A legtöbben csak ennyit látnak az új 7-esből, de az arc, ami fotókon tolakodó, élőben nagyon is működik
Számtalan véleményt hallottam már a 7-es BMW friss arculatával kapcsolatban, és mindegyik lényege egy és ugyanaz volt, hogy alaposan elszúrták. Ennyire sarkosan viszont nem fogalmaznék, sőt, tartottam magam ahhoz, hogy látni kell élőben, mert emlékezzünk vissza a Mazda MX-5-re, nagyon nem azt vártuk, élőben mégis instant szerelem a kisautó. A 7-essel is ez a helyzet, az otrombán nagyra nőtt vesék fotón tolakodóan nagynak tűnnek, ám élőben szemtől-szemben állva a friss 7-essel azt kell mondjam, ennek itt van helye. A korábbi verziót a fejlesztők és a dizájnerek túl lágynak látták, a kategóriában nagyot kell durrantani ahhoz, hogy tiszteletet érdemeljen ki egy autó. Mert észrevenni észreveszik, a 7-es amúgy is meghatározó szereplő a limuzinok között, az viszont az E38 óta látszik, hogy nem az apró, finom megoldásokkal lehet nagyot gurítani a kategóriában, valami radikális kell.
Nem mellesleg a modell legfontosabb piaca Kína, tavaly a globális eladások 41%-át tették ki, a friss 7-es megjelenését is leginkább az ő ízlésvilágukhoz igazították.
Hozzáteszem, még mindig messze nem akkorák a vesék, mint egy Audi A8 single frame maszkja, vagy a Lexus LS predator szája, és a Rolls-Royce arctól is messze van, viszont attól is, amit eddig láttunk a BMW-től, de ez így van jól.Magasabbra került a géptető eleje, ráadásul 5 centivel, a továbbiakban pedig a függőleges vonalak dominálnak
Állítólag a kínai igényeknek megfelelően alakították, nem csoda, tavaly a globális eladások 41%-át tették ki
A géptető legelső éle 5 centivel került magasabbra, nagyobb átmérőjű a BMW embléma is, a veséket pedig már csak optikailag osztják ketté. Szűkség nem lenne ekkorára, mert az alsó és felső része is teljesen falazott, egyszerűen a megjelenés az, ami itt diktál, és
ez, valamint az X7 most olyan arcot mutat, amitől garantáltan messziről fel fogjuk ismerni a legfelsőbb kategóriás BMW-ket.
A hatalmas vesék mellett a lézer fényszórók is érdekesek, egészen szűkre vették a fazonjukat
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Sima | 5120 | 1902 | 1461 | 3070 | 515 |
| Hosszú | 5260 | 1902 | 1479 | 3210 | 525 |
A hátsó fényszórókat króm és LED csík köti össze
Hátul – BMW-n egyedüliként – egy króm díszléccel kötötték össze az új, 30 %-kal keskenyebb ledes lámpákat. A króm dísz alatt egy csupán 6 milliméter vastag LED csík is megjelent, szintén a 7-es kiváltsága lesz ez.
A hátsó lökhárító érdekessége, hogy a BMW nem állt be a kamu kipufogósok sorába, az alap lökhárítón is a díszes kereteken távozik a megtisztított kipufogógáz.
