Ennyiért ajándék? – Lágy hibrid Opel Frontera teszt
Tényleg a belső égésű motorral az igazi a Frontera?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyetlen jól körbehatárolható szempont alapján alkották meg az új Fronterát. Az egyetlen kérdés: meg tud-e ennek felelni? Máris mutatjuk!
Semmi villogás
Nehéz bármi karaktereset találni az új Frontera formatervében, de a fekete vizor az Opel más típusaihoz hasonlóan itt is látható. Edition felszereltségi szinten szürke, GS csomaggal pedig fekete márkajelzés kerül középre. Oldalról nézve zavarba ejtően hasonlít a "fogaskerekes" platformtársra, viszont az első fényszórók jól illenek az Opel egyenarculatába. A 16 colos, kifejezetten látványos acélfelnik is mentik a helyzetet, amelyek fekete felnikupakján ott virít a márkajelzés. Ám szerintem a leglátványosabb az autó hátsója. A márka- és típusjelzés nem hivalkodó, a lámpatestek pedig itt is kifejezetten jól sikerültek. A tesztautón a kéttónusú fényezés is dob egy keveset, a fehér tető kiemeli az apró légterelőt a csomagtér-ajtón.Funkcionalitás, semmi más
A műszerfalon a 10 colos digitális műszeregység minden esetben alap, viszont a 10 colos multimédiás érintőképernyő a magasabb felszereltségi csomagokhoz jár. Persze könnyen lehet, a célcsoport az alapáras telefontartóval is beéri. De a digitalizáltabb vásárlóknak nagy segítség a vezeték nélküli töltőpad, illetve a vezeték nélkül integrálható Android Auto és Apple CarPlay. Persze adott a gyári navigáció is, ezt leszámítva viszont nem sok menüpontot találni az infotainment rendszerben. Utóbbi viszont véletlenül sem negatívum. Sőt, örvendetes, hogy teljes értékű, hagyományos nyomógombokkal kezelhető a klímapanel.Mi hajtja?
A Frontera orrában 1,2 literes, háromhengeres benzines erőforrás található, amely önmagában 136 lóerő leadására képes. Ehhez társul egy kis villany rásegítés 21 lóval, így a rendszerteljesítmény 145 lóerő és 230 newtonméter.Mennyibe kerül?
Kinek lehet jó választás?
A hétüléses változat esetében adja magát a kérdésre a válasz, hiszen 10 millió forint alatt nehéz ennyi fotellel új autót találni. Az ötüléses pedig kisebb családok számára ideális. Számukra a Frontera bőségesen elég lesz, a hétüléses felárából pedig gazdagabban felszerelhető. Persze, az már más kérdés, hogy az Opel crossoverére mennyire húzható rá az olcsó kifejezés, de ha azt nézzük, hogy más márkáknál ennyiért egy fapados ferdehátút lehet kihozni a szalonból, máris szebb az árcédula.Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,0 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2-5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4385 mm
Szélesség:
1849 mm
Magasság:
1655 mm
Saját tömeg:
1344 kg
Össztömeg:
1830 kg
Terhelhetőség:
486 kg
Tengelytáv:
2670 mm
Karosszéria-kivitel:
crossover
Csomagtér:
460-1600 l
Motor és váltó
Motor:
lágy hibrid
Motorosztály:
euro 6e
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
Hatfokozatú automata
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,0 s
CO2-kibocsátás:
118-120 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2-5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,92 l/100km



























