Ezért jó gazdagnak lenni - BMW 740d xDrive teszt 
BMW 740d xDrive teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha a maximumra vágyunk, amit a BMW ma nyújtani képes az autózás terén, akkor a zászlóshajónak számító 7-es sorozatból kell mazsoláznunk. A BMW 740d xDrive remek választás, ha luxuséhségünk racionális gondolkodásmóddal párosul.
Szemfényvesztés: a képen egy fekete autó látható, ami napsütésben kéknek mutatja magát − ez a 315 ezer forintos karbonfekete metálfényezés varázslata
Először az 1960-as évek végén gondolták úgy a BMW-nél, hogy jó lenne felkapaszkodni a német autógyártás trónját akkor megingathatatlanul birtokló Mercedes-Benz mellé, és ennek szellemében készült el a „New Six”, gyári kódjelén az E3-as típus, amelynek kupéváltozata a híres CS, az E9 volt. A kizárólag soros hathengeres benzinmotorokkal gyártott nagy BMW limuzinból 1968 és 1977 között mintegy 222 ezer darab hagyta el az üzemet, hogy aztán a számsorozatokra való áttéréskor új fejezetet nyisson a 7-es, amelynek bemutatkozó generációja az Év Autója 1978 választáson rögtön ezüstérmet szerzett a győztes Porsche 928 mögött – micsoda idők voltak! Azóta eltelt bő három évtized, ám az ötödik modellváltásnál tartó 7-es sorozat maradt, ami volt: a BMW kínálatának krémje. Ez a legnagyobb, egyben legdrágább müncheni limuzin, ebben debütált elsőként a V12-es hajtómű 1988-ban (szakértőknek M70), és 2009-ben ennél fogytak el az E kezdőbetűs gyári kódok – az aktuális sorozat így kaphatta meg az F01/F02 jelzést, amelynél utóbbi a hosszabb tengelytávú kivitelt illeti.
Diszkrét: a tolatólámpát a krómdíszítés álcázza. Hiába 740d a jelölés, ez csak 3,0 literes motor, igaz, dupla turbóval
2002-ig papírforma szerint zajlottak a dolgok, a BMW 7-es volt a sportosan elegáns, behemót méretei ellenére is remekül vezethető német luxusautó, aztán Chris Bangle a feje tetejére állított mindent. És lássunk csodát, a kívül-belül gyökeresen megváltozott újdonság világszerte sorra döntögette az eladási rekordokat, ennek ellenére Adrian van Hooydonk, a jelenlegi sorozatért felelős tervező próbált a régi tankönyvekből dolgozni. A 740d xDrive esetében is fennálló rövidebb, 5072 mm hosszú karosszéria nem tűnik nyomasztóan óriásnak, a feltűnően hosszú orr, a kilincsek magasságában futó határozott övvonal, illetve a jó érzékkel megrajzolt far összességében előnyére változtatta meg a Bangle által festett, sokak által torznak vélt képet, ellenben az M csomag kissé feleslegesnek tűnik ehhez a modellhez. Itt rögtön oszlassunk el egy régóta fennálló tévhitet. BMW M7 eddig soha nem készült, csupán M-es tartozékokkal, így karosszériaelemekkel, felnikkel, sportkormánnyal, egyedi dekorációkkal adott a lehetőség, elsősorban vizuális vadításra – a két dolog nem ugyanaz. A közel kétmillió forintos opcióban hasznos tartozékok is találhatók, például az Dynamic Drive rendszer, amely nagymértékben növeli az autó kanyarstabilitását, de erről kicsit később.
Mindent olyan szinten tud, ahogyan a luxusautóktól elvárható. Gyors, stabil, csendes, méretei ellenére kitűnően irányítható, komfortja osztályon felüli. Egyes változatokhoz a hátsó kerekeket is elforgató integrált aktív kormányzás rendelhető, de ez az opció a 740d xDrive modellhez nem elérhető
Észrevétlenül dolgozik az xDrive összkerékhajtás − a dízeleknél csak a legerősebb motorral párosítható
Vérbeli luxusautó tesztjében vétek olyasmiket leírni, amelyeket a szerényebb modellek méltatására szoktunk használni. Igen, rendkívül kényelmes, tágas, csendes, tökéletes minőségben kivitelezett, fölényes dinamikával mozgó gépezet a 740d xDrive, de hát éppen ez nála a minimum. Mi inkább onnan közelítenénk, hogy a valóságban mi az a plusz, ami az 5-ös sorozat fölé rendeli, hiszen korábban bőven volt alkalmunk a kistestvérekhez, és azoknál úgy gondoltuk, ennél feljebb már fölösleges lépni. Be kell vallanunk, igazából értelmetlen a kérdés megválaszolása, mert a 7-est ebből a szempontból nem racionalitása, hanem rangja, méltósága, kvázi felsőbbrendűsége adja el, és ezt ugyan forintosítják az árlistán szereplő összegek, ám valójában nem csak a pénzről van szó – ezt pedig pontosan tudják, akik megveszik. Ha már a számoknál tartunk, a 740d a csúcsdízel, de az értékesítési politika kissé furcsa: hosszú tengelytávval ez a motor nem párosítható, az a szerényebb 730Ld privilégiuma, ellenben az xDrive összkerékhajtás csak a 40d erőforrással kombinálható. Aki hosszú és összkerekes 7-esre vágyik, annak a benzines 750Li xDrive a megoldás. A tesztautó alapára 26 millió forint, mire azonban kipipálgatták az egyébként nem is nagyvonalúan kezelt extralistát, a végösszeg 33,8 millióra ugrott.
