Dacia 1300 a BMW E46 ellen: ez lenne a román Halálos Iramban?

Ennél románabb autós videót biztosan nem találsz az interneten!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy sufnituning Daciát és egy felfelé nyíló ajtós, kabrió 3-as BMW-t járnak körül a délkeleti szomszédaink, végül a "gyorsulási verseny" sem marad el a helyi Lidl parkolója mögött. Egy dolog biztos: ezt a videót nyelvtudás nélkül is érteni fogod.

Magyarországi szemmel szinte már szavak sincsenek arra a videóra, amelyet az ismert román youtuber, Edi Vasile töltött fel a csatornájára néhány nappal ezelőtt. Sajnos a román nyelvtudás egy olyan szuperképesség, amellyel én magam nem rendelkezem, ám enélkül is egyértelmű, hogy mi látható az alábbi videóban. A román fiatalok egy 1977-ből származó, felpimpelt Dacia 1300 és egy a gyártósorról 2000-ben legördült BMW E46 bemutatása, majd rövid tesztvezetése után összeeresztik a két fenevadat a telepi bevásárlóközpont mögött, egy rögtönzött versenypályán. Érdemes vetni egy pillantást a Dacia felnigarnitúrájára és fényezésére, ám legalább ennyire érdekes a BMW is a Lambo-ajtókkal és a kamu M3 díszítéssel. Hogy maga a verseny mennyire volt bunda, azt mindenki döntse el magának.

Te mit gondolsz: szándékos paródia lenne, vagy ezt tényleg komolyan gondolták?

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?