Óriási bejelentést tett a Suzuki, az európai kínálatukra is hatással lesz!

Megkezdődött az e Vitara gyártása, ennek apropóján árulta el terveit a Suzuki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elindult a Suzuki e Vitara tömeggyártása Indiában, a márka pedig komoly bejelentést tett. Íme!

India kétségkívül a Suzuki egyik, ha nem a legfontosabb piacra szerte a világon. Az ázsiai ország büszkélkedhet a világ harmadik legnagyobb újautó-piacával, amelynek vezető szerepét a japán márka tudhatja magáénak. Ugyanakkor más aspektusból is fontos ez a régió a Suzuki működésében. Kedden megkezdődött Gudzsarátban az e Vitara tömeggyártása, amely Európából nézve is fontos mérföldkő, hiszen hazánkba is innen érkeznek majd a gyártó első villanyautói. A különleges esemény kapcsán Toshihiro Suzuki, a márka elnöke kedden bejelentette, 700 milliárd rúpiát (nagyjából 2720 milliárd forintos) beruházást hajtanak végre Indiában az elkövetkező 5-6 évben. A fejlesztés lényege, hogy megvédjék piacvezető szerepüket, másrészt a jövőben érkező villanyautóikat is 100 százalékban ebben a régióban tervezik gyártani, majd innen exportálják többek között Japánba és Európába - így Magyarországra is. Amennyiben a beruházás ténylegesen megvalósul, úgy évi 1 millió autó gördülhet le a gyártósorokról, amivel globális szinten az egyik legnagyobb autógyártó központtá emelkedne a létesítmény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Óriási bejelentést tett a Suzuki, az európai kínálatukra is hatással lesz!

Vélemény, hozzászólás?