A 7-es ismét két tengelytávval lesz elérhető, de az alap is bővebb három méternél, mégis a 14 centivel nyújtott L kivitel az igazi, nem is hoztak rövidet a portugál menetpróbára. Az utastér nem változott túlzottan, legalábbis első ránézésre, itt sokat kell időznünk, hogy az újdonságokat kipróbálhassuk. Látványosra sikerült az új kárpit megoldása, a finom tapintású Merino és Nappa bőrhuzat mostantól a könyöklőkön és az ajtókárpitokon is rombuszmintás varrást kap. Nagy előrelépés az iDrive 7.0 alkalmazása, ami nem csak új kezelőfelületről szól, hanem akár vezeték nélküli, bluetooth kapcsolaton keresztül is működő Apple CarPlay okostelefon integrációról. Mindenképp digitális a műszeregység, vannak új fa díszítőelemek, valamint az utastér komfortjáról vastagabb szélvédő és oldalablakok gondoskodnak, meg persze a megszokott dolgok, mint a süppedős padlószőnyeg, a temérdek irányban elektromosan állítható, masszírozós, hűtött-, fűtött ülések, a hangulatvilágítás és a Bang & Olufsen hifirendszer.Bent alig változott, de új az iDrive szoftvere és a kormány küllői, amire két LED egység került a figyelmeztető fényeknek
[BANNER type="1"]
A hosszítottban óriási a tér hátul, megújult a kivehető tablet kezelőfelülete és a két nagy kijelző már érintéssel irányítható
Egy ilyen, főként sofőrös limuzinként alkalmazott 7-es legfontosabb pontja persze a hátsó traktus. A kettéosztott hátsó üléssorú modellekben középen az ismert konzolt láthatjuk, ám a kivehető tablet irányítópult kezelőfelülete megváltozott. Fontos újítás és nagy pozitívum, hogy a BMW végre érintőképernyőket alkalmaz az első ülések háttámlájára erősítve is, elfelejthetjük a béna távirányítót, a kijelzők kezelőfelülete szintén változott. A hátsó utasok hangulatáért felelős, az ajtók első élén álló lámpák színhőmérsékletén szintén változtattak, a korábbi sárgás derengés helyett valamivel hűvösebb fényre váltottak. A helykínálat továbbra is fejedelmi, a hátsó ablakok mindegyikére árnyékoló húzható egy gombnyomással, a külvilágtól teljes elszigeteltségben utazhatunk, fejünket a kényeztetően puha párnára hajtva.
A hibrid verzió utazási kényelme fergeteges, a beltér csöndes, minden új 7-es vastagított üvegeket kap, viszont a sorhatos benzinmotor selymes járása is tökéletesen passzol a 45e-hez
| Motor | 750i | 750Li | M760Li |
| Emissziós norma | Euro6d | ||
| Hengerűrtartalom [cm3] | 4395 | 6592 | |
| Hengerek/szelepek száma | 8/32 | 12/48 | |
| Váltófajta/-fokozat | automata/8 | ||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 530/5500 – 6000 | 585/5250-5750 | |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 750/1800 – 4600 | 850/1600-4500 | |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 4,0 | 4,1 | 3,8 |
| Végsebesség [km/h] | 250 | 250(305) | |
| Fogyasztás – vegyes [l/100 km] | 9,5 | 9,6-9,5 | 12,5-12,4 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 217 | 218 | 285-282 |
| Saját tömeg [kg] | 2040 | 2075 | 2295 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 2640 | 2675 | 2840 |
Elektromos üzemben már 140 km/h a végsebessége, fölötte mindenképp indítja a benzinmotort
A BMW életében is fontos változásokat hozott a WLTP károsanyag-kibocsátási norma hatályba lépése, ám messze nem akkorát, mint jó pár gyártónál. Azt már elég korán, úgy egy évvel ezelőtt ki is jelentették, hogy a V8-as és V12-es 7-es gyártását leállítják pár hónapra, amíg nem találnak megoldást a részecskeszűrők beépítésére. Mindkét modellnél sikerült ezt megoldani, ám az M760Li jelentősen vesztett teljesítményéből. A 6,6 literes, Rolls-Royce modellekben is használt tizenkét hengeres motor 610 helyett már „csak” 585 lóerőt teljesít, 100-as sprintideje is romlott egy tized másodpercet, nyomatéka viszont nőtt 800 Nm-ről 850-re, bár ezt még nem próbálhattuk, vélhetően az élményből és a teljesítményből nem lesz hiány. A V12 mellett a 4,4 literes V8-as érhető még el benzinfronton, a 750i xDrive nyújtott tengelytávval is kapható, 530 lóerő és 750 Nm nyomatéka pedig kifejezetten harmonikus vezetési élményt kínál. A motorból alig hallani némi duruzsolást, a nyomaték szinte minden pillanatban elérhető, a kigyorsítások dinamikusak és akkor sem leszünk rosszul hátul, ha épp kanyargós útra téved a sofőr. Bár továbbra is
van némi izgága, feszes és sportos a mozgásában, a légrugózás hibátlanul kiszintezi az autót kanyarban, így az oldaldőlés minimális.
