Nem most közöl először felvételeket a Toyota a hamarosan bemutatkozó új modellről, hiszen január végén már megvillantották az autó hátulját. Akkor a teljes közlemény mindössze egyetlen mondatot tartalmazott:
"valami új a láthatáron". Vagyis még csak a típus nevét sem közölte akkor a japán márka.
Ezúttal sincs ez másképp, mivel továbbra sem tudni, pontosan mit fognak bemutatni, de az már legalább nyilvános, hogy mikor. A szabadidő-autó utasterét egy mindössze 9 másodperces videóban mutatták meg, ezzel párhuzamosan jelentették be a premier dátumát. A közleményben is kicsit "bőbeszédűbb" volt a Toyota, mint legutóbb, de azért itt sem vitték túlzásba:
"Nagy energia. Nagyobb variálhatóság. Egy új kaland kezdődik február 10-én".
Egyelőre sok a kérdőjel, azonban egyes feltételezések szerint a szóban forgó modell egy három üléssoros villany-SUV lehet, sőt, néhány iparági forrás egyenesen bZ5X-ként hivatkozik a típusra, de eddig egyiket sem erősítette meg a Toyota. Továbbá kérdéses, hogy Európában egyáltalán kapható lesz-e a hamarosan bemutatkozó modell, mivel a kedvcsináló fotók kizárólag az amerikai médiafelületen jelentek meg, bár ez nem minden esetben jelent kizárólagos forgalmazást. Egy biztos, február 10-én minden kiderül.