Finom csiszolású alumínium díszítőelemek járnak az M csomaggal − a 7-es bőrbe varrt műszerfala ezzel higgadt mértékben, de sportosan elegáns elegyet alkot. A széles alagútra ültetett pohártartó fedelének illesztési hézaga pontos, ám lehetne kisebb. Az óriási középkonzoli kijelző képe osztható, így a navigáció eltakarása nélkül is lehet barangolni a menüben; természetesen iDrive-val. A pazar kényelmű első ülések ülőlapja 505-570 mm között elektromosan állítható
Halk zümmögéssel villanymotorok mozgatják az összes napfényvédő rolót a hátsó ajtókon, illetve a hátsó szélvédőnél
A bőrkárpit (nem a pihe-puha Exclusive Nappa, mert az cirka plusz egymillió) például alapáras, a tesztautóba osztriga/fekete színkombináció került, de hogy ne izzadjunk bele a szintén feláras komfortülésekbe, meg kell vásárolni az aktív ülésszellőztetést, ami 213 ezerbe fáj. 26 milliónál ez csak szúnyogcsípés, de vigyázat, ezek a vérszívó opciók tömegével támadnak. Ajtóbehúzó Soft Close automatika, motoros csomagtartófedél mozgatás, kulcs nélküli kezelés, elektromosan működtethető napfénytető és árnyékoló rolók, négyzónás klíma, adaptív kanyarvilágítás, tolatókamera, távolsági fényszóróasszisztens, Professional navigáció, USB és Bluetooth csatlakozás – csak úgy repülnek a százezrek. És ez a jéghegy csúcsa, benne olyan tételekkel, amelyeket magától értetődően megkapunk egy dél-koreai kompakthoz.
Fél köbméterrel csábító a csomagtartó mérete, de a rossz tagolás miatt nehezen pakolható. A 740d xDrive nem kapható hosszú tengelytávval, ám helyhiányra ebben sincs panasz, a hátsó utasokat egyedileg állítható légkondicionáló és ülésfűtés is kényezteti, további extrákkal azonban lehet ennél is feljebb menni. Az első fotelek kényelmét visszasírjuk, ellenben az ülésszellőztetés ventilátora lehetett volna halkabb és hatásosabb is, légörvénye helyett ugyanis inkább csak hangját éreztük
Amennyire lehet, hátratolták a két turbóval lélegeztetett sorhatos dízelt. 100 km/óráig nagyot tol a kéttonnás monstrumon, felette viszont már nem nyomja a hátat az üléstámla − cserébe' jól fogyaszt, különösen hosszútávon
Ha azonban végre elvonatkoztatunk az ártól és a többi autótól, azaz végre beülünk a 7-es BMW-be, megszűnik a külvilág. Egyrészt rendkívül hatásos a zajszigetelés, amit saját zajmérésünk is igazolt, másrészt a forgalomban érezhető tisztelet övezi ezt a szárazföldi anyahajót. A 740d jelölés megtévesztő, amíg korábban V8-as dízel ketyegett a teremnyi gépházban, most a jól bevált soros hatos, háromliteres egység felpaprikázott, dupla turbós kiadása veszi hátára az üresen is közel kéttonnás vasat. 306 lóerő és 600 Nm. Egyéb kérdés? Ha nincs, akkor elmondjuk, hogy 2500 1/min fordulatig − ameddig a nyomaték maximuma rendelkezésre áll − nagyon ütős a gyorsulás, viszont autópályás szituációkban, 100-120 km/h körül odalépve már inkább a fizika, mintsem a jobb láb parancsol, nincs olyan gyorsulási élmény, mint amit a legizmosabb dízel 7-estől elvárnánk. A 8 gangos ZF automata szerintünk a legjobb konstrukció, ami automataváltóban ma létezik, gyors, leheletfinoman dolgozik, és a futómű is dicsérhető. Acélrugókkal olyan menetkomfortot megvalósítani, amit a 7-essel a bajorok elkövettek, bizony bravúr, a Dynamic Drive ráadásul elektromos vezérlésű stabilizátoraival és lengéscsillapítóival kanyarban is besegít, minimalizálja a karosszéria dőlését, az intelligens xDrive pedig szavatolja a tökéletes kapcsolatot a talajjal. Alapból a nyomaték 40 százaléka jut előre, 60 hátra, de helyzettől függően akár 100 százalékot is kaphatnak a tengelyek. És mit érez mindebből a vezető? Rezzenéstelen nyugalmat, magabiztosságot, erőt, amit csak egy ötméteres luxuslimuzin nyújthat. Évszakoktól, száraz vagy csúszós útburkolattól függetlenül.