| Motor | 745e | 745Le | 745Le xDrive |
| Emissziós norma | Euro6d | ||
| Hengerűrtartalom [cm3] | 2998 | ||
| Hengerek/szelepek száma | 6/24 | ||
| Váltófajta/-fokozat | automata/8 | ||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 286/5000-6000 | ||
| Elektromotor teljesítménye [LE (1/min)] | 113/3170 | ||
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 450/1500-3500 | ||
| Elektromotor nyomatéka [Nm (1/min)] | 265/0-2700 | ||
| Gyorsulás 0-100 km/h | 5,2 | 5,3 | 5,1 |
| Végsebesség [km/h] | 250 | ||
| Elektromos végsebesség [km/h] | 140 | ||
| Elektromos hatótáv [km] | 54-58 | 52-55 | 50-54 |
| Fogyasztás – vegyes [l/100 km] | 2,2-2,1 | 2,3-2,2 | 2,6-2,3 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 52-48 | 53-50 | 59-52 |
| Saját tömeg [kg] | 2070 | 2110 | 2160 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 2655 | 2670 | 2705 |
Az M Sport csomaggal agresszívebb lökhárítókat kap, a két modell között hatalmas a különbség látványra
A friss 7-es érkezésével debütált az új 45e hajtáslánc is, a korábbi 40e-t váltja a felsőkategóriás modelleknél, mint a 7-es és az X5. Alapvető különbség, hogy sornégyes helyett a kívánt sorhatos benzinmotort alkalmazták, melynek járása és hangja tökéletesen passzol a hibrid hajtáshoz. A tökéletesen hangszigetelt utastérben minimálisan vehető észre, mikor beindul a sorhat, ez egyébként egész magas sebességig meg sem történik, intenzív gyorsítást is tűr villannyal. Electric üzemmódban a 140 km/h-t is elérheti, de hibridként használva is 110-es tempónál indítja csak be a sorhatost. A rendszerteljesítmény 394 lóerő, a leggyorsabb verzió, az összkerekes hosszított 745Le 5,1 másodperc alatt gyorsul 100-ra, tehát dinamikából sincs hiány. Az akkumulátor kapacitása 12 kWh, a WLTP szerint mért hatótáv 50-58 kilométer közé tehető, függően a tengelytávtól és az xDrive hajtástól. Az összkerékhajtás minden üzemben aktív, mivel a 113 lóerős villanymotort a 8 fokozatú automata váltó házába építették, így elektromos üzemben is hajt az xDrive. Van egy új üzemmód is, melyet bekapcsolva későbbre raktározhatunk el energiát az akkumulátorban, tartalékolhatunk. Sport módban azonnal indít a benzinmotor és kihasználható a rendszer teljes, 600 Nm nyomatéka, de a hibrid 7-esnek sokkal inkább jobban áll a csendes, helyi emissziómentes üzem.
Tartalékolhatunk energiát későbbre, a kormányra ledes figyelmeztető fények kerültek, az iDrive teljesen megújult
| Motor | 730d | 730d xDrive | 740d xDrive | 750d xDrive |
| Emissziós norma | Euro6d | |||
| Hengerűrtartalom [cm3] | 2993 | |||
| Hengerek/szelepek száma | 6/24 | |||
| Váltófajta/-fokozat | automata/8 | |||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 265/4000 | 320/4400 | 400/4400 | |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 620/2000-2500 | 680/1750-2250 | 760/2000-3000 | |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 6,1(6,2) | 5,8(5,9) | 5,3(5,4) | 4,6(4,7) |
| Végsebesség [km/h] | 250 | |||
| Fogyasztás – vegyes [l/100 km] | 5,5-5,3 | 5,7-5,5(5,8-5,6) | 6,0-5,6(6,0-5,7) | 6,0-5,8(6,1-5,9) |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 144-138(145-139) | 150-143(153-154) | 158-148(158-149) | 157-152(160-155) |
| Saját tömeg [kg] | 1900(1945) | 1955(2005) | 1990(2025) | 2035(2075) |
| Megengedett össztömeg [kg] | 2510(2560) | 2560(2625) | 2605(2645) | 2640(2690) |
Harmonikus vezetési élményt kínál a V8-as, 530 lóerős 750Li, a légrugós futómű sportosságot, stabilitást és kellő kényelmet is ad
A 7-es BMW azokon a pontokon lett modernebb, ahol égető volt a szükség, a hibrid hajtás például sokak számára a négyhengeres motor miatt nem jöhetett szóba, a továbbiakban előttük nincs akadály. Vezethetőségével továbbra is a kategória legizgalmasabb darabja, az éles, gyors reakciójú és közvetlen kormányzás mellett a V8-as benzinmotor reakcióideje is a sportos használat felé tereli a 7-es sofőrjét. Megjelenése radikálisan más, mint ahogy eddig ismertük a hatodik generációs 7-es BMW-t, a kategóriában viszont abszolút van helye.
