Crossland X ugyanis a PSA tulajdonába kerülést követően az első közös modell a franciákkal, bár a közös egy kicsit túlzás. Ugyanis csak a formaterv a németek sajátja, minden más a Peugeot-Citroën fejlesztése. Az olaszországi sajtóútra még az is rátett, hogy az utat repülő helyett Vivarókkal tettük meg, ami meg hát, ugye, egy Renult Trafic. Szóval két Opel modellt próbáltunk három nap alatt, mégis két különböző francia márka termékében ültünk. De most a Crossland X van a középpontban, lássuk mit gyártanak a németeknek − közösen a franciákkal − Spanyolországban, Zaragozában.

%KA%Olaszországban próbáltuk a spanyol gyártású francia Opelt, ami egész jól néz ki, bár arányai miatt még mindig inkább a Mokka X kéne, persze nem csak ezért%KA%

Olaszországban próbáltuk a spanyol gyártású francia Opelt, ami egész jól néz ki, bár arányai miatt még mindig inkább a Mokka X kéne, persze nem csak ezért

Opel Crossland X − méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4212 1825 1605 2604 410-1255

%KA%Az első árulkodó jel az Opel emblémás Peugeot-Citroën kulcs, a többit már a motortérben kell keresnünk. A szívó és turbós 1,2-es benzinesek és az 1,6-os dízelek mind franciák%KA% %KA%Az első árulkodó jel az Opel emblémás Peugeot-Citroën kulcs, a többit már a motortérben kell keresnünk. A szívó és turbós 1,2-es benzinesek és az 1,6-os dízelek mind franciák%KA%

Az első árulkodó jel az Opel emblémás Peugeot-Citroën kulcs, a többit már a motortérben kell keresnünk. A szívó és turbós 1,2-es benzinesek és az 1,6-os dízelek mind franciák

Igazi vegyes gyümölcs az Opel X modellcsaládjának legkisebb modellje, ugyanis a Crossland X a Mokkánál is kisebb hajszálnyit. De nem is a helykínálatával, kategóriája és technikai tartalmával marad el a Mokkától. Míg utóbbi SUV, a Crossland X CUV, vagyis Crossover Utility Vechicle, nem próbálták meg ráhúzni már csak divatból sem a szabadidőautó jelzőt. Annak ellenére, hogy az X modellcsalád lesz a terepjárósabb kínálat, csúcsán a már bemutatkozott Grandland X-szel, eddig úgy tűnik, csak a Mokkához kérhető összkerékhajtás, mivel sem a Crossland X, sem pedig a Peugeot 3008-assl közös alapokon fekvő Grandland X nem várható 4X4-gyel. Ez tehát egy kicsit behatárolja a felhasználhatóságukat, persze a tapasztalatok azt mutatják, hiába tűnik terepesnek egy SUV, nagy százalékban sosem hagyják el velük az aszfaltot. A Crossland X-et úgy a legegyszerűbb belőni, ha a Meriva utódjának tekintjük, egy egész használható, kisebb családi kocsi.

%KA%Az egyen Opel arc dupla hokiütő nappali menetfényei mutatósak, bár az alap fényszórót nem láttuk, ez a feláras LED-es automata kapcsolású. A hátsó dizájn érdekesebb, hát még a tető, az Adam vonalai sejlenek vissza rajta%KA% %KA%Az egyen Opel arc dupla hokiütő nappali menetfényei mutatósak, bár az alap fényszórót nem láttuk, ez a feláras LED-es automata kapcsolású. A hátsó dizájn érdekesebb, hát még a tető, az Adam vonalai sejlenek vissza rajta%KA%

Az egyen Opel arc dupla hokiütő nappali menetfényei mutatósak, bár az alap fényszórót nem láttuk, ez a feláras LED-es automata kapcsolású. A hátsó dizájn érdekesebb, hát még a tető, az Adam vonalai sejlenek vissza rajta

%KA%Barátságos, de nagyon Mokka hatású. Segítek, azon nagyobb a lökhárító fényezett része. A dizájnnal ügyesen lecsalták a PSA autóira jellemző hosszú első túlnyúlást%KA%

Barátságos, de nagyon Mokka hatású. Segítek, azon nagyobb a lökhárító fényezett része. A dizájnnal ügyesen lecsalták a PSA autóira jellemző hosszú első túlnyúlást

Formája hamisítatlan Opel, már ami a dizájnt illeti, bár kicsit fura az Adam tetőíve ilyen arányokkal, mégis egészen izgalmasan hat, pláne, hogy így lehet más színű a tető. Ezzel optikailag alacsonyabbnak tud látszani, ha mondjuk fekete, fehér tetővel meg akár életstílus-autónak is nevezhető.

