Egy hete számoltunk be a Chevrolet elképesztő rekordjáról, amelynek keretében 1705 kilométert tettek meg a Silverado pickuppal. Ugyanakkor annál a kísérletnél a márka számos módosítást hajtott végre az autón, hogy minél nagyobb távot érjenek el egy töltéssel. Ezúttal a Polestar nem folyamodott ilyesmihez, egy bárki által megvásárolható 3-assal hoztak össze 935,44 kilométeres hatótávot. A közleményben kiemelték, az eredményt a Guinness Rekordok Könyvének egyik megfigyelője is hitelesítette. A 3-as a "leghosszabb megtett táv elektromos SUV-val" díjat zsebelte be, az abszolút csúcsot jelenleg a már említett Silverado EV birtokolja.
Ugyanakkor fontos leszögezni, a Polestar sem életszerű körülmények között hozta össze a leget. 22 óra 57 perc kellett a 935 kilométer megtételéhez, vagyis átlagosan 41 km/órával közlekedhettek a brit közutakon. A fogyasztás végül 12,8 kWh/ km-re jött ki, szemben a "gyári" 17,6-20,3 kWh/ kilométeres értékkel. A 3-as WLTP szerinti hatótávja egyébként 706 kilométer, vagyis a rekordkísérletnél 229 kilométerrel többet sikerült megtenni.