Méreteivel együtt élőben fölényes megjelenése van, ez a hatalmas arc itt működik.
Egy igazi guruló erőd, amit nagyon távolról megpillantva is garantáltan fel fogunk ismerni. Mostantól nem téveszthetjük össze az 5-össel, a 7-es sorozat, az X7, valamint a 8-as kupé, kabrió, és i8 modellek a BMW felsőkategóriás autóit jelentik. Melyek bár számtalan ponton hasonlóak, mégis jól megkülönböztethetően mások, mint a hagyományos kínálat autói, és ez az, ami nem csak a kategóriának, de főként a vásárloknak fontos. A 7-es továbbra is kényeztetően kényelmes, technológiailag pedig az egyik legfejlettebb és meglehetősen széles motorpalettával hódít, melyek közül a hibrid most az igazán fontos, nem mellesleg renkívül jól sikerült darab.A csúcskategóriás BMW-ket mostantól határozottabban elválasztják a modellpalettától













































Megakadt a szemem a diesel változatok műszaki adatain… konkrétan a 0-100 gyorsulás adatain… 730d 9.4-9.6 mp, de még a 740d is „csak” 8.1 mp!!! A mostani, általam használt f30 320d gyorsulása 7.6 mp 0-100-ig!!! Ezek az adatok egy csúcsmodell esetén elég gyengék ( egy 1.4 turbós Astra is jobbat produkál ) Oké… a tömegük is 2500 kg körül van, de akkor is! Nem lehet, hogy elírás?
Nem elírás, ezek a gyári értékek, a 30d itt a belépőmodell, a 40d is csak a második szint és az autó 1,9 tonnától indul, össze se hasonlítható a másfél tonnás 3-assal, nyilván 400 kilóval kissebb karosszéria gyorsabb lesz bármilyen motorral… Az 50d, 50i 60Li, plàne a hibridek gyorsulása itt a nem mindegy, bőven két tonna súly fölött. Arrol meg nem is beszéve, hogy ezekkel a limuzinokkal, értelmes felhasználás mellett elég ritkàn számít a gyorsulási értèk, sokkal inkább a rugalmasság autópálya tempónál.
6.1 a 30d gyorsulása a hivatelos adatok szerint.
https://www.bmw.de/de/neufahrzeuge/7er/limousine/2019/bmw-7er-limousine-informieren.html#tab-1
Igen, bárhol olvasom 6,1. Az xDrive meg 5,8. Sőt a 740d és a 750d gyorsulási adata sem stimmel.
Szerintem felcserélhették a fogyasztási adatokkal….
Hopp, valóban, elcsúszott egy sorral, bocs, javítom!
Kici kínainak nem számít gyorsulás, kínai kommunista párt ugyanis nem enged gyorsan menni. Számítani nagy hűtőmaszk, hogy konkurensek kedélyeit gyorsan lehűteni az utakon és elütött kutyát azonnal felszeletelni vacsorához. BMW lenni nagyon jó tűzhely, átsütni hús hamar!