Nagyon jól mutat a metál világoskék fényezés, szépen kiemeli a tipikus Opel jegyeket az oldalán, hullámzik a dizájn, ahogy kell.

Szinte minden részletét láthattuk már valamin, különleges dizájnú a hátsó lámpa, az elsők pedig akár LED-esek is lehetnek, ahogy mindegyik előszériás tesztautón is voltak. A dizájnról bent is érdemes beszélni, minden részlet a jelenlegi Opel vonalnak megfelelő, és itt már a kormány is a kis közepű új példány, ami nekem nagyon hiányzott a frissített Mokkából. A műszerfal is szép, persze így, hogy minden fekete, eléggé komor.

%KA%Bent sem utal semmi a franciákra, persze csak elsőre. A formák rendben, a dizájn a megszokott Opel, az anyagokkal már van probléma, azokban dominál a PSA%KA%

Bent sem utal semmi a franciákra, persze csak elsőre. A formák rendben, a dizájn a megszokott Opel, az anyagokkal már van probléma, azokban dominál a PSA

Opel Crossland X, benzines motorkínálat − műszaki adatok
1.2 81 LE 1.2 Turbo 110 LE 1.2 Turbo 130 LE
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1199
Hengerek/szelepek száma 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE] 81 (5750) 110 (5500) 130 (5500)
Nyomaték [Nm] 118 (2750) 205 (1500) 230 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h [s] 14,0 10,6 (11,8) 9,1
Végsebesség [km/h] 170 188 (187) 206
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,2 4,9 (5,4) 5,1
CO2-kibocsátás [g/km] 116 111 (123) 116
Saját tömeg [kg] 1174 1245 (1289) 1274
Megengedett össztömeg [kg] 1690 1770 (1805) 1790
(zárójelben az automata váltós adatok)

%KA%Elektromosan állítható gerinctámasz- és ülőlapdőlés, manuális hosszállításúak az első ülések. A műszeregység egyszerű, de elég, középen kis monokróm kijelzőt is ad, az utastér kényelmes és tágas%KA% %KA%Elektromosan állítható gerinctámasz- és ülőlapdőlés, manuális hosszállításúak az első ülések. A műszeregység egyszerű, de elég, középen kis monokróm kijelzőt is ad, az utastér kényelmes és tágas%KA% %KA%Elektromosan állítható gerinctámasz- és ülőlapdőlés, manuális hosszállításúak az első ülések. A műszeregység egyszerű, de elég, középen kis monokróm kijelzőt is ad, az utastér kényelmes és tágas%KA%

Elektromosan állítható gerinctámasz- és ülőlapdőlés, manuális hosszállításúak az első ülések. A műszeregység egyszerű, de elég, középen kis monokróm kijelzőt is ad, az utastér kényelmes és tágas

%KA%A hátsó üléssor akár 60:40 arányban tologatható is lehet, elöl van kartámasz, de láttunk már jobbat, az ülések kényelmesek, oldaltartásuk nem a legjobb, de elég%KA% %KA%A hátsó üléssor akár 60:40 arányban tologatható is lehet, elöl van kartámasz, de láttunk már jobbat, az ülések kényelmesek, oldaltartásuk nem a legjobb, de elég%KA%

A hátsó üléssor akár 60:40 arányban tologatható is lehet, elöl van kartámasz, de láttunk már jobbat, az ülések kényelmesek, oldaltartásuk nem a legjobb, de elég

Az ülések akár AGR tanúsítványosak is lehetnek, egész jól tartanak, már amennyire egy ilyen kis családiban szükséges, viszont elektromosan állítható deréktámaszt és ülőlapállítást adnak, ráadásul a lap hossza is állítható. Hátul egész jó a hely, sőt, a fejtér hatalmas és a lábtér is bőséges, ha megrendeljük a feláras, 60:40 arányban tologatható hátsó padot, akkor ezt szűkebbre is húzhatjuk, a csomagtér javára, ami alapból is 410 literes és duplapadlós. Bár az anyaghasználatot az Opel kiemelkedőnek kommunikálja, aki már találkozott mai Opel és Peugeot, vagy Citroën beltérrel, az tudja milyen, nagyjából ezek keverékét kapjuk. A műszerfal teteje puha, a kormány bőrözött és elég jó fogású, az ajtókárpit puha része szintén bőr és kényelmes, a műszerfal alja, valamint onnantól lefelé pedig minden a PSA-tól ismert elképesztően hamar és könnyen karcolódni, foltosodni képes rideg műanyag.