Szépen oldották meg a kipufogók végződéseinek elhelyezését, a csövek túl kommerszek lettek volna. Az M csomaggal 19 colos, V-küllős felnik és sportosabb vonalú lökhárítók kerültek a 7-esre, itt-ott krómdíszítésekkel hangsúlyozva az eleganciát
Ugyan BMW-t sokan érzelmi alapon választanak, a 740d xDrive azonban racionális gondolkodással is hamar képbe kerülhet, ha a jómódú tulajdonos nem szeretné vagyona jelentős részét az üzemanyagtöltő állomásokon elkölteni. A gyár szerint 8,8 liter a városi fogyasztás, ennek a közelében sem jártunk, de 11 liter körül simán elgurul ez az óriás, aki pedig sokat utazik, valóban komolyan spórolhat vele, mert 9 liter alá menni sem boszorkányság, mint ahogy a tesztátlagunk is befért 10 liter alá. Persze, ettől függetlenül a fenntartási költségek még vastag tárcáért kiáltanak, mert nem csak tankolásból áll az élet, és messze még az idő, amikor ebből az összkerékhajtású, bő harmincmilliót kóstáló 740d-ből is potom 3,5 milliós, sok kézen átment tucatáru válik. Aki viszont megteheti, hogy most újonnan, szalonból megvehesse, annak a pénz nem boldogít sztereotípia minden bizonnyal többé nem jelent majd semmit.
Méretek
| Hosszúság: | 5,07 m |
| Szélesség: | 1,9 m |
| Magasság: | 1,48 m |
| Saját tömeg: | 1950 kg |
| Össztömeg: | 2580 kg |
| Tengelytáv: | 3070 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 500 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1565 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1520 mm |
| Belmagasság elöl: | 900-965 mm |
| Belmagasság hátul: | 920 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 240 mm |
| Ülőlap hossza elöl: | 505-570 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 510 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 1390 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 800 mm |
| Csomagtér magassága: | 520 mm |
| Csomagtér hossza: | 1050-1100 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 1000-1130 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 500 mm |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2993 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 6/24 |
| Sebességváltó: | tiptronic - 8 fokozatú |
| Nyomaték: | 600 Nm 1500-2500 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 225 kW (306 LE) 4400 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 250 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 6,0 s |
| CO2-kibocsátás: | 183 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 7,0 l/100km |
| Tesztfogyasztás: | 9,8 l/100km |
Menetzaj
| Menetzaj 50 km/óránál: | 54 dB(A) |
| Menetzaj 90 km/óránál: | 59 dB(A) |
| Menetzaj 130 km/óránál: | 64 dB(A) |
Krepsz Zoltán
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
Nosztalgiajáratot indít a BKV - a járat már megtelt
Piacon az új Skoda Octavia RS
Telefonba költözött a Használtautó.hu
Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
45 éves Lütyő szolgálati autója
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
BMW tesztek
Biztonságos erő alaphangon - BMW 535d xDrive Touring teszt
Számos rogyásig extrázott BMW után ezúttal egy enyhén stafírungozott, hajtásláncával viszont kiemelkedő 5-ös Touring járt nálunk.
Bele lehet kötni? BMW 328i teszt
Legerősebb dízele után kisebbik, 2,0 literes benzinmotorjával, annak viszont erősebbik, 245 lóerős 328i változatával járt nálunk az új 3-as BMW. Meggyőző volt.
Teper, de nem fogyaszt - BMW 320d teszt 
Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!
228 km/órával hajtottuk az új 1-es BMW-t. Miniteszt 
Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.
Luxus BMW-érzés hat kerékkel - 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 
Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.
- BMW 520d Automata teszt
- BMW X5 xDrive40d teszt
- BMW X3 xDrive20d teszt
- BMW 530d Touring teszt
- BMW 530d teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
Tegnap – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
2 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
3 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- A hatos BMW is megkapta az M Sport Edition csomagot
- Frissítették és immár 575 lovas a BMW M5
- "Az nem tetszett a te BMW-dben, hogy megelőztél"
- Tesztelik az i3 hajtásláncát hordó BMW Active E villanyautót
- Szatén feketébe öltöztették a BMW M6 kabriót
- Balesetet nem okozott, de BMW-ben is lehet hibás légzsák
- BMW M3: az összes példány eladva
- Gyári fotódömping a BMW X4-ről
- 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese
- BMW 330d, 2004 - használtteszt
Használtautó.hu
|
Ár: 15.490.000 Ft Évjárat: 2011 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.290.000 Ft Évjárat: 1996 / 1 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 17.100.000 Ft Évjárat: 2011 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |





























































Hozzászólások (2 db)
ha miniszter lennék, vagy valami fő fejes akkor vennék ilyet, de nem halandó embernek való :)
én már mentem ezzel és az új 5-össel is, a kettő között pusztán annyi a különbség, hogy ez jóval nagyobb hátul.
amúgy szinte teljesen azonos a két modell, a műszerfal, ülések,motorok, stb ugyanazok, tehát csak akkor érdemes 5-ös helyett ezt venni, ha magas emberek gyakran fognak hátul utazni.