Megkezdődött az új Kia sorozatgyártása Zsolnán!

Kizárólag Szlovákiában gyártja majd a Kia az új típus ezen változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb fontos mérföldkövet tudhat magáénak a zsolnai Kia gyár, hiszen az egész világon csak itt készül majd a szóban forgó új típus ezen kivitele. Íme a részletek!

Augusztus 20-án megkezdődött a Kia EV4 sorozatgyártása Zsolnán, Szlovákiában. Ezzel az északi szomszédunknál található üzem lett az első európai létesítmény a márka háza táján, amely tisztán elektromos autókat gyárt. Az EV4 két karosszériaváltozattal is elérhető, Zsolnán a ferdehátút építik össze, amelyet kifejezetten az európai piacra tervezett a Kia. A 2004-ben nyitott zsolnai Kia gyárban így mostantól az XCeed és Sportage modellek mellett már tisztán elektromos autó is készül az EV4 személyében. Az üzemben nagyjából 3700 munkavállaló dolgozik, a termelést pedig 600 robot segíti. Éves szinten 350 ezer autót és 540 ezer motort képes legyártani. Legutóbb 2023-ban jártunk a létesítmény kapuin belül, az akkori tapasztalatainkat itt osztottuk meg.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?