%KA%Van parkolóradar és igencsak érzékeny sávelhagyás-figyelő is. A tempomat nem radaros, a kormány viszont jó fogású. A váltót sem rossz kapcsolni, de elég hosszú a kar, magasan van a gomb, a 110 lovas benzineshez kérhető automata, jó a szerkezet, meggondolandó%KA% %KA%Van parkolóradar és igencsak érzékeny sávelhagyás-figyelő is. A tempomat nem radaros, a kormány viszont jó fogású. A váltót sem rossz kapcsolni, de elég hosszú a kar, magasan van a gomb, a 110 lovas benzineshez kérhető automata, jó a szerkezet, meggondolandó%KA% %KA%Van parkolóradar és igencsak érzékeny sávelhagyás-figyelő is. A tempomat nem radaros, a kormány viszont jó fogású. A váltót sem rossz kapcsolni, de elég hosszú a kar, magasan van a gomb, a 110 lovas benzineshez kérhető automata, jó a szerkezet, meggondolandó%KA%

Van parkolóradar és igencsak érzékeny sávelhagyás-figyelő is. A tempomat nem radaros, a kormány viszont jó fogású. A váltót sem rossz kapcsolni, de elég hosszú a kar, magasan van a gomb, a 110 lovas benzineshez kérhető automata, jó a szerkezet, meggondolandó

Opel Crossland X, dízel motorkínálat − műszaki adatok
1.6 CTDI
99 LE
1.6 CTDI
99 LE ecoTEC
1.6 CTDI
120 LE
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1560
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE] 99 (3750) 120 (3500)
Nyomaték [Nm] 154 (1750) 300 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h [s] 11,6 12,0 9,9
Végsebesség [km/h] 180 180 187
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 3,9 3,7 4,0
CO2-kibocsátás [g/km] 102 95 105
Saját tömeg [kg] 1289 1319
Megengedett össztömeg [kg] 1820 1840

%KA%Ebben az összeállításban néz ki a legjobban, legalábbis amit eddig láttunk, a fényezések skálája széles, a tető szürke is lehet, na meg panorámaablakos%KA%

Ebben az összeállításban néz ki a legjobban, legalábbis amit eddig láttunk, a fényezések skálája széles, a tető szürke is lehet, na meg panorámaablakos

Motorból három benzinest és három dízelt mutat a kínálat. Pontosabban egy szívót és egy turbós háromhengerest két felszereltségi szinten, dízelből pedig 99 és 120 lóerős 1,6-osok vannak, előbbiből kétféle, az egyik csökkentett fogyasztást ígérő ecoTEC rendszerrel. A motorok persze, ahogy a padlólemez és a komplett futómű is, a PSA fejlesztései, így már mindegyikkel találkozhattunk korábban. Az 1,6-os dízelt legutóbb épp egy 2008-as Peugeot-ban, ahol tisztességesen keveset fogyasztott, 4 liter környékén, erre a Crossland X-ben is képes, emellett egész jó karakterű, igaz, erős hangú, viszont kellően nyomatékos, amire nem is kell túl sokat várni, hogy megérkezzen. A 130 lovas turbós benzines nem tudja háromhengeres létét takargatni, cserébe viszont tisztességesen húz, alacsony fordulaton is egészen élénk, de magasabb tartományban érzi jól magát, ehhez viszont már 6 fokozatú kézi váltó is jár, ahogy az erősebbik dízelhez is, a gyengébbek csak 5-öst kapnak. Automata egyedül a 110 lovas benzineshez kapható, a hatfokozatú, legalább bolygóműves szerkezet viszont elég jó társ a Crossland X-hez. Nem rossz a kézi váltó, de jobban örültem, ha nem volt vele dolgom. Az olasz szerpentinek azért feladták neki a leckét, de vígan tűrte a nyüstölést.