🙂
nagyot mentek egyesek a hűtőrács-vese nagyobbítós memékkel…érdekes, hogy az audinak sokkal nagyobb, idétlen single frame-je van, mégsem álltak neki memézni, hogy 2050-re az összes audi csak egy b szom nagy singleframe lesz…pedig az audi közelebb áll ehhez 😀
Teljesen igazad van, de a dolog mögött szerintem az van, hogy a BMW múltja jóval nagyobb, sok-sok évtizeden át ízlésesen tálalták a veséket, csak az utóbbi pár évben szaladt el velük a ló ezzel a méretnövekedéssel. Az Audi még nincs annyira régóta jelen a prémium-kategóriában, a single frame még nem forrt egybe a nevével, nem volt rá elég ideje, emiatt az emberek az Audi-hűtőmaszkoknál végbemenő méretnövekedést egyszerűen csak „útkeresésnek” tudják be – ezenkívül meg a két márkánál más-más a design, az egyiknél valahogy kiadja, a másiknál meg visszatetsző. A Merci-hűtőmaszkok is nagyok, mégsem hallottam még óbégatni senkit miatta, mert ők stílusosan tudják az arcunkba tolni. (A Merci-hűtőrácsnak amúgy van valami nemzetközileg is ismert neve? A BMW-ét „veséknek” nevezi világszerte a sajtó, az Audié a „single frame”, a Lexusé az „orsóforma”, az Alfáé a „pajzs”, gondolom, a Merciének is van valami neve, meg talán a Volvóénak, Jaguarénak, stb. is…)
Ebben is lehet valami, de azért pl. egy új A8-nak visszatetszően gagyi – nagy már ez a singleframe
https://cdn1.autoexpress.co.uk/sites/autoexpressuk/files/2017/10/1audia8.jpg
Valahol lehet említettem is anno, mikor koncepciókat láttam régebben vagy spy fotókat, hogy már lassan az egész orr egy nagy singleframe lesz csak 😀
lehet azért nem kapták fel annyira mint a bmw-t, mert ugye kevésbé karakteres….és valóban 2002 körültől van csak ilyen nagy paca radiátor az audikon, meg régebben sem volt kisebb sokkal egy akkori a8-on az igaz, akkor az újdonságnak hatott és nem voltak még nagy memegyárosok sem 😀 max annyit mondtak az emberek, h „furcsa” , de lehet tényleg betudták útkeresésnek…..de nekem lassan inkább idétlenül kezd hatni, ha ránézek egy audira, egy jellegtelen nagy radiátor az orron. Merciknek annyira azért nem nagy szerintem a hűtőmaszk, de formanevet én sem tudok hozzá. Lexusnak van valami formája legalább, attól függetlenül, hogy böszme mint az a singleframe 🙂 bmw-nek nem kéne elmennie ebbe az irányba.
Amit Csalfa alább írt. annak minden sorával egyet értek. Nem tudom hogy van-e értelme leírni, de gondoltam jelzem hogy van ilyen is :).
Szerintem valamikor a 90-es évek végére tökéletessé forrott a BMW formanyelve. Az egyetlen baj ezzel, hogy az E46 és 39 után már nem lett volna mit mutatni.
Ekkor érkezett Bangle aki valami forradalmian újat vitt bele a bajorok formavilágába (persze a jellegzetes veséket ő sem merte bántani).
Egy Bangle féle váltás hiányzik most a BMWnél és az Audinál. Nincs olyan új tervező aki valami újszerű koncepciót tudna vinni a túljátszott formákba.
A single frame viszonylag új dolog (még az újkori Audi rövid karrierjével mérve is), Silva hozta be a 2000-es években (annak is a közepén) de egyúttal sikerült remek formákat is alkotnia. Egger nem ért a nyomába és hiába érkezetet egy sor tehetség a vw-hez nincs meg a készésg a megújulásra…
Ezt is megertük, Zold egyetert valamiben Csalfaval, ugye nem olyan rossz erzes ez Urak…
Egyebkent csatlakozom hozzatok: valahogyan nekem sem tulzo annyira a single frame mint a mostani irdatlan vesek a BMW modelleken. Valahogyan ott jobban belesimul a kepbe, de szerintem ez összefügg az Audi technokrata mibenletevel is, hiszen tenyleg annyira modern, steril, hogy valahogyan ez ott elmegy. Nemugy a BMW-nel…
Bar, ahogy Bezzenev irta, eleg ormotlan az A8-ason, ez teny.
A Mercinel en sem tudok ezzel kapcsolatos „nemzetközi” elnevezesröl. Lehetne „csillagrács”…he-he. Vagy ilyesmi…
Ilyen csak szökőévente egyszer fordul elő(bár most rövid időn belül másodszor :D). A legtöbb vitánkat egyébként az okozza, hogy elbeszélünk egymás mellett, amibe aztán végül mindketten belefáradunk. Ez most egy nyugis állapot, de már előre aggódom, mikor robban a következő bomba 😀
Csináltam egy képernyőmentést. 😉
Basszus…. Tényleg jó látni-olvasni,hogy Csalfa meg Zöld nem „üti” egymást!
??
Rátérve a „hűtőrács” témára,meg kérdeztem a kollégáimat,hogy tudnak-e valamit a Mercinél mi a neve,de senkinek semmi ötlete.Pedig mindenki német.