Íme az első hivatalos fotó a legújabb Honda modellről!

Ismét érdekes nevet sikerült kitalálni az újdonságnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig csak álcafólia alatt mutatták meg a Honda új kisautóját, most viszont közzétették az első fotót, amelyen már nem takargatják.

Az elmúlt időszakban a Honda rendre furcsa neveket választ az autóinak - főleg az elektromos típusoknak. Például az első Európában kapható villanyos modelljük az e volt, a jelenleg is elérhető pedig az e:Ny1 névre hallgat. Úgy tűnik utóbbi filozófiát viszik tovább, hiszen az eddig Super EV Concept néven ismert tanulmányautóról kiderült, a kereskedelmi forgalomba kerülő típus neve N-ONE e: lesz. Ezzel együtt a bemutató időpontja kapcsán kiderült, szeptemberben lesz a világpremier - jó eséllyel a müncheni IAA rendezvényen.

A kedvcsináló fotón az autó frontrésze látható. A kerek lámpák a tanulmányautó miatt egyáltalán nem hatnak meglepetésként. Ellenben az emblémától balra egyértelműen a töltőnyílás látható, ugyanakkora a márkajelzés másik oldalán ugyancsak egy hasonló ajtócska. Utóbbi funkciójáról egyelőre semmit sem tudni, ahogy a műszaki paraméterek kapcsán is nagy a titkolózás.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Íme az első hivatalos fotó a legújabb Honda modellről!

  • 2025.07.14. at 16:00
    Permalink

    Ha eleget rendelnek cégek és autóbérlők akkor a Mitsubishi i-MIEV rajongók örülhetnek, mert pár éven belül pár millióért vehetnek egy új kei EV-t. Máskülönben a Daihatsu próbált ilyen amorf dobozformájú autókkal betörni külpiacokra meglehetősen kevés sikerrel.

Vélemény, hozzászólás?