%KA%Tűrte a hajtűkanyarokkal teli szerpentint, a kormányzás egész közvetlen, a franciáknak hála nem érződik annyira nehéznek, mint az Opeleknél megszoktuk%KA%

Tűrte a hajtűkanyarokkal teli szerpentint, a kormányzás egész közvetlen, a franciáknak hála nem érződik annyira nehéznek, mint az Opeleknél megszoktuk

Opel Crossland X indulóárai (300 000 forintos árkedvezménnyel)
Motor Enjoy Innovation
1.2 81 LE 4 145 000 4 565 000
1.2 Turbo 110 LE 4 635 000 (5 005 000) 5 055 000 (5 425 000)
1.2 Turbo 130 LE 4 715 000 5 135 000
1.6 CDTI 5 015 000 5 435 000
1.6 CDTI ecoTEC 99 LE 5 105 000 5 525 000
1.6 CDTI 130 LE 5 185 000 5 605 000
(zárójelben az automata váltós kivitel árai)

%KA%Az X modellek az Opel crossoverjei és SUV-jai, a Crossland a legkisebb, fölötte a Mokka, épp csak egy hajszállal, a legnagyobb pedig a Peugeot 3008-cal közös Grandland X%KA% %KA%Az X modellek az Opel crossoverjei és SUV-jai, a Crossland a legkisebb, fölötte a Mokka, épp csak egy hajszállal, a legnagyobb pedig a Peugeot 3008-cal közös Grandland X%KA%

Az X modellek az Opel crossoverjei és SUV-jai, a Crossland a legkisebb, fölötte a Mokka, épp csak egy hajszállal, a legnagyobb pedig a Peugeot 3008-cal közös Grandland X

Mire menne ma egy új autó vezetéstámogató rendszerek nélkül? A Crossland X is fel tud mutatni néhányat. Kaphatunk sávelhagyás-figyelőt, ami ugyan csak figyelmeztet, de a legócskább, legkopottabb felfestést is észreveszi, ami viszont érdekesebb, az a tolatókamera. Úgy képes 360 fokos nézetet összerakni, hogy csupán hátul van egyetlen kamera. Persze ez így nem valami precíz, mivel csak akkor lesz kész a körkép, ha már néhány métert tolattunk. Nem láttam még ilyet, érdekes, de a mi autónkban ez csak nehezítette a dolgot, mivel a folyamatos képfeldolgozás miatt szaggatott a kamera képe. A PSA rendszeréhez nagyon hasonló felülettel dolgozó multimédiás fejegység navigációt, Android Auto és Apple CarPlay szolgáltatást is ad, egész jól kezelhető. A Crossland X-ben számomra legpozitívabb élmény az, hogy bár egy Opelben ülök, mégsem érződik annyira nehéznek, mint a németek modelljei, így vezetni is könnyedén lehet. Futóműve ugyan kisautósan egyszerű, mégis kellően tart kanyarban és egészen komfortos. Az első francia Opelt kellemes családi autónak mondanám, Meriva utódnak kiváló. Árai is ismertek, egyelőre az Enjoy a belépő szintű, ami az alap 300 ezer forintos kedvezménnyel 4 145 000 forinttól indul, később lesz még egy alacsonyabb felszereltség is, amivel már biztos 4 millió forint alá fér majd.

%KA%Futása stabil, hangok vannak, a motorokat mindig hallani, de a dízel nem bántó a benzinesek is csak pörgetve. Tágas, praktikus, jól is néz ki, összkerékhajtás viszont ehhez sincs, csak a Mokkához%KA%

Futása stabil, hangok vannak, a motorokat mindig hallani, de a dízel nem bántó a benzinesek is csak pörgetve. Tágas, praktikus, jól is néz ki, összkerékhajtás viszont ehhez sincs, csak a Mokkához

Ez is érdekes lehet:
 

Akár veszünk, akár eladunk, ne csak az autó árát nézzük!

Árérzékeny piac vagyunk, illetve inkább az mondható, árérzékeny a magyar ember. Sokszor azonban...

Egymás után vezettük a Prius generációit

Húszéves Toyota Priust vezettünk, a japánok hibridjét ünnepeltük, majd az új Prius Plug-in hibridekkel...

Csúcsfelszereltségű, VIP személyek számára kialakított kisbuszt mutatott a Renault

Fontos személyek szállítására készített különleges sorozatot a Renault a Traficból. A kényelem...

Suzuki Swift 1.2 GL+ teszt

Minden újabb autójával egyre jobban zavarba hoz a Suzuki. Az új Swift az 1,2-es alapmotorral...

