Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Legfeljebb 5 éves használt autókat kerestünk legalább 300 ezer kilométeres óraállással, majd összevetettük őket egy-egy nagyon hasonló, ám jóval kevesebbet futott példánnyal. Vajon mit szól hozzájuk a szerelő?
Te felismered, hogy milyen, jellemzően magas futásteljesítménnyel is kapható autó látható a képen?
Egyes típusok esetében akár fele annyiba is kerülhet egy 300 ezer kilométer felett futott autó egy 100 ezer kilométer alatti futásteljesítményű, szinte azonos példányhoz képest. Összevetettük az árakat, illetve egy márkafüggetlen autószerviz vezetőjének a véleményét is kikértük az adott típusokról a konkrét futásteljesítmények fényében.
Vajon hosszútávon is kijöhet olcsóbbra egy sokat futott példányt megvenni, vagy megéri inkább megfizetni az alacsony óraállás felárát?
Elöljáróban azonban mindenképp le kell szögezni néhány alapvetést. A körképünk során a hirdetések, illetve a nyilvántartásban elérhető adatok alapján dolgoztunk, így azt csak feltételezni tudjuk, hogy az óraállások valósak. Mindemellett az is kiemelten fontos tényező, hogy milyen célra vennéd az autót. Hogyha ugyanis néhány éven belül eladnád, és nem is mennél vele sokat, akkor még a maradványérték kérdésköre is szóba jöhet érvként a keveset futott példányok mellett. Ám amennyiben te is éves szinten 50-60 ezer kilométert tekernél bele az autóba, és több mint 5 évre tervezel vele, úgy mindenképp egy eladhatatlan óraállással indulsz majd csatába a későbbi értékesítésekor, 10-15 éves autónál már majdnem mindegy, hogy 500 vagy 700 ezer. Fontos továbbá, hogy a sokat futott példányt milyen körülmények és milyen szervizelés mellett használták, valóban létezik 300 ezer kilométert futott, újszerű műszaki állapotban fennmaradt autó, ám ekkora futásteljesítménynél a gyér karbantartás már drága számlákat is eredményezhet.
(Fotó: Használtautó.hu)
Az első példánál aligha lehet tipikusabb autót találni az általánosságban magas futásteljesítményre. Ezt a 2,0 literes CR TDI dízelmotorral szerelt Volkswagen Passatot 2020 augusztusában gyártották, 321 ezer kilométert ír az órája, ám 220 ezer kilométernél motorcserén, majd a közelmúltban egy turbócserén is átesett. Így 5,29 millió forintot kérnek érte.
(Fotó: Használtautó.hu)
Némi keresés után egy szinte pontosan azonos alternatívát találtam 57 ezer kilométerrel, hibátlan állapotban hirdetve. Itt az ár 7,79 millió forint, vagyis 2,5 millióval több, mint a sokat futott vetélytárs esetében. A megkérdezett szerelő kiemelte, hogy 2,0 literes CR TDI erőforrással több autót is szervizelnek 400 ezer kilométer feletti futásteljesítménnyel, egyes példányok a 600 ezres határt is átlépték már. A tapasztalataik alapján nem látja reálisnak, hogy kizárólag szervizköltség terén megtérüljön a kevesebbet futott autó felára. Megjegyezte továbbá azt is, hogy helyes karbantartás, óvatos használat és gyártási hibáktól mentes jármű estén a motorcsere és a turbócsere sem jellemző a hirdetésben szereplő óraállásoknál, a legveszélyesebb részlet itt a DSG váltó, erről azonban nem esik szó a hirdetésben. Persze, a várható szervizköltségen túl is akadnak szempontok a kevesebbet futott jármű mellett, ám 2,5 millió forint nem kis összeg.
(Fotó: Használtautó.hu)
A következő autó a listánkon egy 2020 júniusában gyártott Kia Ceed, ami 1,6 literes CRDI dízelmotorral, vezetett szervizkönyvvel és 340 ezer kilométerrel várja új tulajdonosát 3,25 millió forintért. A képeken meglepően szép állapotúnak tűnő kombihoz ráadásul egy téligumi-garnitúra is jár.
(Fotó: Használtautó.hu)
2020 októberében gördült le a szalagról a vetélytársnak keresett példány, amelyet 93 ezer kilométerrel hirdetnek 6,49 millió forintért. A hirdetésben is kiemelték viszont, hogy ennek az autónak még nem járt le a gyári garanciája. A jármű azonban konkrétan dupla annyiba kerül, mint a sokat futott példány. A megkérdezett szerelő leszögezte, hogy a szervizükben nem javítanak ezzel az erőforrással szerelt Kia Ceed flottát, így a pontos szervizköltségekkel nincs tisztában, ám a típus technikai sajátosságaiból, valamint a bontott és utángyártott alkatrészárakból kiindulva itt is kevés az esélye, hogy kizárólag a várható szervizköltségen behozza a lemaradást a sokat futott példány, amennyiben a vásárláskor egy átvizsgáláson is tudja bizonyítani a hibátlan állapotát.
(Fotó: Használtautó.hu)
A hazai autópiac sztárja, a Suzuki Vitara is képviselteti magát a listánkon, méghozzá egy 2020 augusztusában gyártott, 1,4 literes turbómotorral és lágy hibrid rásegítéssel rendelkező, 353 ezer kilométert futott példánnyal. A sokat futott Vitara ára 4,19 millió forint.
