FIAT

A márka története

Több befektetővel közösen 1899-ben alapított autógyárat Torinóban Giovanni Agnelli, aki cégét haláláig, 1945-ig vezette. 1903-tól már teherautót is gyártottak, 1910-re a Fiat lett Olaszország legnagyobb autógyára. Az első világháború idején megmaradt az autógyártás, de kiegészült hadianyagok, repülőgépmotorok gyártásával. 1920-ra az olasz autópiacból 80 %-os részesedést értek el, majd 1923-ra felépítik Torino külvárosában a futószalagszerűen termelő legendás Lingotto-t, Európa akkori legnagyobb autógyárát. Ezzel egyre szélesebb tömegek számára teszik elérhetővé az autózást olyan típusokkal, mint az 509, a Balilla, vagy az ős-Ötszázas Topolino. Bár az autógyártás mindig is a fő profil maradt, a háború előszeleként Fiat tankok és repülőgépek is egyre nagyobb számban készültek. A háború után lassan talpra álló Olaszországban ismét milliók ülhetnek át bicikliről vagy Vespáról 500-as vagy 600-as Fiatba, a cég tovább fejlődik.
Különösen a hatvanas években az alapító unokája, Gianni Agnelli vezetése alatt a Fiat a világ talán legdinamikusabban fejlődő autógyárának számított, sorra vásárolta fel vetélytársait, 1967-ben az Autobianchit, 1969-ben a Ferrarit és a Lanciát. A cég az autóiparon kívül is az olasz gazdaság minden területén jelen volt, a legkülönfélébb gyárakon kívül például autópályák, de még a nemzeti légitársaság, az Alitalia is a Fiat kezében volt. Ráadásul a Szovjetunióval és a keleti országokkal is bátran üzleteltek, gyárakat építettek a Lada, a Zastava, a Polski Fiat gyártására, emellett Fiat irányítású autógyár működik Európa, Afrika, Ázsia és Dél-Amerika számos országában, de például a Seat is Fiat összeszerelő üzemként kezdte pályafutását. 1979-től a cég különböző tevékenységeit külön vállalatokba szervezték, ezek egyike lett a Fiat Auto. 1986-ban a Fiaté lett az Alfa Romeo, majd 1993-ban a Maserati is. 2000-ben együttműködési szerződést kötöttek a GM-el, amit a beolvadás előszobájának tekintettek, ám 2005-ben mégis felmondták a szerződést. Mindeközben az Európai év autója választáson a Fiat szerezte meg a legtöbb, szám szerint kilenc győzelmet.
NévFIAT
CsoportFiat S.p.A.
Alapítás Éve1899
CégnévFiat Automobiles S.p.A.
SzékhelyTorino; Olaszország
Első autóFiat 4 HP (3 ½ CV) 1899
JelmondatA szenvedély vezet minket