Ismétlés: szerdán újfent egységesen drágulnak az üzemanyagok

Most szerdán pontosan ugyanúgy változik a benzin és a gázolaj ára, ahogyan az előző héten is...

Mini John Cooper Works és BMW M3, 1997 - menetpróba

Tudják milyen az, amikor biztosra vehető, hogy a nap folyamán még egy M3-as BMW volánja mögé...

Lepel nélkül a Fiat Argo, jöhetne hozzánk is

Hosszú felvezetés után bemutatkozott a Fiat Punto brazil utódja. Nem okozott csalódást, sportos...

A villanyautó-tulajdonosok 77 százaléka újra e-autót vesz majd

Bár a magas vételár és a töltőpontok hiánya gátolja a villanyautók gyors terjedését, aki egyszer...

Mazda CX-5 nemzetközi menetpróba

Második generációjába lépett a Mazda kompakt szabadidőautója. Mi már láttuk és vezettük, most...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (8 db)

Velokex írta: 2 napja

A franciasalátáról olvastam egy immár klasszikusnak számító mondást:

"Az Opelek szeretnek lerobbanni, a Peugeotok meg jó kényelmesek.
Ezután az Opelekben kényelmesen lehet várni az autómentőt a leállósávban."

A válaszoláshoz belépés szükséges
Velokex írta: 3 napja

A táblázatban levő "1.6 CDTI 130 LE" csak 120 lovas

A válaszoláshoz belépés szükséges
Velokex írta: 6 napja
octi írta: 6 napja

Ja és még eszembe jutott egy egyszerű módszer, egy autó minőségének megallapítására. :)

A kívülről becsukott ajtó hangja, milyensége sok mindent elárul egy konstukcióról..Ha egy autó fejlesztésénél erre az apróságra sem sajnálják az időt, energiát a mérnökök, akkor szinte biztos, hogy az autó egyéb részei is hasonló szinvonalon lettek fejlesztve... :-)Kiváncsi lennék ennek az OPEL 3008-nak az ajtóhangjára :-)


Lesz majd 3008-as is, de ez még csak a 2008-as. Cserébe lesz majd Peugeot Insignia.

A válaszoláshoz belépés szükséges
octi írta: 6 napja

Ja és még eszembe jutott egy egyszerű módszer, egy autó minőségének megallapítására. :)
A kívülről becsukott ajtó hangja, milyensége sok mindent elárul egy konstukcióról..Ha egy autó fejlesztésénél erre az apróságra sem sajnálják az időt, energiát a mérnökök, akkor szinte biztos, hogy az autó egyéb részei is hasonló szinvonalon lettek fejlesztve... :-)Kiváncsi lennék ennek az OPEL 3008-nak az ajtóhangjára :-)

A válaszoláshoz belépés szükséges
octi írta: 6 napja

A franciák tudnak szép autót csinálni.A baj majd akkor kezdődik az francia OPEL-nál , amikor mondjuk spórolás gyanánt az első lengőkart is fos szilárdságú csavarral rögzítik, amit ha egyszer lecsavarsz, vissza már nem kell tenned, mert olyan lágy, hogy tuti elbaszódik a menete, kész csoda, hogy el nem nyíródik...meg amikor az ABS-t meg a belső világítást egy biztosítékra kötik vagy valami hasonló, mert ugye az nagyon ésszerű dolog... igazi francia gondolkodás...

A válaszoláshoz belépés szükséges
Velokex írta: 6 napja

Nagyon jól sikerült ez a Crossland X, talán csak egy igazán jó 4 hengeres szívómotor hiányzik belőle.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Hamvas Tamás írta: 6 napja
Petya25 írta: 6 napja

700e lenne az automata felára? Nincs benne valami elírás?


Valóban elírás volt, a többi ár már az akciót levonva került a táblázatba, így az automata váltós árából is lejön még 300 000 forint. Köszönjük, javítottuk!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Petya25 írta: 6 napja

700e lenne az automata felára? Nincs benne valami elírás?

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs

Friss tesztek

Lada Vesta LUX vs.  Suzuki Swift 1.2 GL+ összevetés

Melyik jobb a családnak? Suzuki vagy Lada?

Egy időben járt náluk az oroszok és a japánok két újdonsága. Méretben ugyan különböznek, ennek ellenére megnéztük, hogy melyik éri meg jobban, ha családi célra akarunk autót venni.