(Fotó: Használtautó.hu)
A leginkább hasonló Vitara legfeljebb százezres óraállással a cikkünk összeállításakor egy 2020 novemberi, mindösszesen 21 ezer kilométert futott, illetve összkerékhajtással is rendelkező példány volt. Ezt az autót 5,99 millióért hirdetik, így 1,8 millió forinttal kerül többe a sokat futott vetélytársnál. A szerelő kiemelte, hogy a Vitara is egy kimondottan megbízható, alacsony szervizigényű jármű a tapasztalataik szerint, ráadásul magas futásteljesítménnyel sem időzített bomba, amennyiben rendszeresen karbantartották. Itt azonban az árkülönbség is kevésbé jelentős a két autó között. Így is kicsi az esélye, hogy kizárólag a szervizköltségen megtérüljön a felár, ám a fiatalabb, jobban felszerelt autó, illetve a tényleg minimális óraállás láttán a korábban látott, keveset futott példáinkhoz képest ez egy kiemelkedően jó ajánlatnak tűnik.
(Fotó: Használtautó.hu)
Természetesen a céges flották egyik legjellemzőbb modellje, a Skoda Octavia sem maradhat ki a listámból. A jelenlegi futásteljesítmény-bajnok a hazai használtpiacon egy 2021 augusztusi, hibátlannak hirdetett, végig márkaszervizben javított példány az 1,5 literes TSI erőforrással, 325 ezer kilométerrel és 5,09 milliós vételárral. Fontos megjegyezni, hogy kézi váltós az autó, ami komoly megnyugvást jelenthet ilyen óraállás esetén.
(Fotó: Használtautó.hu)
Azonos hajtáslánccal, 2021 júniusában gyártott Octaviát 83 ezer kilométeres óraállással is kínálnak viszont eladásra Magyarországon, méghozzá 6,99 millióért, ami 1,9 milliós felárat jelent. A szerelő elmondása alapján az 1,5 literes TSI egy kimondottan bonyolult szerkezet, szervizelés terén még akár drágább is lehet a 2,0 literes dízelnél, főleg magas futásteljesítmény esetén. Itt kiemelten fontos az átvizsgálás, és bizony a DSG hiányát számításba véve is akadhatnak olyan, drágább javítási tételek, amelyek az utolsó pillanatig képesek rejtőzködni. Így ez a két autó esetében már jóval nagyobb szerepet játszik a szerencse is, ha valaki a sokat futott példányt választja, majd a következő 5 évben még egyszer ennyit bele szeretne tekerni.
(Fotó: Használtautó.hu)
Az utolsó példánk mára egy 2021 márciusi Toyota Corolla a 2,0 literes hibrid hajtáslánccal, amely 337 ezer kilométert tudhat maga mögött. A hirdetésben szereplő ár 5,99 millió forint, fontos azonban megjegyezni, hogy az autó végig márkaszervizben szervizelt, illetve egy kimondottan megbízható típusnak számít magas futásteljesítménnyel is.
(Fotó: Használtautó.hu)
A legnagyobb probléma a sokat futott Corollával, hogy mindösszesen 760 ezer forinttal drágábban egy szintén 2021-es évjáratú, magasabban felszerelt példányt is kínálnak eladásra 97 ezer kilométeres óraállással. Bár a megkérdezett szerelő is megerősítette, hogy ezek a Toyoták nagyon megbízhatóak, és megfelelő karbantartás mellett magas futásteljesítménynél is kevés az esélye egy komolyabb meghibásodásnak, a 760 ezer forintos árkülönbség szerinte könnyű szerrel megtérülhet kizárólag a szervizköltségen is néhány év leforgása alatt.
Továbbra is igaz, hogy a műszaki állapotot mindenképp meg kell nézni: az átvizsgálás sokat segíthet, főleg ijesztő óraállás esetén
Összegzésképp elmondható tehát, hogy nagyban függ az autó típusától, műszakiságától, illetve a barátságosabb óraállás felárától is, hogy megérheti-e a sokat futott példányt választani. A jelenlegi piacon tapasztalt árak fényében azonban közel sem ördögtől való egy megbízhatóbb modellt az ijesztő számok ellenére is bevállalni, főleg akkor nem, hogyha esetleg át is látod az adott technika működési elvét, időben felismered a hibáit, illetve folyamatosan akad annyi tartalékod, hogy megengedhess magadnak egy-egy nagyobb kiadást az autóra. Fontos azonban megjegyezni, hogy az óraállás nem szentírás, illetve nem is garancia a nyugalomra. Alacsony óraállással is léteznek problémás autók, nem csak abban az esetben, ha manipulálták a számlálót, illetve megfelelő karbantartás mellett egy sokat futott példány is problémamentesen teljesíthet évekig. Nyilván, körképünkben ismét a végletekkel, szélsőséges esetekkel foglalkoztunk, a racionális döntéskor azonban nem csak két autó, hanem a teljes kínálat rendelkezésre áll. Így a legtöbb helyzetben a helyes megoldás valahol a két véglet közötti óraállás lesz, árak és állapot terén is. A kérdés ennek ellenére továbbra is adott: te be mernéd-e vállalni a kockázatot, ha milliós árkülönbségekről van szó?
A nemrég felbukkant, egymillió kilométert futott Octavia sem éri el éves futásteljesítmény terén ezeknek az autóknak a számait: vajon a fent látható példányok is lesznek egyszer kilométermilliomosok?