Nem hagyja végleg eltűnni a Touareget a VW, mégis jöhet az utód!

Jövőre nyugdíjazzák, aztán pár év múlva új formában térhet vissza

Még el sem készült az utolsó példány, de egyes beszámolók szerint máris a Touareg újjászületésén dolgozik a VW. Hol ebben a logika? Máris elmondjuk!

25 éve meghatározó szereplője a Volkswagen modellpalettájának a Touareg, amelyről nemrég kiderült, jövőre a mostani formájában megszűnik. Eddig úgy tűnt, utód nélkül, viszont a német Automobilwoche jelentése szerint nagyon is tervezi a német konszern a "zászlóshajója" pótlását. Ennek neve pedig jó eséllyel ID.Touareg lesz, vagyis a nagy SUV tisztán elektromos hajtással térhet vissza. Azonban a szó szoros értelmében nem feltétlenül lehet közvetlen utódnak tekinteni, mivel műszakilag nem sok köze lesz a mostanihoz. A német portál információi szerint éppen az ID.Touareg lehet majd az első típus a konszernen belül, amelyet az SSP platformon mutatnak be. Az eredeti tervek szerint a T-Roc elektromos kivitele lett volna a "kitüntetett" szerepben, viszont annak premierjét az ID.Golféval együtt elhalasztották - erről itt írtunk részletesen. Bár a hajtásról biztosan villanymotorok fognak gondoskodni, egyelőre nem jelenthető ki minden kétséget kizáróan, hogy az ID.Touaregben nem lesz belső égésű motor. Hogyan lehetséges ez? A válasz a már SSP padlólemezeken prezentált tanulmányautókban keresendő. A Müncheni Autószalon keretében a Škoda Vision O és a Cupra Tindaya kapcsán is kiemelték, ezek kész verziói már az új platformon érkeznek. Utóbbi esetében az illetékesek nem zárták ki az EREV hajtásláncot sem, vagyis egy hatótávnövelő belső égésű motor beépítését. Tehát a platform minden bizonnyal képes lesz a szóban forgó technológia "befogadására". Ugyanakkor az ID.Touareg leghamarabb 2029-ben mutatkozhat be, a fent említett modellek csak ezt követően érkezhetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?