Suzuki Swift 1.2 GL+ teszt

Jó a hazai, de a japó Swift sem csalódás, sőt! - Swift 1.2 GL+ Videó

Minden újabb autójával egyre jobban zavarba hoz a Suzuki. Az új Swift az 1,2-es alapmotorral vizsgázott. Nehéz róla rosszat mondani.


Lada Vesta Sedan Lux 1.6 teszt

Jó, Ladába be, ablakot le! - Lada Vesta teszt

Nem csak a külső fejlődött előnyére, vezetni is jó a szinte SUV tulajdonságokkal rendelkező Lada Vestát. Azért még mindig van hova fejlődni.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs

Hirdetés

OPEL tesztek

Opel Mokka FWD 1.7 CDTI AT6 teszt

Szép, jó. Mi kell még? - Opel Mokka automata teszt

Automata váltóval és tolótetővel levett a lábamról az Opel Mokka. Vásárlói hasonlóan érezhetnek, így nyilván ők is elnézik gyengeségeit.


Opel Meriva 1.6 CDTI teszt

Vezetni jó! Opel Meriva 1.6 CDTI teszt

Magyar motor hajtja, öngyilkos ajtajú, tologatható hátsó üléses. Vajon tényleg szenzációs családi és utazóautó az Opel Meriva 1.6 CDTI?


Opel Cascada 1.6 SIDI Turbo Cosmo teszt

Magyar motor viszi, de mégsem a mi autónk: Opel Cascada teszt Videó

Kezdeti kínálatának csúcsával, a szentgotthárdi, 170 lóerős SIDI turbómotorral járt nálunk a vászontetős Opel Cascada. Kellemes, de nem a mi autónk.


Opel Adam 1.4 Ecotec Start/Stop Slam teszt

Persze, hogy drága. Opel Adam teszt

Az Opel is rájött, hogy van értelme jó sok pénzért ezerféleképp variálható szuperminit árulni, hát itt a vagány Adam, amit legizmosabb motorjával, 100 lóerősen teszteltünk.


Opel Mokka 1.4 Turbo AWD Cosmo teszt

Lesz keletje. Opel Mokka teszt

Érdekes szerzet a Mokka, de hogy miért így hívják, annál fontosabb a kérdés: mire való? Vagy mindegy, mert a divat voltaképp céltalan? Az Opel gömböcét turbós benzinesként, összkerékhajtással teszteltük.


Még több OPEL teszt

Címlapon


Friss cikkek

Elhunyt Sir Roger Moore, James Bondként rengeteg emlékezetes autós jelenetben szerepelt

Ezeket hajtotta Roger Moore a mozivásznon Videó

17 órája – Sztori

James Bondként nem jutott Roger Moore-nak Aston Martin, máshol viszont igen. A kémfilmekből azonban így is rengeteg emlékezetes autós üldözés marad nekünk, ezekkel emlékezünk rá.


A villanyautó-tulajdonosok 77 százaléka újra e-autót vesz majd

Aki egyszer villanyautót vett, az legközelebb is azt fog

2 napja – Sztori

Bár a magas vételár és a töltőpontok hiánya gátolja a villanyautók gyors terjedését, aki egyszer elcsábult, az többnyire nem tágít az e-autóktól.


Piaci körkép: autós filmek sztárjai, elérhető áron

Van kedvenc filmes autód? Ezekből már válogathatsz! Videó

2 napja – Sztori

Biztos van olyan autós film, ami már téged is autóvásárlásra ihletett. Esetleg belebújnál Semir bőrébe, és egy ezüst 3-assal rónád a várost? James Bond lennél, vagy Michael Knight?


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

OPEL VIVARO 1.6 CDTI L2H1 2.9t Start-Stop Euro 6 Készletről az Opel Tóth-tól!

OPEL VIVARO 1.6 CDTI L...

Ár: 7.389.000 Ft

Évjárat: 2017

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

OPEL ASTRA J 1.7 CDTI Start-Stop Active AKÁR 1 ÉV GARANCIÁVAL

OPEL ASTRA J 1.7 CDTI...

Ár: 2.250.000 Ft

Évjárat: 2013

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

OPEL ASTRA F Caravan 1.6 16V GL

OPEL ASTRA F Caravan 1...

Ár: 349.000 Ft

Évjárat: 1998 / 2

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!