Önálló villanyautómárka lesz a Polestar
Marad teljesítmény-orientált a Polestar, csak másképp
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Először csak néhány hengert vesztettek a Polestar által továbbfejlesztett Volvók, most az összeset kidobják, hiszen jönnek a villanyautók.
Íme a Volvo friss almárkájának új logója. A Polestar-csillag megmarad, csak más formában
Újabb komoly változásokon megy át a Volvo és a Polestar együttműködése. Már akkor is sok kritika érte őket, mikor legutóbb hat hengerről négyre váltottak, pedig a végeredmény nem lett olyan rossz. Aztán úgy tűnt, hogy még tovább mennek, hiszen pletykaként felmerült, hogy villanymotorral támogatnák meg teljesítménymodelljeiket, tehát hibridek lennének. A hivatalos bejelentésre egészen mostanáig kellett várni: a Volvo által 2015-ben teljesen felvásárolt Polestarból önálló villanyautómárkát kovácsolnak. Bumm!
Már nálunk is vallott 367 lóerős négyhengeresével a kompresszoros, turbós Volvo V60 Polestar
No, ennek ellenére sportos karakterükből nem szeretnének engedni a svéd tuningmérnökök, és akik vezettek már villanyautót, tudják, hogy nem is feltétlenül kell. Sőt, az elektromos motorok karaktere kifejezetten illeszkedhet a sportmodellekhez, hiszen az azonnali teljesítményleadásnak köszönhetően nagyokat lehet velük autózni. Persze a drasztikus váltással valószínű egy mozdulattal tiporták földbe a Polestar hírnevét, ellenben a Volvóé kevésbé csorbul. Mindezt azzal is próbálják segíteni, hogy a villany-sarkcsillagok nem viselnek majd Volvo jelvényt, csak a Polestar új minimalista csillagát. [BANNER type="1"]
A Polestar legfőbb feladata, hogy vadító kiegészítőkkel dobja fel a Volvo igényes és finom típusait. Ez a felvillanyozódás után sem változik majd
Érdekes módon a Volvo eddigi vezető formatervezőjét, Thomas Ingenlath urat állítják az új márka élére. Hakan Samuelsson, a Volvo vezére hisz benne, hogy ő a legmegfelelőbb ember egy ilyen márka bevezetésére. A közleményben már most „világverő, elektromos, nagy teljesítményű autókról” beszélnek. Az elektromos sportautókon felül továbbra is gyártanak majd Polestar fejlesztési csomagokat a Volvo modellekhez, így nincs minden veszve. Jelenleg a számtalan kiegészítő mellett a Volvo S60 és V60 modellekből készül Polestar változat, a márka gyári csapata pedig ott van a Túraautó Világbajnokságon.

